Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-08 / 6. szám

91 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 92 biztonsággal és tekiutélylyel tarthatná föl hallgatói elölt az „élet és halál útját“ és erélyesen serkenthetné őket, hogy „félelemmel és rettegéssel“ munkálják idvességöket. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha az alap­elveket mellőzve, semmiféle szónoki sikert sem lehetne aratni. Korántsem, egy szép, erőteljes alak a szószéken már magában véve is kellemes jelenség. Érces, modu­lation képes és kellő terjedelemmel biró hang se té­veszti el hatását a hallgatóságra soha. Megnyerő kül­sejű, csengő hanggal megáldott szónok u. n. „szép pré­dikációt“ tartva már különös virtuozitás kifejtése nél­kül is lekötheti hallgatói figyelmét, sőt az érzelmeseb­beket könnyekre is fakaszthatja. Csakhogy ez a siker a mint a külsőkön alapul, úgy maga'is csak, hogy úgy szóljak külső, pillanatnyi, hamar eltűnő. Nagyon távo­­marad attól a sikertől, a melyre az igehirdetőnek va­lójában törekednie kell. Mindnyájan, kik az igehirdetés­sel foglalkozunk, tapasztalhattuk önmagunkon, hogy a midőn a fődologról néha-néha megfeledkezve a könnyű sikerek hamis útjára tévelyedtünk : predikálásunk, ha talán gyönyörködtette is a fület, de mégis alapjában erőtelen maradt. Hiányzott belőle az a benső erő, az a hatalom, melyet az újtestamentomi iró a két élű kard­hoz hasonlít, mely „elhat az akaratnak és az elmének, a tagok egybekötöztetéseknek és a velőknek oszlásokig.“ Ha ilyenkor magunkba mélyedve kutatunk, vizsgáló­dunk, értjük meg, hogy a közönséges értelemben vett szónoki rátermettség és homiletikai készültség, melyek valakit mintegy predestinálnak a predikátorságra : még nem avatják föl valódi sikerrel működő igehirdetővé. A külső ügyességen és képzettségen kívül még más valami is kivántatik. itt. Az a más valami, a miről föntebb szólottunk, s a mit Bushnel Horácz röviden e szavakban foglal össze: „a jó személyes atmosphaera.“ A prédikátorban megkivántató összes kellékek közül ezt a legelső rendű kelléket igy magyarázza meg, igy Írja kö­rül : „A mi az Idvezitőt hallgató embereket megragadta : az nem fényes külső alakja volt, nem is a jó előadása, nem is ékes körmondatai, avagy beszéde tárgyának szer­fölött való nagyfontossága ; hanem az a szentség, az az aroma, mely személyéből kiáradt, az a diosfény, mely személyét körülövezte. Emberi testet öltött magára, hogy az isteni atmosphaerável betöltse, megújítsa a vi­lágot, hogy lelki áldásait megfoghatatlan hatalmával, minden időkre és a föld minden vidékeire kiárassza.“ A szolga nem nagyobb uránál, a tanítvány mes­terénél. Krisztus szolgájának sem áll rendelkezésére más eszköz, a mivel az emberek lelkét megragadja és a lelki áldásokat terjeszthesse, mint a mit Ura és Mes­tere használatba vett. Úgy leszen csak része a világ legyőző hatalomban, úgy leszen beszéde illat az örök­életre : ha ő is Mestere példáját követi. Miként a mi Urunk az Atyában és az Atyáért éjt.— ő pedig a Krisz­tusban él. Mindent vele és érette teszen. Mert nála nél­kül semmit sem tehetünk ! Ezek, a miket most mondottunk, természetesen nem azt teszik, hogy megvessünk minden külső előnyt, lett legyen az akár velünk született adomány, akár olyan, a mit a homiletika tanulmányozásából nyerünk. Nem is azt, hogy az igehirdetőre nézve fölöslegesnek nyilvá­nítsunk a pályájára képesítő egyéb direct és indirect előké­születeket. Egyátalán nem közömbös, sőt kívánatos a jó orgánum, a folyékony és érthető előadás, a nyelv­nek ügyes kezelése, az ékesszólás adománya. Mert nem mindegy, hogy az isteni igazságot egyszerűen, de mégis szépen, világosan, de mégis erőteljesen tudjuk-e kife­jezni vagy nem. Nem mindegy, hogy szárazon, hidegen beszélünk-e, avagy megkapó, gyújtó erővel. Valamint az sem közömbös, hogy rendelkezünk-e elegendő is­merettel a biblia és a bibliára vonatkozó tudományok köréből, jártasok vagyunk-e az emberi tudás egyéb té­réin. Vájjon a fáradsággal szerzett ismeret és tudomány által élesített elmével felismerjük-e a szentirásban, a természetben, az emberiség történelmében az isteni igaz­ságot? A föntebbiekben egyszerűen csak azt akartuk mondani, hogy mindent a maga érdeme szerint érté­keljünk. A mi nyereségnek látszik, nem mindig nyere­ség, hanem sokszor veszteség. Az előny sem minden­kor előny, bár annak látszik. Ha a fődolog hiányzik, a különben becses szónoki adományok nem sokat érnek. A predikálás nem lesz, nem lehet egyéb, mint puszta hang. Mig ellenben, ha meg van, a fődolog ama külső előnyökből hiányozhatik egyik vagy másik, mégis lehet nagy és áldott mukát végezni. Ez az igazság majd­nem hihetetlennek tűnik föl az első pillanatra. De gon­doljunk csak a legnagyobb igehirdetőkre, mily kevéssé rendelkeztek azok ragyogó szónoki tulajdonságokkal. Mózes hebegő volt. Jeremiás sem versenyezhetett az ékesszólásban ellenfeleivel. Páltól magától tudjuk, hogy a korinthusiak szerint „levelei nyomatékosak, erélye­sek, de a maga jelenvolta erőtelen és beszéde föl sem vett.“ Intő például szolgálhatnak mindnyájunknak, hogy mégis ezek hatottak és alkottak, nem pedig a Mózes mellé tolmácsul adott ékesbeszédü Áron, nem Jeremiás hírhedt ét ékesszóló ellenfelei, nem a ragyogó szónok, Apollos. De intő például, tanulságul szolgálhatnak e nagy emberek még az által is, hogy koruk tudásának szín­vonalán állottak. Mózes, az egyptomi király leány fo­gadott gyermeke, elsajátította a nilusparti ország pap­jainak az őskorban meséshirü tudományát, böloseségét. A lágy kedélyű Jeremiás, mint előkelő papi család szü­lötte az isteni és emberi dolgokban jártas volt. Pál pe­­dig egyedül birt iskolai tudományos műveltséggel az apostolok közül. Az imént már röviden érintettük s most e nagy alakokra való hivatkozással újból kimond­hatjuk. hogy a mai kor igehirdetőinek is bő és alapos ismeretekre kell törekedniük. Nem elég a tisztán theo­­logiai műveltség, hanem annyi szellemi kincset kell gyűjtenie az emberi tudás minden ágából, a mennyit csak gyűjthet, hogy sikeresebben villogtathassa szel­lemi fegyvereit. Még csak annyit füzünk hozzá : eme kiváló embereknek hatása nem csupán azért volt na­gyobb és maradandóbb társaikénál, mivel azoknál ta­­nultabbak, képzettebbek voltak ; hanem mert a tudás­sal földiszitett, gazdagított szellemökkel teljesen, min­i

Next

/
Thumbnails
Contents