Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-19 / 16. szám
257 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 258 terjeszkedhetem. De lehetetlen, hogy meg ne érintsem azt a két kérdést, mely dominálja. Az egyik ezek közül a zsinatra való előkészület. Én szorgalommal s figyelemmel kisértem eleitől fogva az erre irányuló előkészületeket s véleménynyilvánulásokat és mégis kénytelen vagyok bevallani, hogy a zsinatra ez idő szerint készületlenek vagyunk. Nekem kötelességem lelkiismeretem szerint azzal az őszinteséggel nyilatkozni, amelyet feladatomból és állásomból meritek. Felhívom a közgyűlés figyelmét arra, hogyha megfontolunk mindent, ami eddig felmerült, lehetetlen arra az eredményre nem jutunk, hogy a kritika a munkálatokkal szemben tulajdonképen csak most kezd megnyilatkozni. Ez általános magyar természet: lassan hatja át a magyar közvéleményt minden kérdés s e miatt gyakran későn keletkező bánatok, és gyorsan terjedő szenvedélyek szokták megzavarni tanácskozásainkat. Már pedig a zsinati előkészület és munkálat olyan életbevágók egész egyházunk életére nézve, jelenére és jövendőjére, hogy erőltetni valamit nem lehet. Ennek következtében mindent kellő alapossággal és elfogultsággal kell szint vallani. Nem szeretném, ha szavamnak azt az értelmet tulajdonítanák, hogy a legkisebb hátra vagy visszaesést akarnám kihívni. Ellenkezőleg ! Szeretném, hogy ez a kerület adjon példát a többi kerületnek is. De azért kétségtelen, hogy egyházunk históriai alapon fejlődve, ezt hiven meg kell, hogy tartsuk s ennek következtében nem tubala rasat, hanem minden kérdésben a történelmi előzményeket kell tekintetbe venni s a további fejleményeket irányítani, mint azokat megfordítani vagy erőszakos egyformasággal szabályozni — kell. Ezt értem különösen két kérdésre vonatkozólag. Az egyik az egyházszervezet, a másik az adózás kérdése. Meggyőződésem, hogy lehetőleg kerülni kell az erőszakos rendszabályokat s iparkodni a rendet úgy előmozdítani, hogy a régi alapokat javítsuk, fejlesszük, lehetőleg tekintetbe véve a történelem eredményeit is. Ezt szem előtt kell tartani. Annyi sok tapasztalat van a közgyűlés tagjai között, hogy ez sikerülni fog. Epen úgy van a másik nehéz feladattal, az 1848. évi XX. törvénycikkben foglalt igények végrehajtásával is. Rendkívül szétágazó, rendkívüli sok szenvedélylyel s egyúttal elhamarkodottsággal felvetett kérdéssel állunk szemben, melvlyel szemben, nyugalmunknak kell lenni s türelmünknek. Türelmünknek, mert mint nincs köztünk egyse, aki a törvényben lefektetett jogos igényeket feláldozni akarná, amint nincs egy se, aki autonómiánknak bármely igények és követelmények fejében való megcsonkítását engedné, úgy hiszem egyházunk és hazánk iránt tartozó kötelességünk azt az arany középutat megkeresni, mely minden igényt kielégithet. De ehez türelem és bizalom megbizottainak eljárása iránt is. Aminthogy még a zsinatot sem szeretném siettetni a kellő és alapos előkészület rovására. Hiszem, hogy ezen a téren kezdenek tisztázódni az eszmék, fejlődik az egymás iránt való bizalom és a törekvések nemessége. Az 1848. évi XX. törvénycikk ügyének mai stádiumában pedig, ammikor annak egy része a két protestáns felekezet közös bizottsága előtt van, nyugalommal s türelemmel kell bevárnunk a fejleményeket. Másfelől az állammal szemben való jogos igényeinek fokozatos érvényesítése a teljes megoldásig fentartandó. Követendő irány, szerintem, a történelmi szempont és az elvi álláspont feladása nélkül, a bekövetkező események alkalmas felhasználása. Itt is arra kell törekednünk, hogy intézményeink háttérbe szorítását megakadályozzuk, másfelől a megoldásnak olyanformáját, mely autonómiánkat veszélyeztetné, el ne fogadjuk. De, hogy a sorrendet mily bajos e tekintetben megoldani, illetőleg előre meghatározni, bizonyítja az, hogy pl. ezelőtt egy félévvel még nem első sorban gondoltunk tanerőink fizetésrendezésével. De amint az állam megfelelő közegei fizetése emeltetik, elvárjuk az államtól, hogy tanerőink fizetésének megfelelő javításában minket segítsen. Az eddigi törvényekben csak olyan keretben van az megvédve, amely keretben az államsegélyezést most élvezzük. Ennek továbbfejlődésével autonómiánk biztosítékairól is együtt kell gondoskodni. A közhangulat nyomottsága s zavara, mely az önérzet megélője, szűnjék meg. Azt tartom, soha nagyobb szükség arra, hogy a magyar protestantizmus a maga teljes önérzetében és munkaerejében meg legyen, nem volt, mint most. Azért buzgalmunkat és önérzetünket a nehézségekkel szemben megőrizve, ne felejtsük el, hogy ha protestantizmusra valaha, úgy ma van szükség. Ha valaha igazolva volt a protestantizmus, mint vallás, mint felekezet, mint állami, úgyis mint társadalmi tényező, úgy most leginkább szükség van. Mi nem vagyunk külső parancsszónak, idegen szenvedélynek alávetve, egészen ebben a hazában élünk, mindent ettől várunk. Azt hiszem, a felekezetnélküliség és a tudatlan fanatizmus között a protestantizmus megadta az arany középutat, mert az értelmet és szivet az evangélium és a tudomány segélyével világitja meg; a magyar nemzeti erőt és nyelvet viszi be mindenfelé és semmi egyebet, igy fegyverzi le az internacionalizmust és a társadalmi szenvedélyeket, valamint a vészes fanatizmust és igy biztosítékául szolgál az államnak és társadalomnak is. Ez az öntudat, ez a követelmény hasson át minket, adjon önérzetet és erőt a munkára ! Püspök ur, jelentése kapcsán, megható kegyelettel endékezett meg arról a veszteségről, mely 7 hó alatt Körmendy Sándor egyházkerületi egyházi főjegyzőnek, Boné Géza egyházmegyei gondnok és volt főgondnok-helyettesnek és mintegy 8 lelkésznek elhunytával kerületünket érte. A közgyűlés az elhunytak emlékét jegyzőkönyvében kegyeletesen megörökíti, Körmendy Sándor és Boné Géza családjához részvétiratot intéz, életrajzukat megiratja és jegyzőkönyvébe fölveszi. A püspök ur indítványára készséggel elhatározta a közgyűlés azt is, hogy Körmendy Sándornak arcképét megfesteti és oda helyezi ama nagyjaink arcképei közé, akik egyházkerületünk és főiskolánk ügyei iránt kiválóan érdemesítették magukat. Az indítványok során az 1848. XX. t.-c. végrehajtását illetőleg püspök urnák a jelentésében részletesen kifejtett álláspontjához csatlakozott a közgyűlés és mindenek előtt a 3 első pontban jelzett szükségek kielégítését kívánja. Különben kijelentette azt is, hogy bizalommal viseltetik egyházunk vezető férfiainak ez irányában elfoglalt álláspontjuk és működésük iránt. A részletek és módozatok tulajdonképeni megvitatásába azonban nem ment bele azért, mert még nem ismeri az ág. hitv. ev. és a mi részünkről a közös ügyekben követendő eljárás megállapítása céljából kiküldött bizottság nézeteit, illetőleg munkálatát. E munkálathoz még mindig folyik az adatgyűjtés, az előkészület. A szent-István-napi munkaszünetet illetőleg Berta György kerületi képviselő több miniszteri rendeletre és döntésre hivatkozva kimutatta, hogy az ide vonatkozó törvény nem tiltja a mezei munkának nevezetes-16*
