Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-24 / 21. szám

341

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

342

moly egyházi férfiak teljes meggyőződésük szerint ép az ellenkezőt vallják ma is. S tekintve a tényt, azok, akik az evangeliomi hitet fel akarják adni, jól teszik, ha megvizsgálják, ha vájjon megértettétek-e azt. Es meg kell fontolni azt is, hogy valamely dolgot megvizsgálni akarván, ahhoz illőnek kell a módszerünknek és eszközeinknek lenniÖk. Ügyelnünk kell arra is, hogy valóságos tényeket, nem pedig csalékony látszatot vonjunk be vizsgálódásunk körébe. A tünemények kvalitását semmi esetre sem hagyhatjuk figyelmen kivül. Mert pl. hiábavaló kísérlet lenne egy chemiai problémának megoldását tisztán mathematikai formulák által keresni, vagy egy psychologiai problémának megfejtését chemiai módszerrel vinni keresztül. Beethoven egy sonatajának, vagy Coreggio egy festményének a tartalma nem a hang rezgések megszámlálása vagy a felhasznált festék és olaj anyag felszámítása által értékelhető meg. A megvizsgálandó tárgy minél magasabban áll az élet lépcsőzetén, a vizsgálat apparátusának is annál magasabb rendűnek, finomabbnak kell lennie.

Az evangéliomi hit megvizsgálásánál sem mellőzhetjük el a kritika ez elemi szabályait. És e mellett nem állapodhatunk meg a fölszinen, hanem mélyebbre kell leszállnunk, mivel itt a reálitás nem ismerhető fel az első pillantásra. A felületen pedig egész tömege van a theologiai állításoknak, még pedig a nem tisztázott s több oldalról megtámadott állításoknak. A támadók könnyű szerrel hittek végezhetni vele. „linó — mondották — mily lehetetlen theoria ez ! Az esetről szóló tant, melyre alapítva van, megdöntötte az evolúció tana, amely szerint az emberiség története folytonos emelkedés. Az esetről szóló tannal együtt bukott el a belőle folyó váltságtan is, melynek alapeszméje a helyettes elégtévő és már magában véve is erkölcstelen. Eltűnik, elenyészik az evangéliomi hit magától.“

Vissza fogunk még térni e pontra, de előbb más valamivel kell tisztába jönnünk. Kérdezhetik, mit nevezhetünk evangeliomi fenomenának ? és előbb erre kell megfelelnünk. Ez a hit sokkal több a theologiánál. A legbensőbb lényege szerint egy igen jelentékeny és rendkívüli szellemi mozgató erő. Azt kell itt kimutatnunk, hogy ez a vallásos erő az, mely a lélekben oly indulatokat és kedélyállapotot teremt, oly energiát kölcsönöz neki és oly erkölcsi tartalékkal látja el, ami a történelemben páratlanul áll. A tudomány lángoló buzgalommal keresi a világmozgató erőket. Es ez oly erő, mely megérdemli az analízist.

Nem az okoskodás dönt, hanem a tények. Gondoljunk csak a keresztyénségnek e világon való fölléptére, a reformáció korszakára és hasonlítsuk össze ez elv által létrehozott erkölcsi és szellemi állapotot az ez időket megelőző korszakokéval. Nem e vagy ama hittani tételről szólunk, hanem az embereket felemelő, megnemesitő erőről. A titokteljes, fenséges és megváltó erőket teljes működésükben tünteti föl az idők története. Vagy gondoljunk hozzánk még közelebb eső korszakra, a 18-ik századbeli angolországi methodista mozgalomra, a mikor ez elv, ez erő szintén szemmel láthatóan működésben volt. S szembetűnőbbé teszi, hogy akkor az anglikán egyház teljes indiíferentismusba volt elsülyedve, a nonconformista egyházak az unitarismusba merültek el s nem voltak képesek amaz erőt hatékonnyá tenni. Ám tanulmányozza át akárki Wesley zournálját, vagy az első methodista prédikátorok életét ; — olvassa el, miként indította könnyekre Whitefield prédikálása a kingswoodi elvadult bányászokat; vagy miként változtatta át a Cornish partvidéki hajótöröttek kifosztogatásából élő elvetemült lakosokat istenfélő, emberies érzületü polgárokká. Vagy vizsgálja át,

hogy e methodista mozgalom mily hatással volt az angol nemzeti jellem kialakulására. Anglia politikai szilárdságának, kereskedelmének és irodalmának kifejlődésére — és majd ezek alapos megvizsgálása után másképpen fog beszélni, mint a kritika szokott, a dogmák ilyen vagy olyan formulázásáról.

Egy ilyen tanulmányozás ellenállhatatlanul felgerjeszti a tudományos ösztönt az ok és okozat összehasonlítására. S beláttatja, hogy az ily eredmények — bármit mondjon is a kritika a külső mezről, melybe az ok öltözött — egy tényleg létező s megbecsülhetetlen értékű erőről tesznek bizonyságot.

Midőn ily kellő előkészület után fordulunk az evangeliomi hit formulázott tételeihez, egészen más szempontból nézzük azokat, mint az a kritikus, kinek a rombolásnál egyéb célja nincs. Erezzük, hogy egy tényleges valamivel állunk szemben, a melynek magyarázatát adnunk kell és azt meg kell kisérlenünk; de el nem magyarázhatjuk. Nem sokat gondolunk a formával, melyet fölvett, mert a hit lényege az egymást felváltó nemzedékek előtt más és más ruhában jelenik meg.

Midőn e tényeket tüzetesen vizsgáljuk, egyre világosabb leszen előttünk a régi tétel megdönthetetlen volta : „Romlás az eset által, váltság a Jézus Krisztus által, újjászületés a Szentlélek által.“ Mert ez neme vagy ama történelmen alapszik, hanem az általános és örök emberi tapasztalaton. Nagyon is különösnek találjuk az Eset tagadását az evolúció miatt, holott ép az evolúciónál elkerülhetetlen az Eset. Ugyanis a modern tudomány egyik dogmája, hogy a faj egész történetét ismétli az egyed. Az embryó, mig az emberi typust felveszi, átmegy az állati leszármazás különböző fokozatain, hasonlóképpen a gyermeki lélek is átmegy az emberiség erkölcsi fejlődésének fokozatain. Miként történik ez ? A gyermek egy bizonyos fokon eljut az erkölcsi öntudatra, a jónak és rossznak tudására. Vagyis fölemelkedik oda, ahonnét lebukhatik, sőt sajnos, el is bukik. Ez az emberiség története kicsiben. Midőn Pál apostol a tagjaiban meglevő törvényről beszél, mely elméjének törvénye ellen küzd, nem a múlt idők meséjét ismétli, hanem az emberi lélek természetrajzát adja. A bűn terhe, a váltság után való vágyódás a kezdete az evangéliomi hetnek.

Nem kevésbé bizonyos az is, hogy a Krisztus keresztje az emberiség örökségének örök és elidegeníthetetlen része. Mindig igaz leszen Lamartine e mondása: „Krisztus sírja az ó-világ sírja, és az újvilág bölcsője.“ Mily bámulatos, hogy mig Jézus szenvedésének jelentőségéről elmélet követett elméletet, addig annak gyógyítóereje soha sem szűnt meg kiáramlani az emberi lelkekre! Elméleteket alkottak az isteni szeretet kényszerűségének kimagyarázására. Egyik is, másik is helytelen, tökéletlen lehet. De érezzük ama szeretet erejét, nem az elméletek olvasására, hanem amidőn szivünkre hallgatunk, mely a golgothai eseményt visszhangozza / Midőn hallunk egy Ignácról, a ki Antioehiában vadállatok elé vettetve s igy kiáltott fel: „Jöjjön máglya és kereszt; jöjjön a vadállatok egész serege; tépjenek, szakgassanak szét; jöjjön az ördög bármily kínzása : csak Krisztushoz juthassak“ — kezdjük megérteni az isteni szeretet dynamikáját, mely bejött e világba és hat, munkál az emberi lelkekben.

Hát a Szentlélek által való újjászületés, egy fensőbb hatalom által a magasabb életre való képesítés — vájjon nem idejét múlt doctrina-e? Minden oldalról megerősítést nyer ez is. Ha a biblia nem tanitaná, a tudomány lenne kénytelen e tant fölállítani. Az emberre vonatkozó minden tanulmány azzal végződik, hogy önmagunkban tökéletlenek vagyunk s teljessé egy