Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-18 / 42. szám
683 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 684 nak a vallás szent és örök igazságainak hirdetésével, tanításaival. S lehet-e a netán mutatkozó visszaéléseket és hiányokat megszüntetni közigazgatási intézkedésekkel a valláserkölcsi élet terén ?! ahol például egy gyermekrendszer uralkodik, meg lehet-e azt szüntetni azzal, hogy a kerületi közgyűlés határozatilag utasítja a lelkészeket, hogy minden lehető módon küzdjenek ellene ? Nem. A valláserkölcsi élet hiányainak okai rendszerint oly mélyen feküsznek az emberi szívben, hogy azokat közigazgatási intézkedésekkel megszüntetni nem lehet. (Folyt, kövj GrYALÓKAY LÁSZLÓ. Az istentisztelet reformjáról. (Vége.) 7. Ima és az Úri ima. Az ima megfelel a mostani prédikáció utáninak, tehát tartalma is hasonló legyen a most használatban levőkéhez. Ha pedig valaki minden áron szükségesnek látná azt a fentebb említett gondolati egységet a prédikáció és az imádság közt, itt inkább megengedhetőnek hiszem ; mert itt már nem forog fent a tárgyvadászat buzgóságölő veszélye s a gondolatok összefüzése is logikusabb lehet. Ez az ima ugyanis főleg segélykérő, tehát jobb alkalmid szolgál Istenhez esedezni, hogy bennünket az egyházi beszédben tárgyalt jóban erősítsen, vagy az abban ostorozott bűntől oltalmazzon. Az úri imát egy istentisztelet alatt kétszer elmondani felesleges, mert az ismétlés miatt hatását veszti. Hogy ide és nem az egyházi beszéd előtti imához csatoltam, az az oka, hogyha netalán a mindennapi használat folytán inkább csökkenti, mint növeli az áhítatot, legalább ne akkor csökentse, mikor a legmagasabb fokra kell azt emelnünk. 8. Ének, az istentisztelet lelki ajándékáért halátadó, vagy búcsúzó és áldást kérő gondolatokkal, vagy a prédikáció tárgyára vonatkozással. Erre vonatkozólag csupán annyit kell megemlítenem, hogy nagy szükség volna sok olyan pompás, csakhogy közönséges alkalomra való búcsúzó énekre, mint a 174. és 175. dicséret. 9. Fürdetés, felhívás a szeretet munkáinak gyakorlására, kimenő ima. Hirdetni kizárólag a vallásos élettel szorosan összefüggő dolgokat kell, mint p. o. urvacsoraosztás, ünnep, egyházi közgyűlés, püspöklátogatás. A házasulók hirdetése fölösleges, mert ma már semmi jelentősége sincs; a múltban is a polgári felsőség kivánta, tehát valójában nem is egyházintézmény ; és végül bármily fontos és mindenek előtt tiszteletes légyen is a házasság, mégis magánügy az, a közistentisztelet pedig nem magánügyek publikálására való. A szeretet munkáinak gyakorlására buzdítást meghagynám, nem mivel régi, hanem mivel szép és jó szokás; de a most használatban levő, szinte egyetemesnek mondható formula helyett inkább egy pár jól megválasztott bibliai verset ajánlok, mert igy jobban kitűnik, hogy itt nemcsak egy papi jó tanácsról, hanem az Úr követeléséről van szó. A templomból kimenetkor mondandó együttes imát kellőleg indokolja az, amit az első pont alatt a templombamenéskor mondandóra felhoztam ; azt pedig, hogy ne ének, hanem ima legyen a záró alkatrész, az imának erre a célra megfelelőbb voltán kívül azért is szükségesnek látom, mert igy könnyebben elérjük azt, hogy a gyülekezet minden tagja várja be az istentisztelet végét s szűnjék meg az a rossz szokás, hogy a kimenő ének első soránál megkezdődik a szétoszlás, az utolsó sorokat pedig kiballagás közben alig egypár ember énekli, jobban mondva, csak dörmögi,— ami egyfelől, kivált a hol orgona nincs, nagyon dísztelen, más oldalról valami olyasféle gyanút kelt, mintha túlságosan igyekeznénk kifelé a templomból. ✓ * * * A vasárnap délutáni és a hétköznapi istentiszteleteknél a következő rendtartást javasolnám : 1. Bemenő ima és bibliaolvasás. 2. Ének. (A felálló ének itt is elmarad) 3. Ima, az Ür asztalánál, esetleg a szószéken. 4. Ének. 5. Úri ima és kimenő ima. Azt, hogy vasárnap délutánra nem vettem fel egyházi beszédet, úgy gondolom, sokkal többen helyeslik, mint a hányán megbotránkoznak rajta. Lehetnek, akik a pap kényelmi szempontjából adnak igazat nekem, de ezt vissza kell utasítanom, 'mert nem ilyen kicsinyes okból indultam ki. Nagy egyházakban, ahol az örökös temetés, kivált ott, ahol a prédikáció van divatban, a lelkészt úgy szólva teljesen kimeríti, ez is számításba veendő ugyan, de ez valójában nem kényelmi szempont, hanem csak a szükséges kímélet. — Azért tartom elhagyandónak a vasárnap délutáni egyházi beszédet, mert maga a gyülekezet is sokalja ; s az a néhány buzgó lélek is, aki eljön, talán sokkal örömestebb jönne, ha nem volna egyházi beszéd. Mert a lelki táplálékból is elég annyi egy napra, amennyit a lélek feldolgozhat; két egyházi beszéd pedig határozottan túlhaladja ezt a mértéket. Másik fontos okom az, hogy ha meghagyjuk az egyházi beszédet, az ismét csak biblia- vagy kátémagyarázat lehet, tehát ott leszüuk, ahol most vagyunk. Továbbra is sikertelenül forgatjuk ezt a két hatalmas fegyvert, holott, mint fentebb kimutattam, a vasárnap délelőtti istentiszteleten gazdag eredményt várhatnánk tőlök. Mivel pedig a gyakorlati bölcseség nemcsak az eszközök jól megválasztását, hanem azoknak a magok helyén és idején minél hathatósabb felhasználását is múlhatatlanul megköveteli, a mai szokásnak tovább fenntartása egyenlő volna minden jobb eredménynek öntudatos meggátlásával. A bibliaolvasást nem a változatosság hajhászásáért javaslom, mert ez a rövid istentisztelet a nélkül is elég változatos volna, hanem valóban szükségesnek látom. Ha ugyanis igaz, hogy ami hitünknek és vallásos életünknek egyedüli zsinórmértéke a szentirás, akkor erre az egyedüli zsinórmértékre még a legkedvezőbb körülmények közt is rá kellene mutatnunk minden istentisztelet alkalmával, kétszeresen rá kell mutatnunk a mostani viszonyokban, amikor az iskola sokkal kisebb mértékben áll az egyház szolgálatára, mint a régi 42*
