Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-09 / 45. szám

7.95

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

796

gondolkozásba és divatba mind jobban elmerülő, alkalmazkodó korunk, hogy halottaink emlékét sírjaiknak állandó gondozásával s az ily m mss célú alapítványnak gyarapításával sokkal helyesebben s a Krisztus lelkének megfelelőbben tisztelnénk, mint ha évenként egyszer gyertyákat, mécseseket gyújtunk rajtuk és koszorúval ékesítjük. Hát ha még a halotti koszorúkat is megváltanánk, azaz a koszorúk árát ily alapítvány gyarapítására fordítanánk : néhány év alatt is mekkora tőkét gyüjthetnéuk! Nem tévedek, ha azt mondom, hogy egy ilyen városban mint Pápa, e két címen évenként — még ha nem adna is mindenki éppen annyit, a mennyit koszorúra Ó3 kivilágításra elkölt — 5—600 frt volna félretehető ! Ámde ha belátjuk is, hogy oktalan fényűzést fejtünk ki és hogy azt a pénzt sokkal keresztyénibb módon is feláldozhatnánk : azért a divat útjáról le nem térünk, mert hát mit mondana a világ ?! De avagy nem tudjuk-e, hogy a világnak barátsága gyülölséges Isten előtt? Jak. IV: 4. Fényes kivilágítás helyett hát inkább küldjön kiki valami szerény adományt a Nagypénteki Ref. Társaságnak (Budapest, II. fő-utca, 71.) „Elhunytak Emléke“ alapjára.

— Jó példa, kövessük! A deési egyházmegye értekezletet tartott közelebb Deésen, a közgyűlését megelőző napon. Ez az értekezlet természetesen nem hivatalos gyűlés, azért megjelenhetik rajta egyházunk bármely tagja, férfiak és nők ; sőt ha tetszenék nekik, másvallásuak is. A deési értekezleten az egyházmegye világi emberei ugyancsak szép számmal jelentek meg. Ott volt a vármegye főispánja, s vele majd az egész tisztikar; a pénzügyigazgató, a pénzügyigazgatóság és adóhivatal összes protestáns tisztviselőit testületileg vezetve. Ott volt a deési járás főszolgabirája, a ki járása összes református jegyzőjét, biráját, esküdtjét felkérte a megjelenésre. Szilágyi polgármester a magistrátussal jelent meg. Ott volt Simó Lajos orsz. képviselő, a vaskorona-rend tulajdonosa ; a papok, tanítók, egyházmegyei képviselők majdnem teljes számmal; a város aszszonyai és leányai. A különböző testületek zászlókkal vonultak fel . . . No lám, hogy tanultak ezek a pápistáktól; hogyan felébresztette Majláth ezeket is, nem csak a saját híveit! Lehet az ellenségtől is tanulni. A mi annak jó eszköznek bizonyult: ez esetben miért ne ragadhatnánk meg mi is. Hisz nyilvánosan csinálunk mindent, sőt azt akarjuk, hogy messze vidéken és másfelekezetüek is meghallják és megértsék, a mit országunk közjavára tenni szükségesnek látunk. Tudjuk, hogy a pápista nagygyűlésen dicsőitő beszédet mondtak a jezsuitákról s nyilván azzal a céllal, hogy rokonszenvet keltsenek irántuk. Miért ne mutathatnánk mi be őket igaz mivoltukban ? Mondtak beszédet a papismus sociális tevékenységről. Miért ne tájékozhatnánk mi a világot arról, hogy a protestantismus igazi bibliai elvei mi eredményt szültek az alkotmányos szabadság, a todomány és a közgazdaság, az anyagi és erkölcsi jólét mezején. De szép párhuzamot lehetne vonni! Már t. i. szép volna reánk nézve ! Kövessük hát a pápista nagygyűlés és a deési egyházmegyei lelkészi értekezlet példáját; jó hatása lesz ennek föltétlenül.

— Lelkészi értekezleteinkről. A ki foglalkozik vele, láthatja, hogy lelkészi értekezleteink, — azoknak példaadói, a kerületi értekezletek is, meghaladott állásponton működnek. Ha hírlapjaink nem volnának, nem szaklapjaink, hogy irigyeltük volna a legközelebbi kocsi értekezleten jelen levők szellemi élvezetét, most azonban önkéuytelenül is azt kérdezi az ember, mirevalóaz olyan értekezlet, hol egy két tanulmányt felolvasnak, némi figyelemből sebtiben megbírálnak s aztán a szereplők azon tudatban, hogy kitettek magukért, — szétoszlanak. Hiszen kiki láthatja, hogy ily értelemben, egy egyházi lap gondosan szerkesztett egyetlen egy száma is különb lelkészi értekezletet képez a legmagasabb színvonalon álló kerületi lelkészi értekezletnél is. Oly helyzet ez, hogyha lelkészi értekezleteinkkel szakadatlan tengődést nem akarunk feutartani, azoknak jelenalakjával egyszersmindenkorra le kell számolnunk. Bizalmas érintkezéseinkben úgyis rég elitéltük értekezleteink jelen lefolyásait, s azzal a ténynyel, hogy egyénileg senki sem lelkesül mellettük. íme egy világositópélda, futtában kiszakítva : kerületi értekezletre, mi vidéki papok is hivatalosak voltunk egy lángbuzgalmu püspöki meghívóval s özönlöttünk is a helyszínére, de az egész értekezletből nem lett semmi, mert a rávaló időt egy kitűnőségünk megérkezéséhez, fogadásához: való készülődésre használta fel az egész kerület. Egy kerületi értekezlet semmit se nyomott a mérlegben a hivatalosan szeretett kitűnőséggel szemben. Értekezleteinket az a hivatalos buzgóság élteti, örökkön örökké csak szalmatüzzel táplálkozik. Ne kötözgessük hát hivatalos komolysággal egymás nyakára azt, minek hatálytalansága úgyis nyilt titok előttünk. A lelkészi értekezlet legyen megbeszélője a lelkészi élet körébe vágó minden teendőknek, a koronként felmerülő egyházat és vallási érintő eszméknek, hitéleti jelenségeknek, a harcnak, mely folyamatban van s általa vivatik az ellentáborral, erősítője a gyenge hittársnak s mérséklője a merész újítónak stb. S ez oly természetes. Miuden pap azért megy arra az értekezletre, hogy ott mint pap adjon és vegyen, s ha ezt a szándékát minden lelkész igyekszik is valóraváltani, képzelhető-e ennél termékenyítőbb összejövetel ?. S lehet-e ennél szükségesebb egy lelkészre nézve ?*) Az egyének többfélesége különbözősége, sokoldalúsága élő könyvtárrá változtatja át az értekezleti csoportot, hol a beszéd közvetlenségében, az eszmecsere hevében, a vita kiidelmében lassanként majd csak megszületik az a lelkészi köz*) De hát ki akadályozta eddig is, hogy ne ilyen hasznos eszmecsere legyen az értekezlet ? Hisz maga a neve is erre mutat! Sőt azt mondom, hogy igy volt ez eddig is. Egy-két előre elkészített, jól kidolgozott felolvasás a mellett, hogy komolyabb jelleget ád az értekezletnek, éppen nem zárja ki több apró és nagy napi kérdésnek sokak hozzászólásával való megvitatását. JSem az a mód rossz, a hogy eddig is tartottuk értekezletünket, hanem az van rosszul, hogy aránylag igen kevesen fogták fel az értekezletek jelentőségét, nagyobbrészünk igen közönyös irántuk. Különben a világ élete körforgás : a mit ma elhajítunk, holnap fölvesszük ; új dolgok után kapva, azt vesszük észre, hogy a régit szorítjuk. Szerkesztő.