Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-10 / 32. szám
563 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 564 Egy kis mivelődés-történeti adat. Azt hiszem, kevesen tudják, hogy hazánkban az •első érettségi vizsgálat melyik évben volt megtartva. En úgy tudom, hogy az 185'/a-dik iskolai év végén, tehát 1852-ben. Én legalább ekkor tettem érettségi vizsgálatot Pápán, a dunántúli ev. ref. egyházkerület főiskolájában, harmincheted magammal. Elnöke volt az érettségi vizsgálatnak Stettner Ignác, vizsgáló tagjai : Váli .Ferenc, Tarcy Lajos, Szilágyi József, Tóth Dániel, Bocsor István, Szabó Károly. Nevezetes, hogy akkori tanáraink közül egy még életben van, s ez Kolmár József, ki nyugalmazva tölti napjait Pozsonyban. Óhajtottam volna s hiszem, többen is tanulótársaim közül, hogy egy napra összejöttünk volna Pápán ez emlékezetes, mert félszázados évfordulón, de több okból elmarad biz’ ez. Az érettségi vizsgálat, mint emlitém Pápán 1852-dik év aug. 23-dik s következő napjain volt; a vizsgálattevők névsora ez : fPeti József, Somogy. *Bátky Károly, Komárom, f Vörös Pál, Vas. *Maller Károly „ f Neumann Károly, Veszpr. *Maller Mihály „ fKerecsényi János, Vas. Trsztyenszky Kálm. Veszpr. *Czibor József, Komárom. Mészöly Gusztáv, Fejér. *Héjas Pál, Somogy. László Vince, Komárom. Máriássy Vilmos, ? fBadicz Ferenc „ Thaly Dezső, Komárom. Stettner Károly, Veszprém. Sebők József, Zala. Kudlik Thádó, ? ""Kiss Károly, Bars. f Juhász Gyula, Bars. Horváth Károly, Veszprém. fGyörffy Antal, Zala. *Héjas Károly, Somogy. Bodor Sándor „ Nagy Albert, „ Mészáros Gyula, Veszprém. Kovács Pál, Tolna. Dorsánszky Gábor, Fejér. ""Molnár István, Tolna. Segesdy Károly, Veszprém. Tőkés Ferenc, Veszprém. Tóth Mór, Bars. Fábián József, Zala. Plati Árpád, Trencsén. Bodroghy Gyula, Győr. Sári Antal, Zala. Gál Károly, Veszprém. A f el jegyzettek biztosan tudom, hogy meghaltak, a *-gal jegyzettek biztosan tudom, hogy élnek, a jeltelenekről semmi biztos tudomásom nincs. Végetlenül szeretném, ha csak egy nyílt levelező-lapon is tudósítanának életben- s hogylétükről. Tisztelettel kérem az érdeklődő, különösen egyházi lapok nt. tisztelt szerkesztőit e sorok szives közlésére. Csurgó, Somogym. Héjas Pál, ev. ref. főg. ny. tanár. Praktikái apróságok az elemi iskolából. (Vége.) VI. Csendes foglalkozásid legjobban szereti a gyermek a rajzolást, ezért tartok kész rajztáblát, mit azonnal kifüggesztek, s igy a táblára való előrajzolással az időt megtakarítom. Nagyon elfoglaló csendes foglalkozási tárgy az ABC betűinek Írott és nyomtatott alakbani előállítása, úgy szintén az egy padban ülők neveinek nyomtatott betűkben elkészíttetése, a mi nagyon elősegíti a kézügyesitést. VII. Ha a rend, illetve a csend kisebb-nagyobb zajongássá megy át, a csend helyreállítására a legjobb eszköz a következő vezényszó : Fölállani mind és kezeket föltartani — egy ! leülni! A néma jelekkel való kéretődzés, pld. ha a gyermek Írni akar, egy ujját tartja föl, ha kiakar menni, két ujjával jelentkezik, szintén igen jó eszköz a csendre nézve ; nem különben a palatábláknak vezényszóra történő elővétele is. VIII. Hat osztálylyal és 80, 90, 100 tanulóval rendelkező egy tanitós iskolában a lecke kikérdezés igen sok időt elrabol, úgy hogy ily nagy népességű iskolában alig jut idő másra, ha csak időt nem takarítunk, mint a lecke kikérdezésre, holott legtöbb időt kell hogy fordítsunk a magyarázásra és szemléltetésre! Azért én a dolgon úgy szoktam segíteni, hogy hetenként 2 — 3 napon át az egész osztálylyal együttesen, karban mondatom föl a leckét, minden tanulónak ajkmozdulatát figyelemmel kisérem a kik tudják a leckét, azoknak ajkmozdulatuk egyezik és bátran mondják azt, a kik nem tudják, azoknak ajkmozdulataik különbözők és többnyire hallgatnak. Ezt észrevéve, a csapatból kiválasztom, magával mondatom és meg van fogva a leckét nemtudó, kit följegyzek, utána a másik megcsípett tanulót, s a hibát köteles másnap mindjárt, a mint a terembe lépek, a lecke fölmondással helyre pótolni. IX. A mi a tisztaságot illeti, minden nap szemelőtt tartom ugyan, de hetenként kétszer; szerdán és szombaton külön vizitet tartok e célból, a midó'n alaposan megtekintem a tanulók fülét, lábát, kezét, körmét, fejét és fehérnemű ruhájukat a nyak körül és a lábszáron. Zsebkendőjüket pedig mikor nem is gondolják, vezényszóra a padra szoktam előtétetni bemutatás végett, * Ezek azon praktikái apróságok, melynek elősorolása által igyekeztem munkám elején kitett címnek megfelelni. Adja Isten, hogy egy homokszem ez is legyen elemi oktatásunk belső épületének falában ! E.-Rádóc. Darab L. ref. tanító. Vfegyes |azlEményeJ. — A csurgói ev. ref. fögymnasium igazgatója a következő hat esztendőre ismét dr. Vida Károly lett. A belsősomogyi egyházmegye, mint fentartó testület, a választással igazi érdemet jutalmazott, mert dr. Vida Károly nah a testvér csurgói főgymnasium fejlesztése és fölvirágoztatása körül elévülhetetlen érdemei vannak. Szívből köszöntjük őt újból való megválasztása alkalmával s kívánjuk : adjon Isten neki erőt, kitartást a a további munkára!