Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-20 / 38. szám
615 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 616 sál állítja, mint epigont egy színvonalba {Dogmengeschichte III. 654. Faustus Sozini ist ein Epigone gewesen ; aber ein Epigone wie Calvin und Menno Simon), más helyen, mint theologust, Luther epigonjának nevezi. (Id. mű 760 1.) Az institúciók s azok alapítóinak helyes megítéléséhez mindig szükséges bizonyos congenialitás, ezt pedig a legbiztosabban úgy lehet megszerezni, ha valaki maga is azoknak az institúcióknak légkörében él ; ezért szükséges, hogy amit mi ref. egyházunk s lelkészeink legszükségesebb szellemi táplálékául nyújtani akarunk, azt a szellemet hordozza, melyet egyházunk s annak intézményei lehelnek. Éppen ezért ref. egyházi könyvtárt nem adhat ki egy közös irodalmi társaság, az vagy egyházunk legfőbb közigazgatási testületének vagy egy tisztán református irodalmi társaságnak kötelessége vagy végre magánvállalkozásnak a dolga. Legyen szabad egész röviden megemlítenem, miért választottam, mint legkönnyebben célravezetőt, az utolsót. Arról, hogy ilyen vállalatot a református egyház kon véntje vegyen kezébe — tekintettel a hivatalos ügykezelés nehézkességére — alig lehet szó. De inkább lehetne szó arról, hogy vegye kezébe ily vállalat létesítését az ág. evangélikusok Luther-társaságának megfelelően megalakítandó Kálvin-társaság. Egy ilyen Kálvintársaság eszméje széles körökben népszerű s volt hangoztatva a múltban s van a jelenben is. Én megvallom, éppen a Prot. Irodalmi Társaság szempontjából nem tartanám egy külön Kálvin-társaság megalakítását ez idő szerint s talán éppen ezzel a vállalattal kapcsolatban kívánatosnak. Mert mig egy vállalat, minő a tervbe vett, mig az a magánvállalkozás tárgya, ha megvalósul, az írod. Társaságot egyáltalán nem veszélyezteti : addig egy új Kálvin-társaság, melynek prosperálásában egyáltalán nem kételkedem, az erők legnagyobb részét elvonná a Prot. Irodalmi Társaságtól. Már pedig nekünk oly sok a tenni valónk azon a téren is, amelyen a Prot. Irodalmi Társaság mozog, hogy ennek gyöngítése egyáltalán nem kívánatos, sőt ellenkezőleg, el kell követnünk mindent arra nézve, hogy maga elé tűzött feladatainak minél jobban megfelelhessen. Nem kétlem, hogy a szives olvasó ezek után a tervezett vállalatban nem lát semmi olyast, ami a Prot. Irodalmi Társaság tevékenységét megbénítani volna alkalmas, s reményiem, hogy sikerült meggyőznöm afelől is, hogy e vállalat mint tisztán református vállalat semmi esetre sem a Prot. Irovalmi Társaság utján, hanem vagy egy kizárólag református társaság utján vagy pedig azon az utón lesz megvalósítható, melyet minden körülményre lehetőleg tekintettel levő tervelgetésim közt úgy magam, mint mások legcélszerűbbnek találtak. Nekem nagy megnyugvásomra szolgál az, hogy bármily módon nyerjen is a vállalat eszméje megvalósulást, maga az eszme a napirendről teljesen letűnni nem fog. De. Antal Géza, theol. akad. tanár. * * * Dr. Antal Géza főntebbi cikkére, ami a „Magyar Szó“, qsütörtöki számában is megjelent, megírtam már válaszomat és pénteken reggel el is küldtem a Magyar Szóhoz. Az én válaszom is úgy 5—6 hasábra terjed. Mivel- nem tartanám helyén valónak, hogy egy ügy 1Qt-'12 hasábot elfoglaljon kis terjedelmű lapomban, vájasfcomat én a jövő számban közlöm. Most csak enynyit: indítványt adok be az egyházkerületre az irányban,' hogy mondja ki, miszerint a maga részéről sziveseA kötelezi gyülekezeteinket arra, hogy évi 12 korona tagsági díjjal legyenek tagjai a Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak, hogy az az általam rajzolt nagyobb szabásu működést teljesíthesse. De ezt csak oly feltétel alatt teszi, ha az ev. ref. és ág. ev. kerületek is megteszik ugyanezt. Ha pedig akár a mi egyházkerületünk, akár más egyháskerület vonakodása miatt a Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak ily nagymérvű felkarolása létre nem jöhetne : akkor a maga részéről igen szívesen kötelezi a gyülekezeteket arra, hogy tisztán a lelkész! (vagy ha úgy tetszik : egyházi) könyvtárak létesítése céljából, a másik 4 ev. ref. egyházkerülettel egyesülve, évi 6 (hat) koronát vegyenek fel költségvetésükbe. A lelkészi könyvtárt aztán az öt ev. ref. egyházkerület épp úgy házilag, belkörüleg íratná meg és adná ki, mint ahogy egyik-másik kerület kiadja már a népiskolai és gimnáziumi tankönyveket. A szerkesztők és irók legyenek ugyanazok, akiknek névsorát dr. Antal Géza közölte. Kezemben van a pápai főiskolai nyomda vezetőjének, Kis Tivadar úrnak kötelező nyilatkozata, amely szerint a jelzett kiadványokat 50 ív terjedelemben, 2000 példányban (az ev. ref. gyülekezetek átlagos száma) a következő áron képes előállítani s a gyülekezetek kezébe juttatni : 1. irói tiszteletdíj (50 korona ívenként) ős nyomdai kiállítás, egészen a Prot. Szemle mintájára 7100 K 2. kötés, szép és jó fekete, aranymetszéssel á 70 fillér, 4000 kötet ...... 2800 „ 3. Csomagolás és bérmentes szétküldés, 2000 csomag 75 fillérrel............................... 1500 „ 4. Szerkesztői tiszteletdíj.......................... 500 „ 11900 K azaz Tizenegyezerkilencszáz koronáért. És igy ha egy gyülekezet 6 koronát fizet, ez elegendő. A pénzt az egyes gyülekezetek az ő egyházkerületi pénztárukhoz küldenék, épp úgy miut a kerületi jegyzőkönyv árát ; a nyomdavezető aztán innen kapná meg. E mód mellett a 2000 ev. ref. gyülekezet évenként kerek 12000 koronát takarítana meg; mert az a magánvállalkozó, akire dr. Antal Géza gondol, t. i. „László Albert és Társa“ ugyanezt 12 korona évi díjért óhajtja kiállítani. Ajánlatában azonban arról, hogy a könyveket bekötve adná, nincs szó ; úgy kell hát vennünk, hogy a bekötést nem is érti bele az általa megszabott árba. Kis József. 38*
