Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-15 / 20. szám
347 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 348 lamb helyett éppen olyan joggal festettem egy j<5 tenyérnyi körből kinövő valami 7 szélesebb s ezek közé sokkal vékonyabb sugarakat kővel és csiszolt aranyozással. Nem kifelé, hanem jóval befelé huzattam az egészet egy drótnak segélyével, mert igy a napsugár erősebben megtörik rajta s jobban fénylik. A szószék mellett a templom végén levő ablakokat pedig egy találmánnyal mozaik ablak festést tökéletesen utánzó lapokkal vonattassa be. Tartós akár 100 esztendeig. Darabja egy jó nagy ablak táblára elég: 40—50 fillér. No de hát én becsuktam a templom ajtót s oda ugyan még a kurátor uram se lépett be, amig az egyszerű, evangéliomi szellemű, de mégis áhítatot keltő alakzatokon törtem a fejem. Hanem aztán, mikor készen voltam, az egész nem gyárilag, hanem olcsón házilag előállított felszerelés az engedelmes elöljárók és hívek nem tudtak hova lenni örömük és büszkeségökben. Nem tudom miért ne lehetne ezt megtenni mindenütt. Tagadom erősen, hogy az evangéliomi lelki tisztaság külső Ízléstelenséget, otrombaságot és kongó ürességet követelne. (Folyt, köv.) Földvári Jenő. Tekintetes szerkesztőség! Nagy megütközéssel olvastuk becses lapja 18-ik számában „Vágmelléki“ aláírással közlött — a való tényállással homlokegyenest ellentétben álló — ama közleményt, melyben világgá kürtöltetik, hogy a makói hatalmas ev. ref. egyház templomépítési célra köuyöradományt gyűjt s e célból a szélrózsa minden irányában gyűjtőket bocsátott ki. Hát ez a közlemény minden igaz alapot nélkülöz s „Vágmellékit“ a f évi április 16-án nála járt két ember lecsapta s e két csalónak ő szépen felült. Mielőtt „Vágmelléki“ a jótékonyságáról országosan ismert „hatalmas makói ev. ref. egyházról“ ily valótlanságot közölt volna, jól teszi, ha a két csalónak könyvét, igazolványát figyelmesebben megtekinti s bizonyosan rájött volna, hogy azok hamisítványok. A makói egyház — hála a jó Istennek — nemhogy könyöradományokat gyűjtene, hanem mint az alábbi kimutatásból kitűnik, évente százakat, sőt ezreket fordít segélyezésekre s jótékony kulturális célokra. Templomot sem épít, mert 20 évvel ezetőtt építette föl második templomát mintegy százezer forint költséggel. A makói egyház jóhirnevének megóvásából — és nem dicsekedésből — egyházgyülési jegyzőkönyveink és számadási főkönyveink hitelességére hivatkozva — 5 évre visszamenőleg közlöm azon segélyezéseket, miket a makói ev. ref. egyház tett. 1898- ban a marosugrai, valkányi, lajosmizsei, illoBvai, erdődi, győri, szabadkai, halábrói, tátralomnici, pancsovai egyházak segélyezésére adott mintegy 100 koronát. 1899- ben a debreceni főiskola tápintézetére gyűjtés utján 647 kor. 15 fillér, az ó-fehértói, kutasi, szarajevói egyházaknak, — továbbá Erzsébet koszorú alapra és Petőfi-házra 80 koronát. 1900- ban a debreoeni főiskolára több évre megajánlotta 1745 kor. segély mellett, a rozsnyói, balassagyarmati, borsod-meszesi, doszgomerfalvai egyházaknak,, valamint Bethlen Gábor szobrára és felső-magyarországi közművelődési egyesület részére adott mintegy 50 koronát. 1901- ben a debreczeni főiskola segélyezéshez megajánlott összeg második felerésze 1745 kor. adomány mellett, segélyezte még osekefalvai, gégényi, zsip. mamaradéki egyházakat, 113 koronával, a székely nép felsegélésóre adott 54 koronát. 1902- ik évben segélyezte az ózdi, mándoki, magyarisztrebei, brekinszkai, kisvarsányi, brailai, erzsébetfalvai, ócsi, gálszécsi, belényessonkolyosi, kárászi, gercsei egyházakat 85 koronával, a horvátországi nikinozei egyházakat magát 181 koronával. 1903 ik évben a debreczeni tápintézetre fizetett 4 évi járulékot 160 kor., a biblia terjesztő társulat javára adott 50 koronát, — a Loráatffy Zs. egyesület, a kispesti, krasznaszentmiklósi, nyárádgálfalvai tiszaújlaki, borii, bodofalvi, igazfalvi, iklandi, kaposvári, neveslimdöghei egyházak segélyezésére mintegy 60 koronát, ezenkiyül segélyezte a nagypénteki társaságot és a vakok intézetét. Látható tehát a kimutatásból, hogy a makói ev. ref. egyház a segélyt kérők előtt nem zárja be szivének ajtaját s megtartja híven a vett parancsot „jót tegyetek mindenekkel, különösen a ti hitetek cselédeivel.* „Vágmelléki“ úr jól teszi hát, ha jövőben óvatosabb és kíméletesebb lesz. Óvatosabb a csalókkal szemben, — kíméletesebb a makóihoz hasonló adakozó egyházakkal szemben. Makó. Kovács István, az ev. ref. egyháztanács jegyzője. Készséggel közöljük e cikkelyt, mely a hamis föltevés alól tisztázza a fényes makói egyházat, — de sajnáljuk, hogy a cikkely élesen irányul „ Vágmelléki“ ellen, holott ő jó szolgálatot tett úgy a makói egyháznak, mint a prédára szánt közönségnek. Az ily vitázás helyett jobb lenne a osalókat köröztetni. Szerkesztő. Vegyes ^özleményef;. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Gyászhir. Mély megilletődéssel közöljük a következő gyászjelentést: Alulírottak, egyrészről a gyászolö család, másrészről a perbetei ev. ref. egyház mint árván maradt nyáj ,* fájdalomtól sajgó szívvel jelentik a gyöngéden szerető fiúnak, a legjobb testvérnek és rokonnak, a perbetei ev. ref. egyház 7 évig és 2 hónapig volt felejthetetlen, szeretett lelkészének nagytiszteletü Végh Béla urnák folyó hó 10ik napján, este fél 7 órakor, hirtele-