Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-17 / 33. szám
571 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. is lévén, úgy a templomi szolgálat, minL a temetések is sok szép időt rabolnak el tőle ? Hát e mellett méltőztatott-e figyelembe venni, bogy egyházkerületünk sok vidékén (mert bát a szükség törvényt ront) csak a papíron van meg a 8—30 havi szorgalmi idő, a mi valóságban 7, sőt 6 havi tulajdonképpeni szorgalmi időre is redukálódik ? Es nem feledi-e nt. ur akkor, a midőn tananyagbővitést illető óhajának kifejezést ad a mai kornak a reáliák terén támasztott követelését, nemkülönben ama régi példabeszéd igazságát: „a ki sokat markol, keveset fog!? Nekünk, elemi iskolai tanítóknak, hogy vallásos, erkölcsös embereket képezzünk, nem a minél több vallási anyag összehalmozása, hanem, mint iskolánk neve is mutatja, a vallási elemekre való oktatás és a mi fő; a nevelés a szükséges! Ezt pedig sokkal könnyebben megközelíthetjük és elérhetjük az által, ha a sok anyaghalmazzal a gyermek eszét nem terheljük túl (mert ez éppen ellenkezőt szülne) hanem a legnevelőbb hatású anyagokat kiszemeljük, az egymást-segitő anyagokat szoros kapcsolatban tanítjuk, a gyermek észjárásához és szivéhez szóló (nem tudományos) tankönyveket produkálunk, a melyekhez aztán első sorban állítjuk a szoktatást és a példa-adást! Ezen eszközökkel és módokkal mehetünk dűlőre az elemi vallásoktatás terén, nem pedig az egész biblia betanultatásával! Hogy aztán az iskolai tankönyvek stylusa alkalmazkodjék a bibliai nyelvezetéhez, „mert ez által a gijermek jó eleve hozzászokik a biblia irályához“, ez szerintem olyan kivánalom, mintha valaki azt kívánná, hogy a földrajzi, terményrajzi, történelmi tankönyvek és az olvasók nyelvezete is alkalmazkodjék a különféle régi codexben föltalálható magyar stylusokhoz, hogy a gyermek jobban megértse és átérezze nemzeti jellegét és őseink történelmét ! Szerintem, nem hogy iskolai tankönyveinket alkalmazzuk a biblia nyelvezethez, hanem a biblia nyelvezetét kellene most már a rohamosan fejlődő magyar nyelvhez alkalmazni, hogy hiveink — a biblia olvasása közben nehézséget nem tapasztalva — nagyobb leki készséggel olvashassák abból azt, a mi lelki üdvösségükre megkivántatik. A nyelvezet tekintetében ne menjünk hátra, haladjunk csak előre! Hogy aztán a népiskolai tankönyv stylusa ne legyen gyerekes, ennek határozottan hive vagyok, de hogy az a gyermek értelmét fölülmúló, összekuszált stylusban szerkesztessék, a minek beelmézése sok hulló verítékébe kerüljön a szegény tanulónak, ennek aztán már határozottan ellenzője voltam, vagyok és maradok mindenkoron. Nézzünk csak például egy-két szemelvényt a manapság használatban lévő, vallási tankönyveinkből: H. Kiss Kálmán vallástani kézi könyvéből a 37 lapon : „Az Isten élő vagy örök végzése az, hogy Isten eleve elvégezte, miszerint magát az ő örök teremtő igéjében, vagyis szent Fiában kijelentette, hogy szent Fia emberré legyen, s ez által az emberi nemzetet fölszentelje, vagyis üdvözítse, Istennek teremtő b~i2 igéje a Jézus Krisztusban öltött testet: ennélfogva minden ember üdvössége el van végezve az Isten Fiában, a Jézus Krisztusban és igy az üdvösségre választás általános vagy egyetemes , ezen általános elválasztás mellett van részleges kegyelmi választás is; mert csak Isten tudhatja, kik fogadják el az ő kegyelmét és kik legyenek voltaképpen az övéi ! Tessék ezt egy gyermeknek fölfogni és cifra nyelvezetét beelmézui: vagy a 38. oldalon : „Ezek a teremtési napok nem olyanok voltak, mint a mi közönséges napjaink, hanem valóságos világfejlődési korszakok.“ De hát milyen az a világfejlődési korszak ! Tudhatja-e ezt egy elemi tanuló, a mikor ő sem triász réteget, sem kő, sem bronz stb. korszakot nem tanult ! vagy a Tóth Ferenc kis kátéjából a 13. kérdésben : „az én lelkembe beirt erkölcsi törvényeknek meggondolásából“ vagy a 38. kérdésben : „Az isteni gondviselés eszközök által munkálkodik és azokat a céltól nem szokta elválasztani, nekem tehát a célravezető eszközökkel kell élnem !“ stb. stb. Ilyennel traktáljuk mi a szegény fejletlen gyermeket és akarunk vallási életet teremteni ! El a gyermek fölfogását túlhaladó bölcselkedésekkel és kifejezésekkel — legyen a tankönyv mind tartalmilag, mind alakilag ne ,.gyerekes,“ hanem gyermekies.“ A népiskolai oktatásnak, pláne a vallásélet megteremtésének határozottan megélője a tudományos bölcselkedés, a föllengős, körmönfont, összetett, kör és mellékmondatok tömkelegé, a melylyel a gyermek éppen olyanformán van, mint az egyszeri atyafi egy ifjú theologus egykori cifra prédikációjával, a mire — templomból kijőve — azt jegyezte meg: „jó hangja van, olyan szépen prédikált, hogy nem is értettem !“ Nt. cikkíró ur igy szól továbbá cikkében: „Vannak többen, kik a bibliai történeteket az életből vett erkölcsi elbeszélésekkel akarják helyettesíteni, mert a bibliai történetek a bűnt mezítelenül, nem ritkán érzékcsiklandozó alakban állítják a szemek elé.“ Hogy a bibliai törekvéseket az életből vett ererkölcsi elbeszélésekkel helyettesíteni lehessen a vallásoktatás terén, ez teljes lehetetlenség ; hanem igenis, ha életre akarunk nevelni, a biblia történetek mellé okvetetlenül szükségünk van az életből vett erkölcsi elbeszélésekre ; mert mindent csak a bibliatörténetektől várni, hogy helyes valláserkölcsi nevelésben részesítsük 4 éven át növendékeinket, ez nemcsak egyoldalú eljárás, hanem olyan valami mint egy ugyanazon eszközzel mindenféle dolgot elvégezni akarás ! Hogy a bibliai történetek tanításánál az abban előforduló bűnt a maga mezítelenségében állítsuk a gyermek elé (a minek nt. ur szavai szerint: „úgy kell lenni!“) hogy „hadd lássa a gyermek a bűnt a maga egész mivoltában és iszonyodjék tőleu ez kérem olyan elv, a mit ritka nevelő ima alá ! Melyik tanító az, a ki József történetében a Potifár feleségének szándékát a „maga mivoltában1,1 állítaná a gyermek elé?! Vájjon melyikük pirulna, tanitó-e vagy tanítvány ? Úgy hiszem mindkettő ! Ne mételyezzük meg az ártatlan gyermeki lelket időnapelott az által, hogy őt erővel felnőtt
