Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-14 / 24. szám
Tizennegyedik évfolyam.24. szám. Pápa, 1903. junius 14. A. lap szellemi részét illető közleményei! a szerkesztőséi; li ez Kis József felelős szerkesztő ozlmére küldendők. Az egyház és iskola köréből. Ä dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. —S'-#-!— Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), Hirdetések, reclamation Faragó János tő in unkatárs czimére küldendők. Tanév Egy hosszú esztendő fáradságos munkásságának eredményével számolnak be a kiilömböző iskolák a most kezdődő vizsgálatokon. Nemcsak a kölcsönös magábaszállás s az önbirálat ideje ez a társadalom és iskola részéről, hanem a kölcsönös szemrehányás ideje is. A társadalom ugyanis kivált a vizsgálatok idején panaszkodik, hogy az iskola nem felel meg a hozzá fűzött várakozásoknak; az iskola pedig egyenesen a társadalmat okolja, hogy ideális céljában nem boldogul. Az igazság a legnagyobb valószínűséggel itt is a középen van s nem kölcsönös vádaskodásra, hanem egymás megértésére van szükség úgy a társadalom, mint az iskola részéről. A sok panasz közül, mit az iskola, sajátképpen a középiskola ellen fölhoznak, csak egyre akarunk ezúttal kiterjeszkedni. Legnagyobb bajnak tartják, hogy a középiskola nem válogatós, mindenkit fölvesz s ezzel nagy mértékben hozzájárul a proletárok, az elégedetlenek számának növeléséhez. A panaszt annyiszor hangoztatják , hogy immár a középiskolák barátai is elhiszik és szeretnének sorompót állítani a középiskolák kapujába, melyen csak a választottak élvezhetnék a szabad bemenet előnyeit. Azt hangoztatják, hogy a tanult, állásra vágyó emberek nagyon elszaporodtak nálunk s ez mindig nagy baj egy társadalomra nézve. Jobb szeretnék, ha inkább gyakorlati pályákra tódulna az ifjúság. Valami igazság ebben is van. Való igaz, hogy az állásra vágyó emberek elszaporodása nagy baj; de hazánkban emiatt nem pavégén. naszkodhatunk, legfelebb csak amiatt, hogy egyes pályákra túlságosan sokan mennek, inig másokra alig akad vállalkozó. Orvosokban p. ma is nagy hiány van, lelkészekben, tanítókban sincs nagy bőség, eddig még a tanárok is igen kapósak voltak. Aztán magyar ipart, magyar kereskedelmet kell teremtenünk, lia azt akarjuk, hogy a magyar ifjúság kedvvel, lelkesedéssel válassza e pályákat s meg kell változni a társadalom fölfogásának az iparról és kereskedelemről. Mert most úgy áll a dolog, hogy szóval mindenki hangoztatja, hogy az ipar, keres kedelem jó és hasznos foglalkozás; de a legtöbb u. n. intelligens család valóságos csapásnak tartja, ha egyik-másik tagja, miután az iskolában nem boldogul, iparos vagy kereskedő lesz. Ha vendég jön a házhoz, az ilyen fiút nem szívesen mutogatják, inkább eldugják. Magunk változzunk tehát meg először, ha azt akarjuk, hogy mások megváltozzanak. Vau azokban a dolognak egy más oldala is, ami már nemcsak magyar nemzeti szempontból, hanem közelebbről ami evangyéliom szerint reformált anyaszentegyházunk szempontjából is igen fontos, amiért nem tilthatjuk el az ifjúságot a középiskoláktól. A statisztika kimutatta, hogy a szellemi munkával foglalkozók három-négy emberöltőt manapság ritkán élnek túl, mert a szellemi munka testetölőbb a legnehezebb fizikai munkánál. Szomorú valóság, hogy az eszök után élődő családok a biztos elpusztulás, a kiveszés sorsának néznek elébe. Ha vannak családjaink, kik — bár mindig szellemi munkával foglalkoztak — 24
