Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-27 / 39. szám
629 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 630 jó magánkönyvtár se lehet az, amelyikben e munkák nincsenek meg. A lelkészi könyvtár pedig közkönyvtár. Én még azt is helyesnek tartanám, ha kiváló r. kath. munkák is helyet foglalnának könyvtárunkban főleg az egyháztörténet, dogmatika és szertartástan köréből. Nem gyermekekről és iskolázatlan emberekről van szó, hanem képesített lelkészekről. Amelyik lelkésznek nem tetszik olvasni a más nézeten levők könyveit, hát ne olvassa ; majd jő utána, meglehet hamar, olyan lelkész, aki meg nagyon is megörül, ha olyan könyveket is taál ott. És mivel A. G. is hivatkozott egy kiváló személyre, fölemlítem én is, hogy mindabban, amit most elmondtam, teljesen egyetért velem Gyurátz Ferenc ág. h. ev. püspök úr Irodalmi Társaságunk nagyérdemű elnöke; abban is, hogy a lelkészi könyvtárba való könyvek kiadása egészen beleillik az I. T. működése körébe s ott az egyetértést nem veszélyezteti. Mind e mellett is, ha valami jelentékeny megterhelésről volna szó, magam is gondolkozóba esném. De lám, maga A. G. is csak a hittant és erkölcstant emeli ki, mint amiknek megszerzésére nem lehetne kötelezni a gyülekezeteket. Egy-egy ilyen muuka, ha 50 nyomtatott ívre terjed is, közölt számításom szerint csak 3 koronába kerül. Meglehet tehát mindegyiket külön íratni s igy másfelekezetü hittanra és erkölcstanra egygyülekezet csak 6 koronát ád ki. Nem lehet hát szó se megterhelésről, se haszontalan kiadásról. Itt jónak látom emlékeztetni a szives olvasót, hogy a M. Pr. I. T. már eddig is adott ki felekezeti szinezetü munkát, a dr. Luther M. három alapvető iratát ; tervbe vette Kálvin Institúciójának kiadását; kiadta dr. Luthardtnak „Előadások a keresztyénség erkölcstanáról“ c. művét. Es mindez senkiben se keltett visszatetszést. A M. Pr. I. T.-gal és kiadványaival szemben bizony nem tesznek eleget a kerületek azzal „ha a Társaságot a legmelegebben ajánlják s nem egyházigazgatási, hanem társadalmi utón igyekeznek erősíteni.“ Ezt megtették eddig is és a Társaság mégis csak vergődik, csak tengődik, de nem gyarapszik; hanem igenis gyarapszik a hátralék rémítöen. A legmelegebb ajánlásnál is többet ér néhány ezer hideg korona évenként. Olyan hivatalos határozatokról, melyek szerint sem az ág. h. ev., sem az ev. reí. egyház nem véli kötelezhetőknek a gyülekezeteket arra, hogy az I. T. által sürgetett módon létesítsék a lelkészi könyvtárakat» én nem tudok. A mi kerületünk legalább még eddig nem határozott e részben. De ha csakugyan semmiképpen se adhatná ki e munkákat a Pr. I. T., miért ne lehetne e célra egyesülnünk Kálvin-társasággá ? ! Miért kellene a hasznot egy magánvállalkozónak juttatnunk ? Hisz mi egyharmadáért ki tudjuk adni, mint ahogyan az adná ! A M. Pr. I. T., a Luther-társaság dolgozik a maga hasznára, a mi gyülekezeteink pedig legyenek adófizetői egy üzletembernek ! A. G. szerint azért nem szabad külön Kálvintársaságot alakítani, mert ez „az erők legnagyobb részét elvonná a Pr. I. T.-tól, tehát gyöngítené ezt. Helyes ! De kérdem : ha ugyanazon irók, ugyanazon munkákat egy magánvállalkozó számára Írják meg akkor nem lesznek elvonva a Pr. I. T.-tól? Bizony ha gyöngíti az I. T.-ot az egyik, gyöngíti a másik is. Csakhogy egyik esetben legalább megtérülne a réven, ami elvesznék a vámon ! Érdemes theológiai tanárainkról pedig sértés volna föl nem tenni, hogy sokkal szívesebben dolgoznak, még kevesebb díjért is, akár a M. Pr. I. T.-nak, akár egy alakulandó Kálvin-társaságnak, mint egy magánvállalkozónak.. Ugy-e igaz ? És ugyan ki lenne az a magánvállalkozó ! Talán a mi főiskolai nyomdánk, vagy a sárospatakiaké ! Antal G. barátom nem nevezi meg. Pedig megtehette volna, hisz nem titok ez. „Kérvénye“ be van adva egyházkerületünkhöz és tárgyaltatni fog közgyűlésünkön „László Albert és Társa“ ez a szemfüles vállalkozó. Kiszimatolta, hogy a lelkészi könyvtárak létesítése, több évi előkészítés után, ime küszöbön áll. Felajánlja tehát szolgálatát, sőt kérelmezi, hogy szolgálhasson; s teszi ezt egy nagy diplomata ügyességével, hogy a kórót csokornak nézzük. Azt mondja, hogy a „László Albert és Társa“ cég tulajdonosai indíttatva a protestáns theológiai irodalom szegényes volta miatt minden oldalról felhangzó panaszok által, elhatározták egy „Egyházi könyvtár“ cimü nagy gyűjteményes vállalat megindítását 24 kötetben. Úgy amint az A. G. közölte. „Az elméleti rész szerkesztésére dr. Antal Géza s a gyakorlati rész szerkesztésére dr. Ferenczy voltak szívesek vállalkozni.“ (Antal G. meg azt mondja, hogy „Egyházi könyvtár“ o. alatt egy egyházi gyűjteményes vállalatot akarunk többen megindítani. Ki indítja hát voltaképpen ?) Az anyagi feltételeket oly minimálisan (!) állapítottuk meg, hogy bízvást elmondhatjuk, miszerint a vállalat olcsóságát tekintve, páratlanul áll a hasonló vállalatok között. Ugyanis a 24 kötetet, melyek mindegyike 25—30 ívet foglaland magában, finom papiroson és szép nyomdai kiállításban 144 koronáért vagyunk hajlandók kiadni, mely összeg 12 egyenlő részletben (évenként 12 korona) volna fizetendő. Ivenként kerülne a munka 20 fillérbe, tehát oly összegbe, amilyenért sem hazánkban, sem a külföldön hasonló természetű és irányú munkát nem adnak.“ Ez azonban — folytatja tovább a cég — csak abban az esetben lehetséges, ha mind az öt ev. ref. egyházkerület kötelezi gyülekezeteit, hogy e célra évenként 12 koronát költségvetésbe fölvesz s ez összeget 1904. évtől kezdve minden év január 31-ig befizeti az egyházkerület közpénztárába; a pénzkezeléssel u. i. a vállalat nem akar vesződni. Szives olvasó! Talán bátran azt mondhatnám, hogy pont. Leteszem a tollat. Nekem fölösleges szólnom csak egy szót is. De mégis hadd mondjam el, hogy tudomásom szerint a finom papír és szép nyomdai kiállítás mintájául a „Protestáns Szemle“ vétetett. Ezt vettem én is. Tehát ugyanazon kiállítás és — talán bátran mondhatom — ugyanazon érdemes irók mellett, ugyanazon árért a Pr. I. T. háromszor annyinál is többet adhat a gyülekezeteknek és még segélyezheti a
