Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-05 / 14. szám

215

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

216

tolongók számát alig észrevehetőig fogja csökkenteni. Azt a visszáságot, hogy a felsőbb osztályokban több tanuló ne legyen, mint az alsókban, s hogy e miatt esetleg — mint az iskolánkban ez évben megtörtént — még a VT-ban is párhuzamosítani ne kelljen, mindenki egyértelműig perhorreskálni fogja, a ki tudatában van annak, hogy egy intézet növendékeinek gerincét azok kell, hogy képezzék, kik kezdettől fogva az intézet növendékei voltak. Ez az egyöntetű tanításnak s az egységes szellemű nevelésnek valóságos létérdeke.

Éppen az itt mondottakból következik, hogy az

I. osztály párhuzamosítása vita tárgyául nem szolgálhat. Az első osztály kell, hogy megvesse az intézet népességének alapját; ám jöjjenek ide tanulók minél nagyobb számban s jöjjenek első sorban saját hitfeleink, legyenek kezdettől fogva a mi növendékeink. Felvételi szabályzatunkban már van gondoskodás róla, hogy a beiratkozás első napjai kizárólag református növendékeknek tartassanak fenn. Ezt újból és újból figyelmébe ajánljuk lelkészeinknek és tanítóinknak, az e szabályzat adta jognak felhasználásával legyenek ők is rajta, hogy az intézet első osztályának aránytalan nagy zöme saját sorainkból kerüljön ki. Természetes azonban, hogy nyakló nélkül nem történhetik a párhuzamos I. o.-ba való felvétel sem. Korlátúi részünkről 86 maximális növendék-számot állítanánk fel, melyből az első évi szigorú rostálás után nem igen fog csak mintegy 70 megmaradni. Ha esetleg — párhuzamos osztályokban a gyöngébb előismeretü tanulók is alaposabban és több sikerrel lévén taníthatók — 70-nél többen maradnának a Il-ra, ezeket ismét két csoportban kellene tanítani. Ez az eset, mely tisztán pedagógiai szempontból csak örvendetesnek lenne nevezhető, bizonyára csak a legritkább esetben fog bekövetkezni, mert szomorú adatok beszélnek arról, hogy az I. gimnáziumba kerülő növendékek sokszor az olvasás és Írásban is oktatásra szorulnak. A

II. , III. és IV. osztályon át az I. osztályba felvett tanulók létszáma a IV. osztály végeztekor mintegy 60-ra olvad le, melyből aztán — egy részök iparos, kereskedő, katonai pályára ménvén át — saját intézetünkből hozzávetőleg 50 növendék fog az V. osztály ajtaján kopogtatni.

. Itt vagyunk immár a vitás ötödik osztálynál. És itt lévén, nem szabad többé a rideg elzárkózottságnak arra a merev álláspbntjára helyezkednünk, amit a II.

III. és IV. osztályon át iskolánk hírnevének megóvása céljából kell, hogy elfoglaljunk, hogy t. i. idegenből jövő tanulót, ha csak szülői időközben nem költöznek Pápára, e három osztályba ne vegyünk fel. Az V. osztályban a növekedés természetszerű. Hisz Pápa körülvan véve csonka gimnáziumoktól: Tata, Komárom, Magyar-Ovár IV. osztályt végző növendékeinek jó része felénk fordul, sőt a távolabbi Bonyhádról és Gyönkről is akárhányan iparkodnak felénk. Ez iskolákból, ha mások nem, a kerületbeli református ifjak feltétlenül jogot formálhatnak a befogadtatásra. Ezeket kebelünkre fogadnunk nekünk erkölcsi kötelességünk,

különben ne hivalkodjunk többé a dunántúli református egyházkerület középponti iskolájának büszke nevével. Mig azután ezek statisztikailag kimutathatólag évente 10 növendékkel gyarapítják az V. o. létszámát, a mi főgimnáziumunk V. o-.ba való felvételüket kérik azok a másvallásu tanulók is, kik a helybeli katholikus gimnáziumban végezték az első négy osztályt s akik előtt iskoláink kapúit bezárni kis részben igaztalan, nagy részben azonban oktalan eljárás lenne.

Igaztalan, mert nem szabad felednünk, hogy e mi pápai iskolánkra, midőn Pápán maradása forgott szóban, dicséretes felbuzdulással hozták meg áldozataikat a vármegye, a város, valamint felekezeti különbség nélkül a megye és város lelkes magánemberei is. Ezt avval hálálni meg, hogy mi pápai szülők gyermekeit nem bocsátanók be iskolánkba, éppenséggel nem lenne méltányos. De ha mégis ekkép cselekednénk, tettünk főkép oktalan lenne, mely magunkat illetve azokat sújtaná, kik legközelebb állnak szivünkhöz. Mert nincs kétség, hogyha így az V.-ben lezáratnék más vallásuak előtt a sorompó, lassanként elmaradnának azok más osztályokból is, s nem jönnének végül az elsőbe sem. Es mit jelentene ez ? Jelentené főgimnáziumunk népességének 100 —120 növendékkel alábhszállását, jelentené a főgimnázium tandijjövedelmének harmadfélezer forinttal csökkenését s jelentené, hogy 30—40 református növendék, kik a 100—120 másvallásu tandíjfizetése révén élveznek egész vagy féltandíjmentességet — s kik nagyrészt lelkészek és tanítók fiai — tandíj mentességüktől elesnének. Elűzvén idegeneket, nem istápolhatnók véreinket. S jelenthetné végül ez azt is, hogy éppen ennek a klerikálizmus jegyében induló uj századnak küszöbén mi magunk segítenők elő egy pápai katholikus főgimnázium létesülését.

Attól egyenesen kishitűség félni, hogy e másvallásuak veszélyeztethetik iskolánk protestáns jellegét. Hisz főgimnáziumunk növendékei közül több mint 60°/0 a református, s e százalékszám már több évtizedes. Ez a félelem tehát ép olyan, sőt még olyanabb, mintha a magyar anyanyelvűek mai 52°/0-száma mellett a magyar állam magyarságát féltenők, mikor még hozzá a vezető osztály, melynek a vezetésre a történeti hagyományokon kívül szellemi erejénél fogva is teljes a jogcíme, kizárólag magyar. A vezető osztály egy főgimnáziumban — a tanári kar. Sőt igenis a múlt számos példája bizonyítja, mily üdvös volt, hogy katholikus és zsidó vallásu növendékek protestáns szellemben tanulták a történelmet, magyar irodalmat s részesültek tán jezsuita helyett szabad szellemű protestáns nevelésben.

Ha már most az V. osztályban a saját 50 növendékünkhöz vidéki református és helybeli másvallásu is mintegy 22—24 kerül, ami pedig előreláthatólag hosszú ideig be fog következni, akkor már igen célirányos a párhuzamos ötödik osztály felállítása. Nem szabad felednünk, hogy az V. osztályban új stúdiumok kezdődnek, a régieket viszont új szempontból tanítják, kívánatos tehát, hogy az idejövő 72—74 tanuló két osztályban részesüljön alapos oktatásban. 72 — 74 növendéknél többet azonban ne legyen szabad felvenni, ha több je-