Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-09 / 45. szám

7.89 790 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. vásáidáesínak feltétele mellett adtak és hirdettek bün­­boesánatot. Wittenbergában, több ereklye közt, Noé bárkájából és a bethlehemi jászolból mutogattak a pa­pok egy-egy darabocskát a szegény félrevezetett nép­nek. Schaffhausenben az Idvezitő atyjának Józsefnek lehelletét lehetett látni, melyet Szent Nikodemos egy kesztyűben őrzött meg. Genfben, a Szent Péter tem­plomában, Péter ajtóstól állítólagos koponyája előtt hul­latták a hivők a bünbánat könnyeit. Würtenbergben egy bűnbocsátó cédulákat áruló barát Mihály főangyal szárnyaiból egy óriási tollat hordott kalapja mellett, hogy árucikkei annál jobban keljenek. Vásárról-vásárra jártak a lelketlen papok a bűnbocsátó cédulákkal anél­kül, hogy valaki gyalázatos üzelmeiket meggátolta volna. A papság erkölcsi élete nagyon elszomorító volt. A kicsapongások oly mérveket öltöttek, hogy ehhez képest — Luther szerint — Sodorna gonoszsága csak gyerekjáték volt. Az erkölcsi élet elfajulását mutatja, azon szájról-szájra adott mondás is: „Ha van pokol, úgy Róma bizonyosan arra van építve.“ (Folyt, köv.) Nagy Köknél. IijOÖalum. Az osztrák protestantizmus története.*) Irta : Dr. Loserth L, egy. tanár. A II. Károly halálától II. Ferdinand trónralépéséig tartó gyámuralom ideje alatt kissé szűnik ugyan az iszo­nyú elnyomatás, de ép ez öt éven belül dolgozzák ki az emlékiratokat arról, hogy miként lehetne az eretnekséget a leggyorsabban és legbiziosabban kiirtani: „Csak semmi csüggedés, a kicsikart esküt nem sziveli Isten.“ Az „új urat“ nem kötik többé a réginek ígéretei. Hogy mint jut hozzá Ferdinand a íendek hódolatához minden nagyobb válság nélkül, hogy mint vesztegetnek ez alkalommal je­lentős szavakat. hogy mint ringatják—az ember hajlandó lenne keményebb kifejezést használni — a biztonság érze­tébe a protestáns lovagi és nemesi rendeket, mindez még nem ismeretes, de a stájer tartományi levéltárban erre vonatkozólag gazdag anyag van együtt, ami lehetségessé teszi, hogy a dolgok mélyére tekintsünk ! A hódolással kiadták a protestáns rendek utolsó fegyverüket a kezük­ből. Most egy csapás a másik után következik. Miután Ferdinand Lorettoba és Romába zarándokolt, megkezdődik a peres eljárás, oly erőszakosan és gyorsan, hogy a há­rom tartomány protestáns lakossága még jóformán eszmé­lethez sem juthat. A hires Stobäus püspök tanácsának megfelelőleg először és az új irány hangadóinak és zászló­vivőinek kell kotródniok az országból : A protestánsok egyházi ministeriumát feloszlatják, a grazi iskolát, hol Kepler tanított, a laibachit, hol Frischlin Nikodém mű ködött, bezárják s bezárják végül a klagenfurtit is, hol Megiser Jeromosnak, ennek a kiváló historikusnak és pro­*) Georg Loesche: „Geschichte des Protestantismus in Oesterreich.“ ln Umrissen. Im Aufträge der Gesellschaft für die Geschichte des Protestantismus in Oesterreich. Tübingen und Leipzig. 1902. Verlag von J. Mohr (Paul Siebeck). testáns hitvallása ellenére még katholikus fejedelme sze­mében is nagytekintélyű tudósnak, csak éppen annyi ideje marad. hogy ez eseményeket Livius nyelvén feljegyezze ; mindez iskolákat eltörlik. tHnitóiknak — akár papok, akár laikusok — távozniok kell az országból. „Ha egyszer, úgy­mond Stobäus, a kiabálók eltűntek, a többi magától 'jő.“ Igaz, hogy a következő napokban és hetekben hangos lessz az ország a panasztól, minthogy azon bm mindez vérontás és egyéb veszedelem nélkül megtörténhetett, sú­lyosabb csapások következnek. A zászlóvivők, a tanárok után a többiek jönnek sorra: a praedicatorok és tanítók. Akasztófával fenyegetik, akit rövidreszabott idő leforgása után az országban lelnek s ha elfogják, boldognak mond­hatja magát, ha gályarabság árán éltének kegyelmeznek. A szélesebb néprétegek jönnek végül : polgárság és pa­rasztok. Hadjáratot indítanak a tartomány protestáns la­kói ellen, iskolák, templomok, sőt végül a temetők ellen is. Halottak hamvait szétszórják a szélbe, holttetemekkel gáládul gúnyt űznek. Protestáns polgároknak és parasz­toknak rövid határidőt tűznek ki, amelyen belül nyilat­koztok kell. A régi Ígéretét szószerint véve hajuk szálát sem görbítik meg, de az országban nem tűrik őket, ha esik hitet nem cserélnek. S ha vándorbotot vesznek ke­zükbe, vagyonuk egy tizedét távozási adó fejében hátra kell hagyniok. Szörnyűséges kép tárul a kutató elé a bő­ségesen fenmaradt aktákból Reformatio-bizottságok jár­ják be az országot, mint két évtizeddel később a drago­­nyosok Észak-Ausztriát és protestáns bibliákat, ima- és énekeskönyveket ezrivel áldoznak a „Vuiean“-nak. Oly győ­zelem volt az, mi a győztes előtt is gyanúsnak tűnt fel és csupán azért volt lehetséges, mert senki az országban ellenállásra nem gondolt, mert amit akkor és ma beszél­tek és beszélnek a belső-ausztriai nemesség gonosz érzüle­téről, mindaz merő rágalom és hazugság. Sohasem volt a világon hüebb nemesség, mint ez a belső-ausztriai nemes­és lovagrend, melynek tagjai ajkukon fejedelmüket áldó szóval vándoroltak ki, hogy a száműzetés sanyarú kenye­rét egyék, jámbor engedelmességben, mint ahogy őket az augsburgi hitvallás tanította. Hosszú időn át a biztonság hamis érzetébe ringatták az ország nemességét. Az üldö­zés kezdetétől azt a jelszót adták ki, hogy a kiutasítása nemességet nem érinti s a fejedelem nem szándékszik egy nemesrendüt sem hite miatt kiüldözni és valóban addig az idő pontig, mig a kiutasítás tényleg megtörtént, nem folyt le egy év sem a nélkül, hogy az ünnepélyes Ígéretet is­mét és ismét meg ne újították volna. Mikor a protestáns derűs ellen Grazban az első vi­har kitört, a nyugalmukból felvert praedicatorok a nemes­ség váraiba menekültek. De hamar jött a parancs, hogy amely nemesrendü várában praedicatort vagy lelkészt rej. teget, rögtöni számkivetés terhe mellett azonnal küldje el. Ne maradjon többé egy sem, ki az evangéliumot hirdesse, a sacramentumokat ossza és a haldoklót utolsó órájában vigasztalja. A legdurvább erőszakkal, ősi jogokat lábbal tipró önkénynyel behatolnak immár a nemesség házi szen­télyébe is. Sonnabenter Lőrinc, grazi plébános csatlós csapattal betör 1598 novemberében Khronegg Károly lo­vag vasoldsbergi várába s tudtára adja az ott tartózkodó 45*

Next

/
Thumbnails
Contents