Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-06 / 36. szám
577 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 578 így lészen elöbb-utóbb uralkodóvá középiskolázásunkban a tudatos akaratfejlesztés fölött a külsőséget majmoló routin. E viszonyokat ismerve és káros hatásukat átérezve sokszor elgondolkoztam a felett, hogy az oly müveit, munkabiró s kötelességteljesítő tanárkar, mint a milyen a magyar középiskolai professzorátus is, micsoda magasfoku eredményt tudna fölmutatni tanításával, ha egy-egy osztályban 35 tanulónál többet oktatni nem volna szabad. Úgy halljuk, hogy e kívánság a magasabb tanügyi körökben is forr már s ha a gazdasági viszonyok megengedik, testet is ölt. Adja Isten mi elébb! A harmadik megszívlelendő momentum közvetlen közelről minket, reformátusokat illet. Fájó szívvel olvassa a magyar református tanféríiu, de más állású protestáns ember is, hoey az a pár nönevelöintézetünk, ami van, nem bírja befogadni a jelentkezőket s e miatt sokan elesnek attól, hogy református nevelőbe adják leányaikat s kénytelenek más és sokszor apácazárdába vinni őket. Itt tenni kell: Nem bírom eléggé ismételni: tenni Ml! Aki figyelemmel kiséri a magyar társadalomban a fekete reactió előrenyomulását, azelőtt nem titok, hogy táborának leghasznavehetöbb részét képezik apácazárdáik. A nőnevelés rendkívüli erős tényezővé lett a mai korban- és joggal, a társadalmi élet elöbbrevitelében. A családi élet s nevelés mind e körül forog s jaj annak a felekezetnek, amely e talaját ki engedi huzni a lába alól. Minden erőnket ide, a nevelés ez ágazatára kell fordítanunk. Oda kell hatnunk mindenképpen, hogy nagynevű előkelő reformátusaink is ami intézeteinkbe hozzák leányaikat. Ne azzal dicsekedjenek, hogy ebben s ebben a zárdában nevelődött leányuk, — ami most szomorú divat, — hanem arra legyenek büszkék, hogy vallásukszerinti iskolában nyertek oktatást leány gyermekük. Lét és nem lét kérdése ez ránk nézve. Rajtunk, lelkesedésünkön múlik a hiány orvoslása. A reformáció századában s a kővetkező században a prof. iskolázás volt az irányadó e hazában, most, a XX. században nem tudná teljes erejét a nőnevelés érdekében kifeszíteni s nem bírna e téren, a veszedelmes reakcióval szemben, oly érvényre jutni, amelyre szüksége van egyházunknak s szüksége van a hazának is? Hihetetlen, hogy annyira gyöngék volnánk, hogy erről lemondani kényszerülnénk. A protestántizmus szelleme nem a kétségbeesésre tanít, hanem igaza érzésében, a tetterös, minden akadályt leküzdö munkára. Vajha a jelen tanév küszöbén a szerzett tapasztalatok megérlelnék nagyjainkban, kicsinyeinkben az acélakaratot, hogy e téren fölvesszük a fáradságot s abba nem hagyjuk működésünket, mig csak nem lesz annyi nönevelönk, amennyiben elférnek legalább reformátusaink leánygyermekei. Isten áldása kisérje az ezen ügyben buzgólkodókat s Isten áldása szálljon minden iskolánk ifjúságára s tantestületei tagjainak munkálkodására, hogy a cél, amelyért mindannyian küzdünk: a ref. egyház és haza üdve, e tanévvel is egy lépéssel közelebb jusson hozzánk. Gy. Gy. Biblia és Bábel. Nagy és szenvedélyes viták foglalkoztatják a német theologusok táborát. Delitzsch a hírneves tudós orientálista két rendbeli felolvasásával egész forrongást idézett elé nemcsak a szoros értelemben vett szaktudósok, hanem a közvélemény körében is. Mert a német s főként protestáns német nép legalább is annyira érdeklődik a filozófia és theologia elvont kérdései iránt, mint mi magyarok a politikai kérdések iránt. Innen magyarázható ki, az a rendkívüli virágzása a theologiai és filozófiai irodalomnak, tudománynak, mely előttünk csaknem hihetetlennek és lehetetlennek látszik s hasonlóvá fejlődni, emelkedni sohasem fog. Delitzschet, a kiváló asszirológust, a német keleti társaság kérte fel s bizta meg felolvasás tartásával a Tigris és Eufrat közötti mesopotamiai ásatások, kutatások eredményeinek bemutatásával. Biblia és Bábel volt e nevezetes felolvasás cime és tárgya. E kettő közötti viszonyt és összefüggést tái’gyalta a tudós kutató, úgymint azt a legújabb ásatások és kutatások felmutatják és az utókor elé tárják. Rég eltemetett, örökre eltűntnek vélt városok, Babilon, Ninive stb. kelnek ki a romok, a sivatag homokja alól. Látjuk Ninivét úgy, amint azt Jónás próféta könyve leírja „Ninive pedig felette nagy város vala, melynek kerülete három napi járó föld vala,“ több vagyon benne tizenkétszer tízezer embernél“ Babilont a maga falaival, a hires függőkerteket, palotákat, királyi lakhelyeket, melyekben még a tróntermek is felismerhetők valának. Alabastrom lépcsők vezettek a Tigris és Eufrat partjára, melyeken elpuhult asszírok és médek jártak fürdeni, hűtőzni a tikkasztó nap heve és melege ellen.
