Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-07 / 23. szám

367

DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP.

368

tánsokul meggyujtßuk és lobogtassuk az evangéliom fáklyáját? A skótokon kivül ki gondol Izraelnek eltévedt és köztünk lakó juhaira? Az is milyen különös, hogy egyházunk életnyilvánulási motívumával nem az Isten igéjében gyökerező vallás-erkölcsi érveket szoktuk felhozni, hanem a hazafiságot, a nemzeti érzést, öntudatot. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha a hazafiság, a nemzeti érzület helytelen volna; hanem csak ráakarok mutatni, hogy tényleges evangéliomi hit nélkül a hazafiaskodás is csak szólam. Gondoljunk csak az amerikai kivándorolt feleink ezreire. Ki gondolt közülünk valaha arra, hogy a messze idegenbe elszakadtakat gondozásba vegyük, hitünknek és nemzetiségünknek lehetőleg megőrizzük? Minden más hazai felekezet és nemzetiség gondoskodott emigránsai számára lelkészekről, csak mi, a magyarság szine-javá nem. Persze, hogy vannak már Amerikában magyar ev. ref. lelkészek is, de az amerikai hitfeleink jóvoltából! És e vállalkozó szellemű derék ifjú embereknek helyzetük, egyetemes egyházunkhoz való viszonyuk ma sincs szabályozva!

A magyar biblia terlesztését is mily könnyüvérüséggel rábízzuk az angolokra! Igaz, jó kezekben van. De nem jobb volna-e, nem kötelességünk volna-e segítségükre lennünk, ha már a magunk erejéből nem tudjuk teljesen keresztül vinni? Életünk-halálunk függ attól, hogy e téren mi is tegyünk valamit. Hisz a protestáns keresztyénség a bibliából vette életét, — s fenmaradásához is csak abból meríthet erőt. A bibliaterjesztés ezért önmagunk iránt való szent kötelességünk. S én szeretett egyházunk iránt Yaló legmelegebb érzésből fakadó atyafiságos kéréssel fordulok a lelkészértekezletekhez, hogy az ügyet megfontolásuk tárgyává tenni és felkarolni szíveskedjenek.

De fordulok ugyané szives kérelemmel egyházunk minden érző és gondolkodó tagjához — mindazokhoz, akiket szivén talál koszorús Írónknak e panaszos feljajdulása: «Vajha fölébredne a mi népünkben ismét az igazi, éltető, megtartó nemes hitbuzgóság, melyet apáink örökül ránk hagytak, de mely örökséget mi elvesztegettünk.» (Jókai.) Bizony ideje már, hogy felébredjünk az álomból! Mert a cselekvés élet, a tétlenség álom . . . sőt annál rosszabb, halál!

a.

Méltóságos és Főtiszteletii Antal Gábor dunántúli ev. ref. püspök ur egyházlátogatása a veszprémi egyházmegyében.

(5-ik közlemény).

Május 4-én, hétfőn reggel 8 órakor, — búcsút . véve püspök úr Kenessey Móric főgondnok úrtól és nejétől született Pap Emilia úrnőtől, kik őt feledhetetlen, kedves vendéglátásban részesítették Veszprémben,— indult el Purgli László nagybirtokos négyes fogatán Szentkirályszabadjára. Kíséretében voltak Németh István, Mórocza Kálmán, Segesdy Miklós, dr. óváry Ferenc orsz. képviselő, Gózon Gyula, Demjén Márton. A község határánál csinos díszkiséret csatlakozott a menethez. A fellobogózott községbe érve, a községháza előtt a nép és a képviselőtestület élén Horváth Béni biró, — püspök úr egykori játszó és tanuló társa üdvözölte a főpásztort: „Legyen áldott előttem e perc úgymond — de legyen áldott e föld, melynek göröngyein állva mondhatom : „Áldott a ki jött az Úrnak nevében !“ Azután felkérte püspök urat és kiséretét, hogy szerencséltessék az egyházat látogatásukkal. — Püspök úr biztosította az üdvözlőket arról, hogy őt e község minden göröngyéhez a szeretet, a ragaszkodás csatolja, amelynek fonala soha nem szakadt el, bár merre vitte a sorsa ; kérte rájuk az Isten áldását, szivökre kötötte, hogy virágoztassák a községet s az ivadékok mindig emeljék ennek jó hírnevét. Innen az egész község lakói által kisérve, az iskola előtt felállított diadal íven át, a templom előtti térre vonult, ott megállapodott egy dísz szőnyegen s Csomasz Gyula üdvözölte : Nagy a mi örömünk — úgymond — s örömmel vigadunk az Urban, amidőn Méltóságodat szülőföldén, régi otthonában, a mi szerény egyházunk kebelében szivből üdvözöljük. E gyülekezetnek juttatta az Isten azt a nagy örömet, hogy Méltóságodban nemcsak a dunántúli ev. ref. egyházkerület mindenektől tisztelt és szeretett fejét, püspökét tiszteli, hanem úgy is üdvözölhetjük, mint gyülekezetünk szülöttét és büszkeségét. Méltó a mi örömünk hát, méltó a mi dicsekedésünk és nem szűnünk meg áldani a jó Istent, hogy Méltóságodat adta nekünk ! Itt játszotta el gyermekjátékait, itt tanulta meg Istent ismerni, embertársait szeretni s innen indult el áldásteljes munkásságának nagy és fényes emez útjára. Úgy érzi magát e pillanatban e gyülekezet, mint egy jó édes anya, ki ritkán látott gyermekét ölelheti keblére. Szivünknek teljes tiszteletével fogadjuk, kérjük fogadja tőlünk szívesen. Isten tartsa meg sokáig az egyház javára, hogy mint a nagy apostol széjjel járván gyújthasson égi világosságot sokaknak lelkében. Nagy szellemének fénye melegítse be az egész egyházat, egyházmegyéit, híveit és mutassa meg nekünk még sokáig az utat küzdelmes és szent munkánkban. A jó Isten hozta, éltesse sokáig !

Püspök úr válasza : Tisztelendő Lelkész Űr ! T. Egyházi Elöljáróság ! Kedvelt hivei ezen egyháznak l Szeretett Atyámfiái! Testvéreim ! A legnagyobb meghatottsággal állok itt előttetek, egy azok közül akik