Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-07 / 49. szám
857 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 858 folytonosan érkező újabb és újabb híreket szenvedő pályatársunk válságos állapotáról . . . Oh de a halálra — erre a kegyetlen ellenségre — közülünk senki sem gondolt! Hiszen a férfi kor delén, telve munkavágygyal, tetterővel, a boldog családi élet közepette ki gondolna a halálra, az elmúlásra?! Hányszor látjuk, hányszor tapasztaljuk, hogy a gyenge fűszál, a zsenge hajtás ellenáll a pusztító zivatarnak ; hányszor látjuk és tapasztaljuk, hogy a gyengének látszó test. megküzd az ellene támadó nyavalyákkal. ... És íme a gyászos vég itt mégis bekövetkezett: Széky Aladár a dadi ev. ref. gyülekezetnek 10 övén át volt lelkipásztora, a felejthetetlen férj, a gondos jó apa, a szeretett kartárs nincs többé ! Nem menthette őt meg sem kedveseinek gondoskodó áldozatkészsége, sem gyülekezetének aggódó szere tete, sem az emberi tudomány . . . meghalt, kiszenvedett! Oh pedig mennyire szeretett volna még élni családja boldogitására ! mennyire szeretett volna még — hogy saját szavaival éljek — gyülekezetének előbbre vitelén hasznosan munkálódni ! . . . És most mindennek vége! gondviselő, gyámolitó nélkül hagyta nejét és egyetlen gyermekét, árván szeretett gyülekezetét, megtépve pályatársai diszes koszorúját! ! Ilyen sz. h. gy. ! a földi élet! Készítünk magunknak családi tűzhelyet, puha, meleg fészket, a melynek ölén mosolyogva nyiladoznak örömünknek, reményünknek, boldogságunknak virágai: . . , egy véletlen perc mindent megsemmisít, nem maradt körülöttünk más csak rom, csak pusztulás ! Választunk magunknak életpályát, olyat a mely felé ellenállhatatlan erővel vonz szivünknek minden érzése, lelkűnknek minden gondolata; munkálódunk azon az Isten által nekünk adott talentomok szerint kiven, lelkiismeretesen s midőn küzdelmeinknek, munkálkodásunknak boldogitó eredményeit látva, szivünk megtelik megelégedéssel és gyönyörűséggel ... az Urnák egy intésére itt kell hagynunk mindazt, a miben örömünket és boldogságunkat találtuk s fel kell cserélnünk a koporsóval, az örök nyugalom helyével, nem hagyva magunk után fényt, dicsőséget, nem hagyva szeretteinkre földi gazdagságot, csak gyászt, csak veszteséget és megmérhetetlen fájdalmat! Ez a sorsa sz. h. gy. a protestáns lelkésznek! Szüntelen való gond és aggodalom családja jövőjét illetőleg ; szakadatlan munka, küzdelem és fáradság gyülekezetének előbbrevitelén. És a jutalom ? ! A jutalom a legtöbb esetben csak a nyugodt öntudat, csak családjának odaadó szeretete, gyülekezetének ragaszkodása, pályatársainak tisztelete és hűséges fáradozásainak megismerése. Oh ! de ez a jutalom többet ér sz. h. gy. ! a föld minden kincsénél, a világ minden aranyánál. Ez volt a te sorsod is elköltözött pályatársunk ! ez földi jutalmad is ! Családod jövőjének megállapítása és szilárd alapra helyezése; az anyagi gondoktól s ama paizsos férfiútól, a szükségtől lehető megmentése volt egyik törekvésed ; a másik pedig a gondjaidra bizott gyülekezet szellemi és anyagi előhaladásának munkálása. Munkád, fáradozásod nem volt hiába való, mert nem cak szellemi előhaladását munkáltad e gyülekezetnek intve, tanítva, példáddal mutatva az utat, mely az Isten országába vezet, hanem a teljesen megújított Istenháza belső felszerelésével, tornyával és harangjaival, a szép rendben tartott egyéb egyházi épületek, mind ékesen szóló tanúbizonyságai 10 évi önzetlen, hűséges sáfárkodásodnak. Nem éltél hát hiába ! Emléket állítottál magadnak e gyülekezetben, mely könnyező szemekkel, siró lélekkel áll gyászoló családod és pályatársaiddal együtt gyászos koporsód felett. Gyászoló özvegye, árván maradt gyermeke a megboldogultnak ! az az általános gyász és fájdalom, mely e tisztelgő sereg minden egyes tagjának szivében honol, enyhítse a veszteséget, mely titeket ért legközvetlenebbül. Az a tudat, hogy a bánat nem egyedül a tiétek, hanem részt kívánnak abból pályatársai és a dadi ref. szent gyülekezet is : csillapítsa keserüségteket. Gyógyító balzsamért pedig forduljatok az egek Urához erős hittel, élő reménységgel, hiszen egyedül ő az özvegyek gyámola és az árváknak édes atyja. Bízzatok ő benne, a ki elég hatalmas „még a keserűből is jót hozni ki földi gyermekeinek !“ Gyászoló testvérek ! Miképpen szóljak hozzátok, hogy a fájó sebeket bekötözhessem. Hiszen az a kötelék, mely titeket egy befűzött s most szétszakadt, oly mély sebet ütött sziveteken, hogy szinte félek bolygatni azt az elme száraz bölcsességével. Ámde ti is az Ur szolgái vagytok, kiknek meg kell nyugodni Isten megmásíthatatlan végzésén ; nektek tudnotok kell, hogy az áldás és csapás, az öröm és a bánat egyformán Istentől származnak ; tudnotok kell, hogy Isten bölcs célok nélkül semmit sem cselekszik és még a fájdalom és keserűség által is csak nevel, csak oktat minket ama síron túli szebb életre. Nektek, mint az Ur szolgáinak tudnotok kell, hogy ez a föld csak ideiglenes tartózkodási helyünk, igazi hazánk a mennyben vagyon. Hordozzátok hát nyugodtan férfias kitartással a reátok mért csapást, forgassátok fegyvereteknek a szent könyvnek lapjait s bizonyára találni fogtok abban gyógyszert sziveiteknek vérző sebeire ! Istennek népe dadi ref. szent gyülekezet! ki hűségedet, lelkipásztorodhoz való szeretetedet és ragaszkodásodat azzal mutattad meg, hogy az elköltözött óhaját teljesítve, visszahoztad őt a messze távolból ide — a hol oly örömest munkálódott — hogy a meghűlt porok itt nyugodjanak közöttetek : őrizd szivedben elköltözött pásztorod emlékét! Szived jóságát, szereteted melegét ruházd rá a gyámolitó nélkül maradt családra s tedd elviselhetőbbé rájuk nézve a most elviselhetetlennek látszó csapást. Pályatársak, rokonok, végtisztességtevők! Szenteljünk egy-egy könnyet az elköltözött emlékének I utolsó Isten hozzád-ot s kívánjunk csendes békés pihenést a megboldogultnak! Most pedig jertek imádkozzunk: CziKE PÁL.
