Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-31 / 35. szám
605 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 606 közös munkában. Ezt a socialis szempontot megint nem szabad figyelmen kívül hagynunk a tantervek, vagy csak egyes részeinek készítésénél. Ha a népiskolák számára hit- és erkölcstanból tervet akarok készíteni, azt kell első sorban mérlegelnem, hogy íelekezetem azon tagjainak legjobbjai, a kik a népiskolában nyújtott ismereteknél magasabb oktatásban nem részesültek, mely fokán állanak hitfelekezetünk és nemzetünk műveltségének. Azt, hogy erre a fokra iskoláink gyermekeinket elvezéreljék, jogosan megkívánhatják. Lesz biztos hátterünk s mind a két fajta, de azért egyirányban haladó műveltséget nemzedékről-nemzedékre emelhetjük s azt az eszmét, mint fentebb kitüntettem, jobban-jobban megközelíthetjük. Ha ennél akár az egyik, akár a másik művelődésből többet kívánunk, a levegőbe építünk s nem az életnek, hanem az iskolának tanítunk. Mivel a vallásoktatás célja egyenesen egybe esik a nevelés legfőbb céljával, ebből önként következik, ennek a tantárgynak, hogy úgy mondjam központi helyzete. Ez szabályozza az egyes tantárgyak, sőt az egyes tanitás egységek ethikai célját. Ide térnek vissza, itt szedetnek rendbe az elért ethikai eredmények. Már ebből is kitűnik, mily fontos dolog az, ha a vallásoktatás tananyaga és más tárgyak anyagai között már a tantervből is kitetsző kapcsolat létesittétik, s a vallásoktatás valamnenyi tantárgyat, valamennyi tárgy pedig a vallásoktatást támogassa, gyámolitsa. Vájjon lehetséges-e s ha igen, milyen mértékben ez a kapcsolat, annak a megvilágítása, eldöntése egyrészről theologiai képzettséget, másrészről a gyakorlatban való nagy tapasztalatot kíván. Végzetes paedagogiai tévedés volna, ha az egyes osztályok hit- és erkölcstani anyaga szerves összefüggésbe nem lenne ugyanannak az osztálynak a többi tananyagának s lebegne ég s föld között, mind Mohamed koporsója. Nem lehet nekem az a feladatom, hogy e kérdés bővebb fejtegetésébe belebocsátkozzam. Csak egyetlen példát említek, sokszor hallottam már a tanítóktól : milyen nehezen tanulja meg egyik másik gyermek az isteni tulajdonságokat. Én úgy gondolom : nem az a legnagyobb baj, hogy nehezen tanulja meg, hanem az, hogy ha megtanulja, akkor sem érez az illető kérdés és ráadott „felelet" elmondásánál semmit. Darál, de szive üres. A menynyire én a gyermek lelkét — általánosan ismerem, az isteni tulajdonságoknak a szívbe való plán'tálása, már az I. osztályban lehetséges volna. Beszélgetünk a gyermekkel az iskolában levő tárgyakról, ezek alakjáról, színéről, készítőiről. Ugyan miért ne hívhatnék fel a gyermek figyelmét a természet ezer meg ezer tárgyaira, a szinpompábau tündöklő' rétre, a hullámzó gabonaföldre stb. stb. és ezek teremtőjére ? Beszélgetünk a családról, a családtagok egymáshoz való viszonyáról. Miért ne lehetne itt reá mutatni a mindenek Atyjára ? A szülők jóságáról Isten jóságára ? Avvagy a szülők iránti szeretetről miért ne mehetnénk át az Isten iránti szeretetre ? A gyermek képzete a konkréthoz tapad s a mit boldogult tudósunk Kis Kátéjából meg nem ért, azt itt: nem rendszeresen és válogatott nyelvezeten, de könnyűséggel felfogja. Szivében benn marad az érzelem, hogy adandó alkalommal tekintetét a látható atyáról a láthatátlanra, a jóról a legjobbra irányozza. íme ez csak egy tárgy. Ennek is csak kis része. És e kevés körül is az itt felemlitetteken kívül mennyi oljmn igazság fér meg, a mit ma az „erkölcstan1* keretében tanítanak népiskoláinkban ! így, vagy legalább is ilyeu formán gondolom én a fentebb említett kapcsolatot. Ha az igy nyert képzeteket és fogalmakat a hit- és erkölcstanra szánt órán ősszeszedetjük, bővítjük és rendezzük, a képzet, a fogalom a gyermeknek nem a szájában, hanem a szivében és a fejében is lesz. A mikor azt hisszük, hogy most abstrakt dolgokkal foglalkozunk, a gyermek természeténél fogva akkor is a konkréthoz kapaszkodik. Hogyan és miként kellene ezt a kapcsolatot létesíteni, annak a kifejtését, részletezését másokra, nálam hivatottabbra bízom, mert az eddig ismert tervezetekben e kapcsolatot nem igen találhafjuk fel. 2. A hit- és erkölcstani tananyag. A ki helyesnek tartja azt a nézetet, hogy a népiskola összes tantárgyainak végeredményükben a keresztyén társadalomban a keresztyén művelődés szolgálatában kell állaniok, nem is mondhat mást, mint magának a speciálisán hit- és erkölcstani anyagának sem szabad semminemű más mellékcélt kitűznie, mivel protestáns felfogás szerint-hitünknek az szolgál zsinórmértékül, a mi a Bibliában írva van, a népiskolai vallásoktatást is bibliai alapra kell fektetnünk. Félre ne értessem! Korántsem azt mondom én ezzel, hogy akár a saját nemzetünk, akár más nemzetek történelméből az isteni gondviselésre, az erkölcsi törvények megtartásának megjutalmazására stb. stb. rá nem mutathatnánk. Ellenkezőleg, azt állítom és óhajtom, hogy rámutassunk. De a hit- és erkölcstan tanításánál specialiter arra kell törekednünk, hogy az erkölcsi törvények igazsága, felekezetűnk dogmáinak helyessége, éppen a Bibliából bizonyittassék be. Mig más tantárgyaknál azt akarom elérni, hogy a gyermek pl. a bűnt egyesegyedül azért utálja meg, mert bűn, itt meg azt kell kimutatnunk, hogy ezt nemcsak az emberi jobb érzés, de Isten is tiltja. A nevelésnek mind a két útra szüksége van. Ha nem veszem figyelembe az elsőt s a gyermek, a nép előtt egyre csak azt hajtom: kerüljétek a bűnt, mert azt Isten tiltja, könnyen úgy járhatok, a mint Kant is mondja, hogy a gyermek, sőt még a „nép“ is úgy okoskodik : mivel Isten a végheteclen jóság és könyörületesség most az egyszer, a cselekvő kedvéért a büntetéstől eltekinthetne. És viszont, ha nincsen meg a bibliai háttér, akkor meg azt gondolhatja : a bűn büntetése — emberi találmány. Ezért és igy óhajtanám én az összes népiskolai hit- és erkölcstani oktatás középpontjává a Bibliát tenni. A biblia azonban igen nagy mező. A népiskolában teljesen nem is tanítható. Ki kell tehát belőle válogatnunk azokat a részeket, a melyek a mellett, hogy kapcsolatba hozhatók a gyermek képzettartalmával, a keresztjén mivelődés magvát magukban foglalják s felekezetűnk felfogásának helyességét igazolják. Az első feltételből önként következik, hogy nem
