Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-09 / 10. szám
165 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 166 körútját végezve Kaposvárott mondott: „Sok jót, sok szépet láttam; tudományt is találtam a belsösomogyi egyházmegyében, de szeretetet nem mindenütt találtam !“ A pénztárak egyesítése ügyének érdekében én megtettem a magamét, és ismét azt mondom : „salvavi animam meam !“ Hogy a 12-ik órában szólaltam-e fel, szükség volt-e arra, s igazat mondtam-e, azt majd igazolni fogja a jövő. Kelt Gigén. Császár István. KmiyYismsrtEtBs. (Vége) Egyházi beszédek. Irta Jánosé Sándor nagy- enyedi ref. lelkész és theol. tanár. Ki a legnagyobb ? (Köz.) T. Luk. 22, 24 — 28). A világban a nagyság mértéke : az ember születése, vagyona, szellemi ereje és működési köre, Isten itélőszéke előtt pedig : az alázatos tiszta lélek és az odaadó szolgálatkészség. A világszerinti és Isten előtti nagyság ismérvei s az utóbbinak az előbbi felett való fölénye világos fejtegetésekben, találó példákban tárulnak elénk. Evezz a mély vízre ki. Emelkedj fel. (Köz.) T. Lukács 5, 1 -11. A címben foglalt szavakat ragadja ki a fölvett igékkel s a halászok fárasztó és sokszor csekély haszonnal járó munkájához hasonlítja a kér. egyház folytonos küzdését, mely küzdelemben nem szabad elcsüggednünk. Minő szempontból kell a mások szenvedését vizsgálnunk? (Köz.) T. Ján. 9, 1—3. Sokszor félszeg föltevések vezetnek bennünket, mint a tanítványokat a vakon születettel szemben. Ne vesztegeljünk hát ítélkezésben, hanem versenyezzünk egymással mindnyájan a krisztusi jóság, szeretet és könyörület boldogító műveinek gyakorlásában. A megdicsőülés. (Köz.) T. Máté 17, 1—9. A fény, mely a Krisztuson ragyogott, nem az emberi értelem világossága volt, hanem az Istenből magából áradott ki, tele meleggel, szelídséggel, jósággal, békével és Isten iránt érzett hódolattal. Mi is megdicsőültünk a nemes munkában, a jóért, igazért való küzdelemben; a belső, vallásos érzelem, kegyesség és Isten félelmében ; az önzetlen lemondó és áldozatrakész baráti, hitvesi, szülői és gyermeki szeretetben. Méltóan zárja be a kötetet s mint a Schwarz után készült többi beszéd (a kötet egyharmadát teszik) emeli a nyüjtemény értékét. Igazság után vágyódó lélekkel, igaz szeretettel tanlmányoztam át ezt a kötetet. A nagy prédikátorok és tolmácsuk iránt érzett tisztelettel vettem kezembe» s mikor letettem tiszteletem velük szemben s kegyeletes érzésem az elhunyt ajánló iránt csak bővült, melegült. Szilárd igazságokat nyújtanak, sok oldalról megvilágitva, átszőve mindenütt az egyéni hit mélységével, fényével. Telve a gondolatok gazdagságával, bő kutforrásával, melyből sokat lehet meríteni s még sem kell félni, hogy egyhamar kimerül. A beszédek teljesen a mi viszonyaink szerint idomultak. Ebben eléri az átdolgozó kitűzött célját, de abban nem „hogy nyelvezetük világos és gyökeresen magyaros.“ A gondolatok alakítása s a mondatkötések ellen nincs kifogásom, de ilyen szavakat még sem szabad magyar prédikációban használni, mint: profán, triumfálni, kultus, cynikus, sekta, humanizmus, akkord, idyll, stréberkedés, kozmopolita, bierarkhia, formalitás. Nem használhatók tájszólások, erdélyi különlegességek sem, mint pl. lépik. Ezek azonban csak külső kifogások, s elég elszórtan jelentkeznek. Használat alkalmával nehézség nélkül kiküszöbölhetők. Nagyon keveset rónak le a belső értékből, melyről már eleve kezeskednek a kötetben képviselt hírneves prédikátorok: Schwarz, Mayer, Ulrici, Pűeiderer, Palmer, Hagenbach, stb. A helyett, hogy magam ajánlgatnám e beszédek megszerzését és tanulmányozását, hadd álljanak itt néhai Molnár Albert szavai : „Szükséges a nagy prédikátorok tanulmányozása, hogy a kisebb prédikátor ki ne merüljön s csak letaposott körben forgó ne maradjon. A nagy prédikátorok az örök igazságokat koruk gondolkozási formáiban nyújtják s prédikációik kidolgozásában sem logikátlan kuszáltsággal és Ízléstelenséggel tüntetnek, de koruk minden kulturális követelményeinek kielégítésében is mesterek. ... A nagy prédikátorok nemcsak szélesebb látókőrüek, de hivebbek is. Reflexióik saját vallásos érzületükből merülnek fel s azért oly világosak, gondolataik azért oly erőteljesek ; mert hitük élő, mélységes. Nekünk pedig nemcsak több gondolatra, de több hitre is szükségünk van. Sok, igen sok okunk van, hogy Jancsó S. dolgozatait örömmel üdvözöljük. Főleg egy kívánni valónk van : „folytassa.“ Szebb és avatottabb szavakkal senki sem ajánlhatná talán e kötetet . . . A mit még itt, mintegy függelékképpen mondani akarok, nem tartozik szorosan a dologhoz, de úgy kínálkozik rá az alkalom. Lehet, hogy nem használok, de nem is ártok vele senkinek. Eljutnak-e igénytelen szavaim a bérces hazába s lesz-e, a ki hasonlóhépen gondolkozik, mint én, talán meg sem tudom ; mert nem áll módomban az erdélyi Prot. Lap olvasása, csak leirom, a mit szivem diktál. Vajha b. e. Molnár Albert beszédeit valamely avatott kéz összegyüjtené s tanulságunkra közrebocsátaná. Én kevés számú egyházi és temetési beszédét ismerem, de azok annyira sajátlagosak s egyéni hitben oly gazdagok, hogy nem hihettem, hogy ezek forrásából több is ne maradt volna. Nagyon jó munkát cselekednének a beavatottak, ha utána néznének ; mert nem olyan túlságos gazdag ám a mi prédikátio-irodalmunk. Legalább nem mind arany, a mi fénylik. Az igaz gyöngyért meg kár, ha egy szem vesz is el belőle. Kádárta. Csomasz Dezső, ev. ref. lelkész.
