Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-01 / 44. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 724 723 egyházaknak, minden református embernek s az lesz akkor is, mikor majd törődött teste örök nyugalomra tér. Lemondását a következő szép levélben jelentette be elnök társa útján az egyházkerületnek : „Öregségtől, testi és lelki gyöngeségtől az LJr akaratából meglátogatva, már régebb idő óta fölmerült lelkemben az a gondolat, hogy a dunamellóki ev. ref. egyházkerület püspöki állásának a főtiszteletü egyházkerület bizalma által húsz évvel ezelőtt reám ruházott díszét és terhét letéve, módot adhassak arra, hogy e nehéz időkben egyházunk kormányát erősebb férfiú vehesse kezébe, magam pedig csöndes nyugalomba vonulva tölthessen! el földi életem még hátralevő napjait . . . Tisztelettel és teljes bizalommal kérem tehát nagyméltóságodat és a főtiszteletü egyházkerületet, méltóztassék szerény igényeimnek, de eddig viselt állásom tisztességének is megfelelő nyugdíj megadásával lehetővé tenni, hogy fáradt testem a sir nyugalma előtt is megláthassa a csöndes pihenést, lelkem pedig megnyugodhassék abban a gondolatban, hogy helyemet más erősebbnek, méltóbbnak engedtem át. E föld javaiból én már csak annyit kérhetek, ami még hátralevő öreg napjaimat az anyagi gondok terhétől felmentheti. Ha a főtiszteletü egyházkerület bölcsesége és jósága az ehez szükséges eszközöket részemre biztosítandja, amiben nem kételkedem, úgy hálával és megnyugvással mondhatom el : „Bocsássanak el engem az öreg szolgát !J Szívből kivánjuk, hogy visszanyerve egészségét, a megérdemelt nyugodalmat még nagyon sokáig élvez hesse. Utódjául Baksay Sándor solti esperest és Petri Etek budapesti ev. ref. theologiai tanárt emlegetik. Az egyházak 1904 január 15 ig kötelesek szavazataikat beadni, ha pedig akkor senki sem kapja meg az előírt többséget, március 31-iki határidővel új szavazás lesz. — A pápai templom-alapra adakoztak : Bátorkeszi 12 kor. b4 fill., Kömlőd 106 kor. 34 f. A kegyes adományokért e helyen is hálás köszönetét mond: Kis József lelkész. — Lelkészbeiktatás. Vargha Károlyt múlt hó 25- dikén iktatták be a megkeresi ev. ref. egyház lelkészi állásába Galambos László réthei lelkész közreműködésével. — Dr. V écsei Tamás egyet, tanár és udvari tanácsos a dunamelléki ev. ref. egyházkerület lelkészi értekezletén fölolvasást tartott egyházunk bajairól s a bajok orvoslási módjáról. Az érdekes és értékes fölolvasásban előrebocsátja, hogy a mai kor uralkodó áramlatai nem kedvezők a vallásosságra. Es nemcsak a világiak, hanem kivételképpen a papok és tanítók közt is akadnak itt-ott olyanok, akiknek értelmetlensége vagy restsége, gyöngesége vagy aléltsága rozsdát rak egyes gyülekezetek vértezetére. Ily helyeken a papi gondozás nélkül hagyott nép elhidegül s közömbös lesz a vallás iránt. A vallástalanság nyomában jár azután a demoralizáció, az erkölcsi elzüllés. E bajok orvoslását nem lehet keresni másban, mint az egyháziás öntudat és evangéliomi közszellem élesztősében és bátorító terjesztésében. Ez pedig annál könnyebb, mert a református egyház kincsesházában van értelmi felsöbbség, vallás-erkölcsi célokat szolgáló számos intézet, autonómia, középponti szervezet, hitegység, puritán istentisztelet és komoly fegj'elem. Ennyi és ilyen valláserkölcsi javak állván az egyház rendelkezésére, a haladáshoz nem kell egyéb, mint az egyházias öntudat és az evangéliomi közszéliem föllendülése. Legyen mindenki hitbuzgó, lelkes, tevékeny tagja a gyülekezetnek, éljenhaljon kiki egyházáért, építsenek imaházakat, kápolnákat, templomokat, iskolákat, papi és tanítói lakásokat. Nincs a magyar kálvinizmus ősereje se megfogyva, se megtörve. Tudják meg ellenségeink, — igy végzi az előadó, — hogy egyházunk sincs kihalóban. Egyházunk derüs-borus múltjából s hitünk hegyeket megindító erejéből következtetve hirdetjük Máté evangélista szavaival ast, hogy anyaszentegyházunkat kősziklára építé az Űr a pokol kapui sem vehetőek rajta diadaimat soha, mig él sziveinkben az egyházias öntudat és a meg nem huuyészkodó áldozatkész kálvinista-szellem! — Az előadást, úgy Írják á lapok, nagyon megtapsolták. Részünkről azt szeretnéuk, ha a benne hirdetett igazságokat átvinnénk a gyakorlati ólet terére is.- - A szigetvárvidéki lelkészi kör nemrég közzé tett füzetkéjéhez. Meleg érdeklődéssel olvastam át a mai postával egyházmegyénk kiváló lelkészi körének, Szigetvárvidékének hozzám is megküldött lelkészértekezleti értekezését. Gondos munka s át is láttam, nem ilyen magamféle személyiségek számára lett összéállítva, kiknek törne, gáhez magara is tartozom, hanem a kiválasztottak, a menynyei kegyelem által magasabbra hivatottaknak, ami talentumosainknak. De e lap olvasói előtt némelyeknek, úgy gondolom, nem lehet érdekteleu, ha olyan is szól hozzá, egy-két tételéhez— ki csak az élet égyszerü szemüvegén át nézi az igazságot. Mert úgy vau, hogy a kis érdekes füzetecskének az a vezérlő elve : „legyen igazság, vagy vesszen a világ “ Az a kortes, ki ezt a szállóigét először kiszalasztotta száján, ez se hitte tudom, hogy a kis komoly fiizetecskébe keveredjék. Azt mondja a nt. értekező, az az igazság, ha az egyes egyházak presbitériumai vezetik az egyházközigazgatás és kormányzat ügyeire vonatkozó minden szavazást s hogy ez most nem úgy vau a maga betű szerinti teljességében, boszulja is magát felekezetűnkön, miatta gyengül, pusztul. Aki valami ügynek érdekében szavaz, annak ismerni kell azt az ügyet s azt az egyént, aki képességeinél fogva kész is, képes is azt az ügyet szolgálni. Kérdem az igen tisztelt füzetecskétől, ezek a mi b.-somogyi ev. ref. egyházmegyénk egyházainak presbiterei ha az ügyet ismerik is, minek érdekében szavaznak. ismerik-e azokat a világi és egyházi egyéneket, kik közüiüuk legalkalmasabbak az ügyek vezetésére. Ha nem ismerik, a lelkész vagy tanítóhoz fordulnak információért. Lesz-e ez másként, az a messze idő kérdése. És most tovább. A lelkész urak ismerik jól, alapjában azokat a kitűnőségeket, kiket szavazatukkal a kerület területéről valamely magasabb tisztség elvállalására hívnak meg ? Csak csekély részben. Mennyivel helyesebb azért, ha a merev elven, melyhez a régebben hozzá kötött várakozásokat a gyakorlati élet sehogy sem volt képes beváltani, parancsolta magasabb szükségből, kényszerből az okosság tágítson, nehogy az igazság rideg bétánásából a felekezet színvonala emelkedettségéből veszítsen. Felekezetűnket csúcsaiban látja és bírálja meg a világ s mi felekezetbeliek is a szerint igazodunk, amilyen fényt vet reánk. A reformátusság szelleméhez akkor leszünk hivek, ha a reformátusság betűitől ahol kell, eltekintünk, a holt igazságtól, melynek romjain megformálódik az új igazság. Aki a régi mesgye eltörléséről annyira beszél, mint az értekező, amit írtam, abba bele kell magát élni, mert különben üres szólammá minősül mesgyéje. A másik, amihez még szólok, a füzetke ama kijelentése, hogy fizessen az egyház minden fizetőképes tagja vagyonához képest adóhányad szerint. Ez rendkivül erős igazságnak látszik, de ha elméleti erejétől eltekintünk akkor már aztán erejéből ki is van vetköztetve. Az egyház az örök javakból szegénynek, gazdagnak egyenértékű adagot ad, s azért az adományért az egyik adjon csekélységet, a másik ezerannyit vagy esetleg millió annyit, mert ha például Rotschild bárót magunkhoz evangelizálnánk, akkor az a füzetke kívánsága szerint egész egyházkerületünk anyagi szükségleteit fedezné nagyurilag. De ilyen igazság mellett a mi apró Kröznsaink lassanként elszállingóznának levegő változtatásra más felekezetek légkörébe, maradna helyettük az igazság, minek hasznát nem vehetnénk, mert az olyan igazság láttára nem sietnének hozzánk más felekezet vagyonosai, hogy azok helyeit kitöltsék. Beleg. Kiss Antal, lelkész.
