Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-10-26 / 43. szám
747 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 748 alacsonyra, úgy gondolván, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok“, azonban az 1600 kor. minimum nem képezné a törvény végrehajtását, mert már azt az 1898. XIV. t.-c. is rendeli, ezt a törvényt pedig még senkinek — még kormánypárti képviselőknek sem jutott eszébe az 1848. XX. t.-c. végrehajtásának tekinteni. Ha még a városi segédlelkész és városi tanitó is ugyanilyen, sőt az utóbbi törvény szerint neki járó korpótlékkal jóval nagyobb fizetést húzna, hol van meg akkor itt az arány a nős, családot és cselédséget tartó, gyermekeket taníttató rendes — és az egyedül élő segédlelkész — továbbá a philosophiai készültséggel bíró, akadémiát látogatott s esetleg hosszú ideig káplánkodó lelkész és a sokkal kevesebb képzettségű s nagyon hamar álláshoz jutó tanitó javadalma között?! A ki többet vetett, többet is remél — és érdemel js — hogy arasson. Nagyon leszállítaná a falusi lelkész tekintélyét ez a megkülönböztetés és csak gúny kisérné -őket, pedig ők nem okai annak, hogy oly kevés nálunk a városi gyülekezet! Távol legyen tőlem, hogy annak a segédlelkésznek, illetve városi taniiónak 1600 koronáját irigyleném és sokallanám, sőt elismerem, hogy megérdemlik, adja Isten, hogy már a mostaniak is élvezhessék, de hogy a falusiakat ne tegyék oly igen hátra, hanem azoknak is adják meg, a mi őket állásuk és munkájuk után megilleti, ezt kérhetjük és joggal várjuk is. Legyen tehát a prot. egyház kívánsága a lelkész! fizetést illetőleg 2400 kor. alapfizetés és korpótlék, mint a megfelelő végzettségű hivatalnokoknál pl. a tanároknál és teljes nyugdij szolgálatképtelenség esetére; a segédlelkészeké 1200 kor., a tanítóké 1200 kor. a mostani korpótlék, nyugdíjigény s mindezekhez pedig természetben lakás vagy megfelelő lakbér. A 1. 8. 9. 10. pontok egész érvényükben elfogadhatók azzal, hogy az 1. ponthoz elmondottak a 8. pontra is kiterjesztendők. íme ezeket a szerény megjegyzéseket óhajtottam elmondani Zelenka Pál püspök ur programmjához, a nélkül, hogy talán azt kisebbíteni akarnám. Nem! Sőt inkább az egyházam érdekéért lángoló, jövőjéért aggódó ifjúi szivem egész melegével üdvözlöm főt. Zelenka Pál püspök urat „ Világos programm“-jának megalkotásáért és a midőn a fennti szerény megjegyzéseket bátor voltam megtenni, arra kérem, hogy a zászlót — a melyet kibontott, a melyet most is oly magasra emelt, s a mely kell hogy ott lobogjon kezében, — míg csak győzelemre nem viszi — szárnyain a törvény igéjivel: „tökéletes egyenlőség és viszonosság“ szellemi és anyagi téren — le ne tegye, mig az 1848. XX. t.-c. a prot. egyházak követeléseinek és érdekeinek megfelelően végrehajtva nem lesz! A kik pedig talán elitéinek azért, hogy bírálni bátorkodtam gyenge erővel egy nagy javaslatot, azok ítélete ellen magához Zelenka püspök úrhoz apellálok, a ki bizonyára — látván az egyház iránt való érdek lődésemet — felment az Ítélet alól, mert nem vagyunk csalatkozhatatlanok. Berhida. *) Vargha Kálmán, ev. ref. lelkész. KönyidsmEijtEtés. A Magyar Remekírók. A magyar irodalom főművei. Lehet, hogy a jövendő kritikusa egykor talán szigorúan ítél korunk irodalmi munkásságáról s méltán megrójja meddőségünket, mely az utolsó pár évtized alatt egyetlen egy számottevő, nagy költői alkotással se gazdagította i odalmunkat; — de vdszont, lesz e hanyatló kornak egy örök érdeme, a mit legegyszerűbben úgy fejezhetnénk ki, hogy : nemzeti irodalmunk kodifikálása. Tisztán művészi szempontból sajnálhatjuk, hogy irodalmunk, úgy a tárgyak dolgában, melyekkel foglalkozik, valamint és főkép forma tekintetében is alább szállá; de, ha a hanyatlásnak e kézzel fogható jelei elszomoritanak is, vigasztalást lelhetüuk abban, hogy az irodalom, a könyvek szeretető fokozottabb mértékben terjed a nép széles rétegeiben is és megszűnt, a szükebb körű, műveltebb osztályok kizárólagos tulajdona lenni. Az elődök érdeme mindig nehéz kötelességek terhét rójja az utódokra; — s ha korunk valóban szegény is örökbecsű alkotásokban, ezt a hiányt, a mely voltaképen a sors és nem a nemzet hibája, azzal akarja pótolni, hogy elhunyt nagyjainak remekeit igyekszik közkiucsévé tenni az egész nemzetnek. Mert annak, a ki nem ismerte Aranyt, Vörösmartyt és többi jeleseinket: — szinte mindegy, akármikor ragyogtak is e napok ir. dalműnk egén ; a fődolog az, hogy megismeri, olvashatja a magyar nemzeti géniusz e legdicsőbb képviselőinek munkáit. Ebből a szempontból a B rankl in-Társulat kitörölhetetlen betűkkel véste föl nevét a magyar nemzeti irodalom kőtábláira. A „Magyar Beniekirók^-nsik azzal a gyűjteményes kiadásával, melyben egybegyűjti a legkiválóbbat, a mit a nemzeti költészet és rhetorika teremtett, sokféleképpen szolgálta a magyarság érdekeit. Sziute politikai fontosságú ez a vállalkozás : dokumentálása a magyar nemzeti géniusz erejének, gazdagságának ; szinte azt mondhatnék : jogcíme és igazolványa a magyar nemzetnek arra, hogy helyet kérjen magának a müveit nyugoti nemzetek közt, s oda üljön a „népek kerek asztalához“, a hol a civilizált Európa sorsát intézik. Megilietődve kell, hogy tekintsen e monumentális vállalkozásra minden magyar: szellemi supremáciájának diadaljele ez a könyvtár minden nemzetiségek fölött, melyek vele élnek és laknak e hazában. Mert ha a tót és a román, a szerb és a horvát, a ruthén és a szász mind össze szedik és összegyűjtik is a mi jeleset valaha nemzeti iro*) E cikk már szept. 10-én megérkezett hozzám, de nem volt hely a közlésére. Zelenka püspök ur javaslatának 1. p.-ra azt a megjegyzést tette V. ur, hogy az egyházmegyék meghallgatásával történjék a megállapodás. Ezt én magától értetődőnek tartván, töröltem. Vargha ur e cikkéhez szerkesztői megjegyzést írtam, de oly hosszúra nyúlt, hogy el kellett hagynom a jövő számra. Szerk.
