Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-06 / 36. szám
587 DÜNANTÜLI PROTESTÁNS LAP. 58 8 telni tőlük. Ez alapon Eulvia kibékiteni igyekszik Gessiust vele. A VIII. fejezet elmondja, hogy Titus, a római császár fia, a sereg főparancsnoka mennyire szerette volna vérontás nélkül, vagy legalább csekély vérengzéssel ejteni hatalmába az egész Jeruzsálemet. De a zsidók makacssága, sőt oktalan vérengzése elkeserítette és keménnyé tette. Rufus volt az egyedüli a vezérek közt, aki még ekkor is az ember-élet kimélésére intette. Valamint arra is, hogy a jéruzsálemi templomot, a mi a műremek s nagyságra és szépségre egyedül áll a világon, meg kell menteni. Titus elismerte, hogy igazán nemesen gondolkozik s tulajdonképpen együtt is érzett vele ; de császári atyja azt parancsolta neki, hogy gyorsan és kíméletlenül végezzen a gyűlölt fajjal. ... A halálra szánt zsidó foglyok közül Rufus megmenti Jochandnt s megtudja tőle, hogy Thámár egészségben van. Jochanán pedig megtudja Butustól, hogy a gonoszlelkü Gessius Florust a felsősége megfosztotta állásától, életfogytig tartó kényszermunkára Ítélte , ami miatt aztán megmérgezte magát. Neje Fulvia némi évi díjat kap s Rómában lakik. Titus megkegyelmez Jochanának. „Ritka ember vagy — úgymond Rufusnak — de hát kérj már egyszer magadnak is valamit' Mióta csak ismerlek, mindig e mások javára gondoltál, eolia a magadéra.“ Tudtára adja, hogy annyira megszerette, hogy jövőben állandó kísérőül maga mellé akarja venni. Rufusnak az volt a fő kívánsága, hogy végezzék el minél előbb a háborút és őt bocsássák el a seregből. „Amit zsoldomból megtakarítottam, elegendő arra, hogy egy kis birtokot vegyek, mely magam és nőm fontartását biztosítja. Rufus elfoglalja a templomot, megmenti Thámárt; az öreg Bargorics a szenthely védelmezésében elesik. A háború bevégződött; a zsidók örökre le voltak verve. Rómában a hazatérő győzelmes sereget diadalmenetben fogadták. Rufust különösen kitüntette Titus a fővezér. A császár kinevezte a római főtanács örökös tagjává s neki ajándékozta a Kapna melleti császári birtokot. De Rufus egyáltalán semmit se kivánt magának, csak hogy félrevonulhasson kis birtokára az övéivel. Titus midőn császárrá lett, ismét megpróbálta maga mellé édesgetni Ru- Rufust. Meglátogatta ezt otthonában. De Rufus családi élete csendes kis világát, ott a Herculáoum melletti birtokon, éppen nem volt hajlandó fölcserélni a nagy világ zajával, fényével. Most ezt is megvallja a császárnék, hogy ő keresztyén. Erre a császár megígéri, hogy amig ö uralkodik, addig a keresztyének üldözése szünetelni fog; mert nem lehet államellenes az a hit, amely ily embereket számlál követői közé . . . Boldogan élt feleségével és két gyermekével, mignera a 97 év augusztuséban, a Vezúv kitörése alkalmával, menekülés közben, feleségével együtt temette el a hamueső. Két gyeimekét hű szolgája megmentette s a fővárosban lakó jó barátjánál Aemiliusnál és nejénél Cornéliánál helyezte el. Ez a rövid tartalma ennek a vallásos érzést és erkölcsi felfogást kiválóan építő, tanulságos könyvnek. Ez a módszer rendkívül alkalmas arra, hogy olyanok is, akik csak regényt és semmi mást nem olvasnak, a keresztyén vallás eredeti, tiszta légkörében magukba szívják az egyedül boldogító erkölcsi elveket. Szívesen ajánljuk a munkát családok, iskolai és más könyvtárak, olvasókörök részére. K. J. Afegyes §özlEményE§. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Gyászllir. Mély részvéttel közöljük a következő gyászjelentést: Özv. Szüts Ákosné szül. Kutassy Amália és leánya Amália, valamint az alulírott testvérek s az összes rokonság mélyen szomorodott szívvel jelentik, hogy a hű térj, szerető atya és jó testvér, Szüts Ákos Veszprémvármegye főszámvevője, folyó hó 31-én délután 8 órakor, életének 50. évében, Veszprémben, hosszas szenvedés után csendesen elhalálozott. A drága halott hült hamvai szeptember hó 2-áD, délután 3 órakor fognak Enyingen az ev. reform, vallás szertartásai szerint örök nyugalomra helyeztetni. Veszprém, 1903. évi augusztus hó 31-én. Áldás és béke poraira! — Szüts Dezső és családja, néhai Szüts Adél férj. Rácz Gyulánó gyermekei. Kutassy Ferenc, sógora. Szüts Jolán, Szüts Zoltán és neje, Szüts Albert és neje, testvérei. — Szüts Ákosban testvérüket siratják Szüts Dezső csajági és Szüts Zoltán anyingi lelkésztársaink. — Személyi hir. őzike Lajos főiskolai gononok úr a tanévnek a leányiskolában 7-én való megnyitására ma d. u. Pápára érkezik. — Egyházkerületi egyházi értekezletünk idejéül a főtiszteletü püspök úr szeptember 27. délutáni 3 óráját méltóztatott kitűzni. Ez értekezleten (a szives jelenkezés sorrendje szerint) felolvasást tartanak : Balogh Elemér pozsonyi missz. lelkész afia: „az elveszett külföldi stipendiumok visszaszerzéséről és újak létesítésérőlGyalókay László nemss-ócsai lelkész : „kerületi gyűléseink reformjáról.“ tülöp József körmendi lelkész afia : „az egyház és iskola“ címen. Értekezletünkre szives tisztelettel meghívom egyházkerületünknek minden érdeklődő tagját, de főként az egyházkerüteti közgyűlésre összesereglő egyházi és világi urainkat. Pápán, aug. 26. Kis József az értekezlet jegyzője. — A tárkányi gyülekezetben szép ünnepély volt közelebb, mikor veres rézzel fedett új tornyát és egyéb szerzeményeit mutatta be, mint az Úr háza szeretetének külső jeleit. Ez a kis gyülekezet most 3 éve 4000 frtos iskolái és tanítólakást épített saját erejéből. Most 3600 koronát költött tornyának veres rézzel befödésére ; közadakozásból 170 korona értékű márvány keresztelő medencét szerzett. Özvegy tarkas Mihályné és fia György a templom régi rossz téglaburkolata helyett cement-lapokat rakattak 320 korona értékben; öt kegyesszivü nő a szószéket gyönyörű bibor-bársonnyal huzattá be 60 korona értékben. A vallásos buzgóságnak és áldozatkészségnek e szép jeleit midőn együtt bemutatták, bizony nagyon épületes jelenség volt az; amit még fokozott s tetőpontra emelt telvincy Lajos ünnepi szónok kitűnő beszéde. — Beiratás. Főiskolánk főgimnáziumában e hó 1 — 4 napjain voltak az 1903—1904-ik iskolai esztendőre szóló beiratások. Ezen idő alatt beiratkozott 536 tanuló, és