Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-01 / 44. szám

715

DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP.

716

féle ünnepélyek rendezésétől. Értesítőikben pedig mig hosszadalmasan tárgyalják, hogy a katholikus növendékek mit tettek, miféle vallási szertartásokban vettek részt, addig a többi vallásfelekezete növendékekről, így a mieinkről is, csak úgy odavetőieg legvégül annyi van, hogy egyházuk által előirt kötelmeiknek eleget tettek. Ezzel nemcsak mintegy kicsinylés van kifejezve, de a növendékekkel is éreztetve van, hogy ők abban az iskolában vallás tekintetében csak alig hogy valamibe vett személyek.

Ezért nézetem szerint egyházunk önmaga ellen vétkezik s létérdekét tagadja meg, ha könnyen bele megy abba, illetve megengedi, hogy bármelyik gyülekezetünk is iskoláját községivé változtassa vagy államivá tételét kérelmezze.

Sőt mellékesen megjegyzem, hogy ez utón református vallásu tanítóink érdeke is legtöbb esetben veszélyeztetve van, mert tapasztalat szerint az állami iskoláknál ritkán veszik figyelembe, hogy a község vegyes lakosságú és csupán katholikus tanító lesz kinevezve vagy pedig községiskolához — ha a lakosság többsége katholikus, más vallásit nem igen lesz megválasztva.

(Folyt, köv.)

Méltóságos és Fötiszteletü Antal Gábor dunántúli ev. ref. püspök ur egyházlátogatása a veszprémi egyházmegyében.

(18-ik és befejező közlemény).

A ti eleitek birtokba vették az itt elhagyott templomot. Az előző települők ágost. hitv. evangélikusok voltak. Úgy hogy az a templom a két felekezet közt vita tárgyát képezte hosszú időn át 1778-ig, a midőn a kérdés a két vitázó közt úgy oldatott meg, hogy a róm katholikusok elvették a templomot. Nem lett tehát sem a x-eformátusoknak, sem az ágostaiaknak templomuk. De ebbe belenyugodni a ti őseitek nem tudtak. Azonnal folyamodtak a Károlyi családhoz, hogy adjanak nekik templomhelyet, hol magok erején templomot építhessenek. És kaptak helyet s egy év alatt fel is építették az Isten házát, mely 1779-ben nyílt meg. E templom fából és sövényből készült, mert kőanyagból nem volt szabad azt építeni, nehogy ebben is hasonlók legyenek a róm. katholikusokhoz. Az időben építettek paplakot és iskolát is. De a mint a törvény a szabad, vallásgyakorlatot engedélyezte, a ti eleitek azonnal lebontották a sövénytemplomot és 1789- ben építették ezt a templomot, mely meg is érte száz éves fennállásának ünnepét. E templomot az 1809-ki nagy földrengés megrongálta és az ősök nagy áldozat árán nyomban kijavították. 1865-ben villám ütötte le a tornyot és a hivek minden tépelődés nélkül azonnal helyrehozták. Vallásos buzgóságuk minden veszélyen, akadályon győzedelmeskedett. íme kedves Atyámfiái ! így teljesedik be: hogyha annyi hitetek van, mint egy mustármag, hegyeket mozdíthattok ki helyeikből. Ezért csak elismeréssel adózhatom úgy a ti eleitek dicső emlékének, mint az egyház mai híveinek is, hogy egyházatok érdekében azt, a mit tőletek várhat a gyülekezet java, igyekeztek hőséggel, szorgalmasan teljesíteni. Meg is kell ezt tenni Atyámfiái! Nagy érdekek védelme az, amelyet a mi reformált egyházunk rejt magában. Ezeket kell nekünk őriznünk. És ref. egyházunknak hivatása e magyar hazában nemcsak akkor volt meg, mikor alakult; én látom, én tudom, hogy meg van ennek hivatása ma is. Ti magatok, belátás és tapasztalat után Ítéletet mondhattok, hogy nincs e szükség ma itt is Istennek olyan tiszteletére, mely a tiszta evangyéliom alapján áll ? Amely nem külsőségben, mellékcélokért, nem hatalmi érdekért , hanem egyenest csakis a léleküdvösség megnyeréséért jár templomba vagy vezet — templomba, — gyakorolja az istenitiszteletet. Nincsen-e szükség ma is erre a református egyházra, amely hirdeti a lelkiismereti szabadságot ?

Igaz, hogy ma azt mondhatjuk, miszerint az állam törvényei biztosítják mindenkinek a szabad vallásgyakorlatot és a lelkiismeret szabadságát. De hiába valók a törvények erkölcs nélkül. Valóban a vallásszabadság és lelkiismeretszabadság törvénye és csak üres hangokká válnak ott, hol nincsen az egyházban evangyéliomi szellem, — ahol egyik ember a másikat hitéért, nézetéért kárhoztatja. Mert elsőben csak azt mondják a gyermeknek, hogy másnak a hite nem ér annyit, mint a tied ; azután következik az, hogy más hitéért elkárhozik, te nem kárhozol el ; azután, te mással hitbeli közösséget sem családban, sem polgári községben nem tarthatsz fenn ; és tovább, te társadat, mert más hite van, máskép tiszteli Istent mint te, gyűlölni tartozol, őt nem pártolhatod, vele semmi jó ügy szolgálatában társ nem lehetsz ! Kedves Atyámfiái ! Oly lejtő ez, melyen megállapodni nem lehet, mely menthetetlenül a pusztulás örvényébe ránt, mert hiányzik itt az a magasztos elv : „Isten tartotta fenn magának, hogy emberek lelkiismeretén uralkodjék.“ Ez az elv a mi talizmánunk.

A gyakorlati életben, hol együtt élünk társainkkal, ezen elv által mutatjuk meg azt, hogy sem a közügy szeretetében, sem a hazaszeretetben, sem erkölcsökben nem vagyunk kisebbek, mint amazok. Ugy-e ez az, ami biztosíthatja a vallás és lelkiismeret szabadságát. Tehát szükség van a protestántizmusra még akkor is, a midőn az állam a törvény szerint a vallásszabadságnak általános érvényt ad. De szükség van a protestántizmusra és a református egyházra magyar nemzeti szempontból is. Igaz, hogy nagyobb szükség volt akkor, mikor az állam maga a magyar nemzetiségre kevesebb súlyt fektetett, amikor a törvényhozásnak, a közigazgatásnak nyelve s a családok és társalgás nyelve a latin volt. Ma már az állam által a magyar nyelv pártoltatik és nagy uraink nemcsak hogy nem szégyenük a magyar nyelvet, hanem lelkes bajnokai annak. Mégis mennyi idegen nyelvű polgárai vannak e hazának ? Mennyi templomban hirdettetik ma is az Isten igéje nem magyar, hanem idegen nyelven ? Hogy ne volna hát szükség egy oly egyházra, amely minden időben,