Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-22 / 21. szám
Tizenötödik évfolyam. 21. szám. Pápa, 1904. május 22. A lap szellemi részét illető kozleményeb a szerkeaztSséghez Kis József felelős szerkesztő ősimére küldendők. Az egyház és iskola köréből. Á dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. *-----------------------------* A.x előfizetési dijak (egész évre 8 kor,, félévre 4= kor.), hirdetések, reolamatiók Faragó János főmunkatárs ozimére küldendők. *-----------------------------« Jövel Szentlélek Ur Isten! Legyen bár némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás: én hiszek Szentlélekben. S ma, pünkösd fenséges ünnepén imára kulcsolom két kezem s szivem teljességéből fel fohászkodom Hozzá Luther gyönyörű énekével: «Jövei Szentlélek Ur Isten!» Jövel hozzánk ma, midőn hatalmas alkotásodról, a világidvezítő keresztyén egyháznak dicsőséges megalapításáról emlékezünk s lelkünk szent áhítatával tekintünk vissza ama csuda eseményre, mely szerint sebesen zugó szélnek zendülésében szálltál egyen-egyen az apostolokra, kik egy házban összegyülekezve csüggetegen várták ez ígéret betelését: «Nem hagylak titeket árvákul, ama vigasztalót elküldöm tihozzátok.» Jövel hozzánk ma, midőn különösebb elevenséggel rajzolódik emelkedett ünnepi hangulatunkba a tizenkettőnek kisded csapata, amint elméjök megvilágosíttatik, szivök megerősíttetik általad; ma, midőn az elébb még félénk, kishitüen rejtekbe húzódó tanítványok ama kettős tüzes nyelvektől lelkezve, bátorítva világhódító útjára viszik a tudományt amaz Egyszülöttről, aki megfeszíttetett. Látjuk lelki szemeinkkel a valágraszóló nagyszerű jelenetet, amint a Jeruzsálem piacán nyüzsgő, tarkavegyületü sokaság közül, a csak nem rég felbőszült nép s kaján lelkületű farizeusok, írástudók tömegéből kiemelkedik az elébb még oly gyengehitü tanítvány Péter és soha nem érzett bátorsággal «mint gyermeksirást az égi háború» túl harsogja a tolongok vásári zsivalyát: «Atyámfiái, férfiak! és ti mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, vegyétek bé az én beszédemet! Keblünk emelkedik csak olvasására is e tüzlelkü férfiú beszédének; egész valónk elragadtatik, ha eszünkbe vesszük ez első pünkösdi prédikáció rendkívüli hatását, mely abban nyilvánult, hogy nyomban felvették a megtérés keresztségét mintegy háromezerén 8 ilyenkép megalakult az első keresztyén gyülekezet bizonyságául annak, hogy «Jézus Krisztus az Ur az Atya Isten dicsőségére.» Hála és bámulat ejti fogjul szivünket azon hatalmas Erő iránt, ki annyi akadályokon, a hivek annyi vérkeresztségén át is képes volt új eget és új földet teremteni: népek, nemzetek nyakáról levetni a pogány, a zsidó, majd meg a «keresztyén» nevezetet bitorló papi fejedelmek által készített vakság, tehetetlenség, Önzés és rabszolgaság nehéz, gyászos és gyalázatos igáját. Te nagy, Te dicső, Te hatalmas Lélek, jövel mihozzánk és maradj velünk állandóan. Mert úgy érezzük, úgy találjuk, hogy a világnak ma tán nagyobb szüksége van gyámolításodra, mint valaha. A kor, melyben élünk, oly sivár, oly nagy hiányát mutatja éltető pünkösdi fuvalmadnak. Milliók közöl csak hétezerek nem hódolnak Baalnak. Fent és alant sokan, gyakran épen akiknek jó példát kellene adniok, a Jézusnak nevét egyébre se tartják jónak, mint hogy alatta: az igaz cégér alatt hamis bort áruljanak s e szent név tetszetős jelszavának leple alatt annál könnyebb és szebb szerrel vezethessék félre a vakot az utón, szeghessék szárnyát a tetterő isteni ajándékának, rabolhassanak, gyilkolhassanak és kovácsolhassanak láncot szabadon élni-halni, szabadon gondolkozni szerető népek és egyesek kezére-lábára. 21
