Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-12-20 / 51. szám
831 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 832 tői északra fekvő, szinte négy vármegyét képező terület Ezékielnek mezeje, egy elhagyatott pusztaság, hol nagy szükség volna az alvóknak felserkentésére, mert a lélekhalászat propagandája e reá nézve kedvező talalajon nem sikertelenül űzi a ragadozó farkasok alattomos munkáját, mert midőn az éber ellenőrzés mellett is kétségtelen jeleivel találkozunk a prozelitáskodásnak, aminők p. o. vegyes vallásu jegyeseknek külömböző térítései és főpapi alapokból Ígérgetett nászajándékok ellenében születendő gyermekeik átengedésére irányzott kisértése vagy az 1868. Lili. t.-c. érvénye alatt született, de elkeresztelt gyermekeknek az illetékes és vallásoktatásra kikövetelése ellenében ingyenes oktatás, Ösztöndíjak és másnemű kedvezmények kilátásba helye zésével való édesgetése : akkor elképzelhető, hogy hasonló eszközök mennyivel inkább sikerre vezetnek miszsziói területünk távoli, nem gondozhatott pontjain ?! E jelenségeket óhajtandó, hogy figyelemre méltassa konventi missziói bizottságunk s a rendelkezésre álló eszközöket a missziói területek nagysága és népességéhez arányítva méltányosabban ossza el és oda küldje hathatós segélyét, ahol a szükség legnagyobb ! II. Vallásoktatás*. A központban rendesen az egész tanéven át, a külterületen felölelt négy intézetben kéthetenkénti körúttal kapcsolatban folyt 45 növendékkel lehetőleg az előirt tantervhez alkalmazott hitoktatás, melynek során különösen a ritkábban látogathatott vidéket illetőleg azon módszer és azon eszközök alkalmaztattak, melyek különösen -a felekezeti öntudat felkeltése és ébrentartására vezetnek. Számos vidéki intézetben az anyagi eszközök hiánya folytán egyházunk hitelveinek megfelelő oktatás nines s ily helyeken a növendékek konfirmálása is elmarad ; 20ü kor. missziói segély oly nagy terület gondozására nagyon csekély, hatálytalan eszköz ! III. Vallássérelem. Bizony ily rovat alatt is van beszámolni való. Azon terület, melyen hajdan az ellenreformáció leginkább dühöngött, ma is színhelye a vakmerőén űzött s megtorlatlanul maradó törvényszegésnek, a felekezetközi méltányosság, jogtisztelet és lelkiismereti szabadság megsértésének, melynek bizonyságaiként álljanak itt a következő tudomásomra jutott esetek : 1. A megyebeli nagy-kovallói r. kath. plébános f. é. márc. 24 én tudatja, hogy Hegedűs Mária ev. ref. vallásu nőt halálos ágyán négy tanú előtt tett állítólagos nyilatkozata, illetve óhaja alapján a róm. kath. egyház kebelébe felvette, majd néhány nap múlva el is temette. Mit neki az 186^. Lili. országos törvény? Rómából másként diktálnak s az állami eredetű javak urai számára bőven buzogván a hatalom forrása, mi lehetne annak méltó viszonzása, mint az állam törvényeinek lábbal tiporása, kedvező alkalmul szolgálván a zabolátlanoknak azon körülmény, hogy az ily törvényszegés megtorlásától nincs mit tartaniok, nem lévén büntető szankciója ama fontos törvénynek ? 2. Dumanizs trencsénmegyei, tiszta tótajku és róm. kath. vallásu községben egy oda letelepült iparos ev. ref. családot az embertelen fanatizmus vallásuk elhagyására kényszerítette, mert másként a községben munkát nem kaphattak. 3. Kósa József nyitrai főgimnáziumi tanuló az 1868. Lili. t.-c. alapján reklamáltatván : ügye három év óta húzódik vagy alszik a vallás és közokt. ügyi minisztériumban — addig is azonban törvény ellenére róm. kath. vallásoktatás alatt áll. 4. A. f. évi urnapi szemkápráztató pápista cerimóniák fényének emelésére valláskülömbség nélkül vezényeltetett ki a 14 ik honvédgyalogezred egy százada s parancsnokul is ev. ref. vallásu tiszt rendeltetett; igy van ez egyébként más hasonló esetben is, újoncok felesketése alkalmával is csak róm. kath. lelkész szerepel. Haladunk szépen az államvallás felé ; a viszonosság és egyenlőség a papiros birodalmába tartozik ! 5. A helybeli róm. kath. fiú, de különösen az apácák vezetése alatt álló elemi leányiskolában a felekezetűnkhöz tartozó tanulók fegyelmileg kényszeríttetnek az összes lelki gyakorlatokon való részvételre. Ami végül már az elbizakodottság és vakmerőségről tesz tanúbizonyságot s mintegy publikálja az államvallást: egy helybeli klerikális lapnak éles támadása a külömböző közhivatalok, mint testület ellen azon okból, hogy az urnapi körmeneten részt nem vettek, holott ezeknek egy tekintélyes része protestáns. A „cogite intrare“ Mária Terézia idejebeli rendszernek valóságos felújulásáról tesznek tanúságot mindezek, amelyeknek ellenében a türelem nagyon hatástalan óvszer s csak az ellenfél felbátorítására, vakmerőségének fokozására nyújt alkalmat. IV. Népmozgalmi, és egyéb adatok. * A gyülekezeti népesség pontos száma meg nem állapítható, amennyiben az folytonos hullámzásban van a ki- és beköltözés gyakori eseteinél fogva. Megközelítőleg a központban 300, a szórványokban 500 a hi vek száma, múlt évi jelentésem óta született 12, meghalt 18 (kórházi esetek is betudva); a missziói terület távolabbi részeiben ág. hitv. ev. lelkészi hivataloknál bejelentett esetek itt nem vétettek fel. Házasságot kötött 3 vegyes pár, kik közül 2 pár egyházunk előnyére kötött a gyermekek vallására vonatkozó megegyezést. — Confirmáltatott 4 növendék. Kitért tőlünk 1 férfi s vele együtt egy hét éven alóli gyermek és pedig azon okból, mivel e vegyes házasságból származott, de még az 1868. Lili. t.-c. szerint tekintendő reversális alapján elkeresztelt gyermeknek vallásoktatásra kiszolgáltatását szorgalmaztam. Presbiteri gyűlés tartatott 10, egyházközségi 5. A lelkészi iktató könyv szerint a hivatalos ügyforgalom száma 256. Hitoktatási és missziói körút s külömböző egyházi szertartás végzése céljából tett lelkészi utazások száma 85. Gondozás alatt állott az 1902. nov. hó óta megüresedett iipótvári fegyintézeti lelkészi hivatal is. V. Anyagi helyzet. Az 1902. évi zárszámadás eredménye: Bevétel 5547 kor. Kiadás 4973 kor. A folyó évi költségvetés a következőleg állapíttatott meg : Szükséglet 4388 kor. 51