Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-22 / 12. szám
183 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 184 Azt mondják erre sokan : szorítsuk és kényszeritsük az ifjúságot ezen iskolába is. Ezt könnyebb kimondani, mint megcselekedni a mai viszonyok között. Mert miként alkalmazhassuk —, ha szabad e szót használni itt — erőszakot akkor, a midőn látjuk, hogy az ipari s kereskedelmi pályák hazánkban a sinylődés keserves kenyerét nyújtják csupán s azok a tanintézetek is, a melyek e pályákra magasabb képzést nyújtanak, oly kis számban vannak s anynyira szétszórvák, hogy az azokban való tanittása a fiúknak többe kerül, mint a gymnasiumi oktatás. Erezi az állam és a társadalom a cultura sürgős követelményeit, de mind a kettő fél s aggályoskodik oly nagyszabású befektetésektől, a melyekből busás haszon háramlanék előbb utóbb is reális irányú cultúránkra. Igénytelen felfogásunk szerint pl. a nagy Alföld nagymérvű csatornázásában több erő rejlik reális jellegű culturánk kifejlesztésére s ipari s kereskedelmi iskoláztatásunk felvirágoztatására, mint azon erőlködésünkben, a melylyel megtömni szeretnők az ipari s kereskedelmi tanintézeteket, illetve e pályákra terelni az ifjúságot. Tapasztalja csak a magyar szülő, hogy ezen pályák sokszor tisztességesebb anyagi existentiát nyújtanak, mint a középiskolai érettségivel összekötött állások, akkor habozás nélkül vétet búcsút a gyemekével a gymnasiumtól s viszi abba az intézetbe, a hol kevesebb tudományos ismerettel is szép jövő nyílik számára. De mig e tekintetben hazai állapotaink nem javulnak, addig nem remélhetjük ezt s a középiskolai, illetve a gymnasiumi purificatio jelentősebb méretű keresztül vitele megtörik a társadalom jogosan ellenható erején s a szellemi poletariatus már is megdöbbentő száma tovább fokozódik. A középiskola, illetve a gymnasium, nem tehet egyebet mint azt, hogy az egyáltalában tanulói pályára nem valókat illetve', a nagyon is gyönge tehetségüeket selejtezi ki kebeléből, a többit tovább oktatja. Igaz ugyan, hogy a gymnasiumnak, különösen felső osztályaiban, a tudományos pályákra termett tehetségeket és készségeket kellene csupán megtartania, de ebben ministeri rendeletek akadályozzák meg első sorban is. Ugyanis ministeri rendeletén alapul, hogy az ismétlő tanuló, ha újra két tárgyból bukott is, javitó vizsgálatra bocsátható. Vájjon a ki kétszer bukott, megérdemli-e ezen humánus intézkedést s ezen intézkedés a gymnasium érdekét szolgálja-e ? Továbbá : főhatósági institutióvá erősbödött azon követelmény is és az szigorúan végrehajtatik is : hogy egy osztályban 33°/0-nél több tanuló elégtelen tanjegyet nem kaphat. Holott, a ki tanitással foglalkozik, tudja, hogy van sokszor osztály, a melynek felénél sem tűnik ki a tudományos életre való képesség. S ezeket mind tovább kell vinni a gymnasiumi oktatás kárára a felsőbb osztályokba. S alig vonható kétségbe, hogy éppen ezen túlságos humanisticus főhatósági felfogás folytan jut nagy contingense a valóban tudományos pályákra nem termett növendékeknek a gymnasium felső osztályaiba. Sokat lehetne e pontról szólni, majd máskor még bővebben kifejtjük, most még csak annyit füzünk hozzá, hogy e percentuálás abban az esetben volna elfogadható, s nem járna oly veszélylyel a gymnasium feladatára, ha úgy mint régen, a gymnasium I. osztályába való fölvétel vizsgálattól tétetnék függővé. Ez esetben már az I. osztály megszabadulna az oda nem való anyagtól s könnyebben oldhatná meg feladatát az isiskola. Azonban ezt is lehetetlenné teszi egy régebbi ministeri rendelet. Ily viszonyok között nincs más menedéke a gymnasiumnak, mint tűrni a tanulók tódulását csarnokaiba s tulajdonképeni céljának háttérbe szorulását fájlalva, tőle telhetőleg teljes erejéből oktatni, nevelni a rengeteg számú ifjúságot. 8 ha eredeti feladatától eltérőleg nem lehet pusztán tudományos pályákra készítő iskola, iparkodik annyi ismeretre tanítani növendékeit, mennyivel átlag véve minden pályán boldogulni lehetséges. S mivel ily oraculum-féle iskola nincs több, boldog-boldogtalan csak őt keresi fel s minthogy más vonzóbb intelligens pályákra nincs levezető csatorna, a már fentebb említett tanügyi főhatósági intézkedések folytán, de meg a qualificationalis, illetve hivatalokra képesítő és az egy évi önkénytességre jogosító törvény miatt is, tehát akarva-nemakarva benreked falai között a tanulóifjúság nagy tömege. S hogy aztán tanulmányai végeztével mi sorsa vár az ifjúra, arról az iskola nem tehet, azért az életviszonyok s a közállapotok felelősek. íme igy függ össze a szellemi proletár kérdés és a gymnasiumi oktatás egymással. (Folyt, köv.) Győri. A belmissiói albizottság céljairól. Mélyen Tisztelt Vendégeink ! Kedves Ifjú Barátaink ! Alig egy éve annak, hogy vérmes reményeink, nagy álmaink valóra váltak. Az eszme testet öltött s fél ezer ifjú józan belátással, melegen érző szívvel, kezetfogva iparkodik bebizonyitani a világ előtt, hogy nagyszerű s eredményeiben hazánkra, szeretett egyházunkra jótékonyan ható célokért küzdeni, nemes ideálokért harcolni még mindig van akarata és bátorsága. Mert nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé — Istenünkben bizva, fiatal lelkünk szent lelkesedésével — mint egyenesen azt, hogy mindenki széles e hazában megelégedett, békés és szabad legyen ; hogy az a szeretet, melyet most annyiszor hirdetünk, állandó lakója legyen a mi hajlékainknak, első helyet nyerjen a társadalomban s rúgója legyen minden egyházi, hazafias és magán ténykedéseinknek. Az ország legkiválóbb férfiainak sem lehetne nagyobbszerü programmja ennél, t. i. hogy Krisztushoz Fölolvasta a budapesti Bethlen-Gábor körben 1902. december 15-én Barsi Károly a belmissiói albizottság elnöke
