Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-28 / 52. szám

903 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 904 Minden egyháztag fizetne 2 korona évi egyházi adót. Ezenfelül 20 korona állami adóig az állami adó után 25°/0 ot, 20 -50 koronáig 20, 50—100 koronáig 15, 100-200 koronáig 10, 200 koronán felül pedig 5°/c-ot úgy azonban, hogy az emelkedésnél az alacso­nyabb kategória százaléka érvényben maradván, a fogyó százalék csak a magasabb kategória külömbözeti ösz­­szegét illetné. Pl. 20 korona után 25°/0=5 korona ; a 20-50-ig terjedő kategória külömbözeti összege 30 ko­rona után fizetendő 20°/0~6 kor.; összesen : 20—|—30== 50 korona után 5+6=11 korona; az 50 -100-ig ter­jedő kategória külömbözeti összege 50 kor. után fize­tendő 15°/0=7 kor. 50 fillér, összesen 50+50=100 ko­rona után 11+7.5=18 kor. 50 fillér stb. A hol az ezen kulcs szerint bejött egyházi adó nem fedezné a kiadásokat, ott a szükséglet fedezve lenne a központi­lag kezelt államsegélyből, de osak azon gyülekezetek­ben, a melyek ezt kérik. A javaslatot*) indítványozó gróf Tisza István vé­leménye szerint „a segítés feltétele kell, hogy az le­gyen, hogy az illető gyülekezetek egész teherviselési képessége igénybe vétessék.“ Ez helyes, ámde nagyon téved a gróf ur s az egész convent, mikor a hívek teheviselési képességét ezen kulcsban állapítja meg. Ezen kulcsnak ugyanis kettős hibája van. Először is az, hogy 2 koronában állapítja meg a személyadót, a melyre vonatkozólag már e lapok ha­sábjain is eleget hangoztatta a lelkészi kar, hogy az lehetetlenség. Már pedig e tekintetben a lelkészi kar véleménye kell, hogy mérvadó legyen, mert ők legjob­ban ismerik a viszonyokat. Két korona személyadó mel­lett nem segítünk az adórendezéssel a szegényebb osz­tályon, — mig a gazdag gyülekezetek meg — nagyon jól mondotta Hegedűs Sándor — ellene fognak annak mondani, mert a mostani adójuknál ez magasabb. A másik hibája a javaslatnak az, hogy mikor a teherviselési képességre van fektetve, akkor a gyengéb­bet 25°/0 az erősebbet pedig csak 5°/0-al rója meg. Mert a magasabb kategóriában benfoglaltató kisebb kategóriának is külön megadóztatása csak kevéssé se­gít e bajon s nein törli el a javaslatnak azon végtelen hátrányát, hogy bizon ez nem progressiv adózás. Hi­szen világos, hogy a kiváltságosoknak előnyt nyújt, a szegényebb osztályon meg vagy egyátalán nem, vagy alig-alig segít valamit. Az egyházi adó rendezés­nél tehát ily magas és aránytalan kulcs alkalmazása mellett több sebet ütünk, mint gyógyítunk. De lássuk csak, mi következése lesz az egyházi adórendezésnek a lelkészekre és tanitókra. Közóhajnak látszik az, hogy a lelkészek és taní­tók termény fizetése megváltassék pénzértékre. S hogy ez meg lesz, mutatja az adózási javaslat, mely tisztán pénzbeli adózásról tesz említést. Ha ez, vagy bármely pénzbeli adókulcs alapján az egyházi adózás keresztül megy, akkor ebből okvetlen következik, hogy a lel­készi conventió leveleket revideálni kell s pénzértékre *) E javaslatot már is, akármi utón a nyilvánosság elé kellett volna bocsátani egész terjedelmében, indokolással együtt. Szerk. átváltoztatni, mert hiszen a hivek csak pénzt fizetnek. Ámde, kérdés, hogy milyen értékbe, jobban mondva mennyibe lesz számítva a termény ? Hát bizon azt nem lehet sem többe, sem kevesebbe számítani, mint a mennyibe a cultus minister a congrua rendezés alkalmá­val felszámította. S nem szólhat ellene a lelkész, mert saját bevallása, sőt volt rá eset többszöri fölebbezése után lett megállapítva ; de nem tehet az egyházi fel­­sőbbség sem, mert az ő ajánlata s aláírása mellett lett a lelkész bevallása fölterjesztve. Mi lesz tehát a lelkészekre — értem a congruá­­sokat — az adórendezés következménye ? Az, hogy leg­alább is 95°/0 nagyon, de nagyon meg lesz károsítva. Hogy azután ennek maguk az okai, az más kérdés ; de a tényekkel számolnunk kell. De a híveknek csak pénzbeli adózása maga után vonja a tanítók, közelebbről a kántortanitók terményei­nek megváltását is. Hát ennél miféle kulcs alkalmaz­ható ? Bizonyára nem más mint a lelkészénél, mert, hogy egy ugyanazon faluban a hasonló minőségű fa a lelkésznek 8 frtot érjen, a tanítónak 12-őt, az lehetet­lenség. Vagy hogy az egymás mellett fekvő papi s ta­nítói földek munkája megváltásakor a pap 4 frtot kap­jon holdjáért, a tanító pedig 8 frtot, annak képtelen­ségét mindenki beláthatja. És vájjon oka-e az a tanító, hogy a lelkész a congrua rendezéskor helytelenül val­lotta be jövedelmét ? Lehet-e őt azért büntetni ? Mert hogy a tanitóra büntetés lenne terményeinek a lelkészi congrua felszámítása szerinti megváltása, az napnál vi­lágosabb. íme az adórendezés folytán ilyen jövő vár a lel­készekre és tanítókra. Hogy a bajon segiteni kell, az bizonyos ; de hogy miként, az már azután fogas kérdés. Az adórendezéssel nem hagyhatunk félbe, mert arra égető szükség van; de az egyházi hivatalnokok ezreit sem károsíthatjuk meg, habár sok helyen maga az il­lető is a hibás. Ezekre óhajtottam felhívni most lelkésztársaim figyelmét. Keressék s közöljék a megoldási módot; kö­zelebb én is, bár mint nem congruás nem vagyok köz­vetlenül érdekelve, elmondom véleményemet. Csetény. Bállá Endke. Az igehirdetés alapelvei. Székfoglaló értekezés. Tartotta: Csizmadia Lajos theol. akad. tanár. 1902 szept. 11-én. (Folytatás.) I. Első dolgunk tehát tisztába jönni az Igével és a vele szorosan egybefüggő kérdésekkel. Lássuk meg: mi az ige ? miért, mi célból és mely utón módon adatott ez nekünk ? Az Ige : Istennek az emberekhez intézett beszéde, izenete. Kijelentése, közlése Isten azon gondolatainak, a melyeket az ember felfoghat és megérthet. Kijelentése

Next

/
Thumbnails
Contents