Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-26 / 17. szám

271

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

272

ügyeinek intézésében s megfordítva az egyháznak semmi joga az iskolák ügyéhez. A tanárnak, mint egyháztagnak meg van a joga arra, hogy választott presbiter lehessen, aminthogy meg is választják, mert mint tudva levő, minden egyházunk presbitériumában, ahol főiskola stb. van , tekintélyes számmal foglalnak helyet a tanárok ; minek több jogot adni a többi egyháztagok fölött egy egészen különálló intézet vezetőségének?

Vegyük a mi pápai főiskolánkkal kapcsolatban a pápai egyházat. Az egyház presbitériumában legalább van — a mint tudom — 4 tanár, mint választott presbiter, most a tervezet szerint jönne ehhez hivatalból : theologia,főgimnasium, tanitónőképző, polgári leányiskola egy-egy képviselője, annyi mint 4, összesen tehát 8; igy e tanári kar — jóllehet az egyháznak hasznára — 8 taggal venne részt az egyház ügyeinek intézésében, a mi mégis sok ; figyelembe véve azt is, hogy ezzel szema pápai egyháznak semmi joga az iskolák ügyeinek intézésében, tehát a viszonosság egyáltalán nincs meg. Ugyanez az eset áll elő a tervezet 101. §. e) pontja szerint az egyházmegyéknél pld., hogy itthon maradjunk, a pápai egyházmegye közgyűlésére egy tagot küldene a pápai főgimnázium (itt már csak gimnáziumok vannak emlitve), de annak ellenében az egyházmegye sem nyer jogot az iskola ügyeinek intézésénél s tehát a kölcsönösség és viszonosság itt sincs meg! Azért ezen szakaszok úgy módositandók, hogy nem az illető iskolák területi fekvése jöjjön figyelembe, hanem, mint ma is, azon körülmény, hogy ki tartja fenn akár egészében, akár tetemes évi hozzájárulással, nehogy az a viszás állapot álljon elő, mintha az én ügyemben az én szomszádom intézkednék, de nekem az ő dolgához semmi közöm.

A presbiterválasztás idejének kitűzését (31. §.) felesleges az esperesre bízni, elvégzik azt a lelkészek a presbitériummal egyetértve ; uem kell ily csekélységekkel az esperes terhét súlyosbítani és az egyházak önrendelkezési jogát csorbítani; úgyszintén helytelen a vasárnapi választási idő (34. §.) kijelölése, kivált délelőtt 10 órára, mikor ez általánosságban az istenitisztelet ideje.

Ha már az egyháztagok jogai taxatíve felsorolva vannak (49. §.) akkor egy új pont alá beveendő: az egyházi temetőkbe való temetkezhetés a helyenként fennálló szokás szerint.

Az 55. §. c) és 58. §-ban a kezelő személyzet kötelező díjazása elejtendő, mert az csakugyan az egyházközség belügye, abba semmiféle hatóságnak beleszólása nincs, csak jól és ékesen menjenek mindenek.

Ennyit óhajtottam az egyházalkotmány első részéről, az egyházközségre vonatkozó tervezetről megjegyezni, majd a 9. fejezetről, mely a lelkészekről szól, a lelkészválasztási résznél teszem meg Isten segítségével és Szerkesztő ur engedelmével megjegyzésemet.

Végeredményben megállapíthatjuk azt, hogy a tervezet szerint az egyházalkotmányi rész egyszerű másolata a községi szervezetről szóló 1886, évi XXII. t.-cikknek, a nélkül azomban, hogy ennek az egyházi viszonyokra alkalmazhatóságára különös gond lett volna

forditva, mert különben az aktiv és passiv választóképesség határozottabban lett volna talán megállapítva; továbbá nagyon szembeötlő az is, hogy még egyes és pedig okvetlenül törvényes intézkedést igénylő esetekben a tervezet több ügyet biz a kerületek és egyházközségek kezére, addig többször az egyetemes egyházra nézve jelentéktelen, egészen belügyet képező kérdésekben törvényes intézkedést akar életbeléptetni. Végül az a határozatlanság, — mely e részben is tapasztalható — a gyors munka következményét mutatja és ha ezek a végleges szövegezésnél kijavítva nem lesznek, akkor nem sokat nyerünk a törvénnyel, mert hiába, ha javítás egyes részleteibe, ha a másik kételyt és bizonytalanságot támaszt és nem lesz világos, könnyen kezelhető minden részében, azért, ami fölösleges „elhagyandó“, ami félreértésre, többféle magyarázatra ad okot, egész szabatossággal fejezendő ki.

Berhida.

Vargha Kálmán,

ref. lelkész.

Visszapillantás.

Kerületi közgyűlésünk néhány mozzanatára érdemes lessz visszapillantanunk, főleg azok kedvéért, a kik a gyűlésen nem voltak jelen.

Az egyházi adózás szabályozását illetőleg bátran elmondhatjuk, hogy a mi közgyűlésünkön alig emelkedett szó a mellett, hogy a személyadón kívül az állami alap-adó bizonyos százaléka egyformán legyen kiróva a legszegényebbre osak úgy mint a leggazdagabbra. Ha jól emlékszem, Bállá Endrén kívül ily irányban más nem szólalt fel; ő az állami alap-adó 10°/0-val óhajtana megróni mindenkit. A progressiv megadóztatás mellett meg egyáltalán nem szólt senki; még azok se,, a kik állami téren föltétlenül behozandónak vélik azt. A túlnyomó többség a degressiv adókulcs megállapítása mellett foglalt állást. Itt én kifejeztem azt az óhajomat, hogy 10°/0-nál kevesebb százalék (amilyen a tervbe vett 5°/0) ne legyen. A közgyűlés azonban ezt se fogadta el. Igen érdekes és meggyőző volt egyházkerületi főgondnokunk Ő Excellentiájának érvelése; rámutatott arra, hogy hiszen ugyanazon összeg után, ugyanazon százalékot fizeti minden egyháztag s hogy már maga a konventi javaslat is téved, mikor azt mondja, hogy azok, a kik 1—20 koronáig fizetnek állami adót, összesen 45°/0 százalékkal vannak megróva, holott csak 25°/0‘kal, mert a személyadó nem vehető az állami alap-adóhoz; aztán ha a vagyonos ember kevesebb százalék mellett adózik is, ennek 100—200 koronája mégis csak lOO—200 korona a szegény ember 2, 5, 10 koronája mellett, vagyis 10-szer, 20-szor, 50- szer, 100-szor annyit fizet évenként az egyház fentartására, mint emez ; és fizeti anélkül, hogy bármi, akár a legparányibb előny is biztosítva volna neki. Választásokkor az 1—2 koronát fizető szegény épp úgy érvényesül, mint az, a ki 100—200 koronát fizet. Ha a gyülekezet tagjai segélyben részesülnek : bizonyára nem a gazdagabbak lesznek ezek. Aztán a vagyonosabb in-