Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-16 / 7. szám
Ill DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 112 átalán nem tartozik s még az állami kiegészítés meg nem történik a százalék kiszámítását — az alábbi módszer szerint — a gyülekezet szükséglete határozza meg. De ha az állami kiegészítés megtörténik, úgy én nem mennék túl a 4°/0-pn azon egyszerű oknál fogva, mivel egyházaink eddig az iskolák fentartására — nem számítván a főiskolákkal biró és népesebb gyülekezeteket — körülbelül annyi áldozatot hoztak, mint egyéb összes szükségleteikre. Ha az állam — elég méltányosan — az állami egyenes adó 5°/0-ában állapította meg azon összeget, melyen alól egyetlen egy felekezeti islát sem segélyez, úgy mi is 5°/0-át vehetnénk fel egyházi szükségleteink fedezésére s csak ezen felül kezdődnék az állami támogatás. Ugyde egy százalékot már fizetünk egyházi célokra a közalaphoz s igy a fentmaradó 4°/0 lenne az az összeg, mely az egyházi adózásnál mint maximum megállapítandó. Magától értetődik, hogy azon egyházaknak, melyek olyan alapokkal rendelkeznek, vagy olyan jövedelmi forrással birnak, hogy pl. 1 °/0-al vagy e nélkül is tudnák fedezni szükségleteiket, szabadságukban áll a 4°/u-on alul is maradni; de ismételten mondom, hogy a °/0 meghatározása az adózás módjának kérdésén egyátalán nem változtat, legyen az több, vagy kevesebb. Azonban én — mint a közalapnál kifejtettem — itt sem ismerek határt és külömbséget a kisebb és nagy ob adózások között. Sem 5, sem 10, sem 100 ezer koronánál meg nem állapodnám, mert hiszen igy közelítenénk ahoz a félszeg felfogáshoz, mely szerint csak a bárónál kezdődik az ember, de itt nem születési, hanem adózási aristocratiát állapítanánk meg. A gyakorlatra nem hivatkozhatunk, mert tudjuk, hogy az igazságtalan volt és épen azért akarjuk megváltoztatni, még pedig gyökeresen, mert hiszen ha az igazsághoz bármi csekély igazságtalanságot vegyitünk, csak nem lesz az igazság ! A félrendszer és a kivételek statuálása megfertőztetné az egész rendszert s megingatná a jobbaknak az igazságba vetett bitét, a minek pedig, különösen egyházi téren, megtörténni nem szabad. Hogy sokan elidegenednének a nagy adófizetők közül e miatt egyházunktól, én azt nem hiszem és ha azok a százezrek, a kik hosszú időn keresztül aránytalanul magasabb terhet hordoztak, mint az igazság megengedte, el nem idegenedtek egyházunktól, mennyivel kevésbbé szülhet elidegenedést bárkiben, de legkivált intelligens emberben az, ba az igazságos teherviselést léptetjük életbe. De ezzel nem tartom kimeritettnek a zsinati törvény azon — kétségkívül helyesen — kimondott elvét, a hol új adózási rendszer hozatik be, ott az az osztályba sorozás alapján történjék. Mert az eddig elmondottakban semmi osztályba sorozás nincs. A százalékos adó, bármekkora legyen, csak a birtokot terheli s annak az olyan járulék, mint akár a beruházás. Kell, hogy az aránylagosság érvényesüljön a személyi adónál is; mert ha mindenki csak egy koronát fizet személyi járandóság címén, úgy é« igaz, hogy megfelel a napszámosnál és a szegényebb osztálynál egy napi jövedelemnek ; de nem felel üteg annál, a ki százezrekkel rendelkezik, tehát ez sem áldozza az egyház oltárára, mint amaz, egy napi keresményét, vagy jövedelmét. Mert csupán ez tekinthető egyházi adónak, a másik, mint kimutattam, a földbirtok vagy vagyon terhe lévén. Én csupán a progressiv adózásnak egy bizonyos nemét tartanám igazságosnak, ha t. i. megállapittatnék egy bizonyos létminimum, adó alapon — mert más, még ilyen megbízható forrásunk sincs — s attól fölfelé állapíttatnának meg az osztályok, mely szerint a személyi adó kivettetnék. És itt, az általam emlitett mód szerint kirovandó közalapi adó lenne száz koronán felül az irányadó, oly formán, hogy a létminimum 100 koronánként emelkednénk egy-egy koronával. Tehát 100 korona állami adóig fizetne mindenki — minden 18 évet betöltött családtagja után — egy-egy koronát, kétszázig kettőt és igy föl felé határ nélkül, pl. tízezer korona állami adó után száz koronát, vagyis a száz koronán felül ugyanannyi személyi adót, mint közalapot. A mennyiben valamikor az állami adóknál a progressiv adózás életbe lépne, ezen osztályozás természetesen megszűnnék s csupán az egy korona személyi adó maradna mindenkire kötelező, mivel az aránylagos teherviselés a százalékos adózásban már akkor bentfoglaltatnék. De abból, hogy az állam késlekedik ezen, valóban igazságos adózási rendszer életbeléptetésével, nem következik, hogy mi is késlekedjünk s csupán uszályhordozói legyünk a törvényhozásnak, sőt inkább kell, hogy jó példával menjünk elől, mint a múltban is annyiszor ! Én az egyházi adóreformot csak ilyen módon vélném — a közalapi adózással együtt — igazságosan megoldhatónak, természetesen az itt meghatározott °/0 nagysága csupán azon esetre vonatkozik, ha az állami segélyezés életbelép, addig a °/0 megállapitására nézve a gyülekezet szükséglete lenne az irányadó. Tekintettel ezen ügy fontosságára, óhajtandónak tartanám, részint, hogy ehez a kérdéshez egyházi lapjainkban minél többen hozzászóljenak : részint, hogy már a tavaszszal és nyár folyamán minden egyházmegye ebben a kérdésben javaslatot készítsen és terjesszen fel az egyházkerület és convent elé. Cikkemnek közlését egyetemes érdekű voltánál fogva szívesen veszem bármely egyházi sőt politikai laptól is. A rács. Hóéváth Antal, ev. reform, lelkész. A belsösomogyi egyházmegye pénztárainak egyesítése. E cim alatt nt. Császár István lelkésztársam, ezen lap február 9-iki számában megjelent közleményében, annak előrebocsátása mellett, hogy ő, mint a belsősomogyi egyházmegye ez időszerinti pénztárosa, nem „pro domo“ beszél, a belsősomogyi egyházmegye lelkészeinek figyelmébe kéri a pénztárak egyesítésének kérdését, ajánlja, hogy „jó lesz komolyan gondolkozni
