Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-27 / 30. szám

531 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 532 vennie a részét, a tanítói pálya legalkalmasabb tér erre. Abban a kis világban, melyet az iskola négy fala zár kö­rül, otthon érezheti magát a nő; és szivéből kisugárzó szeretőiével vezetheti, fejlesztheti az élet nehéz küzdel­meire készülő gyermek lelkét, kedvessé téve annak is az iskolában való tartózkodást úgy, hogyha majdan kilép az élet sivatagára és visszatekint gyermekéveire, örömmel járja be lelke az emlékezés szárnyain az iskola táját és annak minden szögletét. Különösen leánygyermekeket nevelni, ki van hivatva jobban mint a nő ? Ismerheti-e valaki jobban szív- és kedélyvilágát a serdülő leánykának, mint az, ki már maga is keresztülment azon a stádiumon ? Hivatása magasztosságának felismerésére képesitheti-e va­laki jobban, a fenséges női erények virágát ápolhatja-e lelkében valaki hozzá jobban értő kezekkel, mint a hiva­tása fontosságának tudatában levő s annak magasztossá­gától áthatott nő ? Bizonyára nem ! Igen, az iskolában megállhatja helyét a nő, mert a tanitói hivatás nem el" lenkezik a természet öröktörvényétől eléje szabott hivatá­sával, nem áll ellentétben természete sajátságaival. íme mélyentisztelt hallgatóim elmondtam, mit téte­lemről mondandó valék. Lehetne róla még többet is mon­dani, mert hiszen maga a tárgy kimeríthetetlen, azonban mélyentisztelt hallgatóim becses figyelmét már tovább igénybe venni nem merem, sőt félek, hogy is tovább nyujtám a fonalat, mint kellett volna. Ajegyes |nzlEinényE^. — Halálozás. Deák Margit kép. gyorsirótanitónŐ folyó hó 23-án, 23 éves korában meghalt. Temetése folvó hó 25 én d. u. volt. Az elhunytban Deák Erzsébet pápai ref. tanítónő' nővérét gyászolja. Béke poraira ! — Az országos református tanáregyesület köz­ponti igazgazgatósága közelebb megválasztotta a Váró Ferenc nagyenyedi tanár elnöklete alatt álló egységes közép­iskolai olvasókönyveket, szerkesztőbizottság tagjait, kik is ezek : Erdélyi Lajos Budapestről, Kapossy Lucián Pápá­ról, Gulyás István Debrecenből és ifj. Mitrovics Gyula Sárospatakról. A bizottság a szerkesztés elveit a mostani szünidőben fogja megállapítani, valamint azt is, hogy az oktatás melyik fokán indítja meg a vállalatot. — Kongnia. A múlt héten a kerületi pénztárhoz eddig beérkezett nyugtákra szétküldetett az 1902 második félévi kongrua. Még 51 nyugta biáuyzik. Ezek közül a veszprémi egyházmegyére esik 28, a többi külömböző egyházmegyékből hiányzik. Az Őrségi egyházinegyéjé mind ki van fizetve. A kellő megindokolás nélkül föl nem vett illetmény jövőre újból nem fog ismét kiutalványoztatni. — A Magyar Szó szerkesztősége a megkezdett utón továbbhaladva, újabb pályázatot hirdet idegen sza_ vak megmagyarositására. A közönség megértette az elmúlt pályázatban való részvételével, hogy mily szoros össze­függés áll fenn nemzeti művelődésünk létföltételei és a magyar nyelv tisztaságának nagy kérdése között. Minden idegen szó, melyet elemi kényszerűség nélkül keverünk Írásunkba, azt hirdeti, hogy meghódolt nemzet vagyunk, mely lemond szellemi önállóságáról ; minden jó magyar szó melylyel az idegent kiszorítani tudjuk, az újra fóléledt és hóditó útra indult nemzeti szellemnek győzelmi lobogója. Most a következő idegen szavak, jó magyar egyenértékkel való pótlására hirdet a Magyar Szó szerkesztősége újabb pályázatot: Totalisateur Handicap Outsider Speed Kommüniké Bulletin Entrefilet Meeting Obstructio Ex-lex Agrár Klerikális Reactionarius Secessiós Reprise Vernissage lm pressionist a Optimista Pessimista Occultist a Spiritista Evolutionista Razzia Taktikus Drasztikus Logarithmus Windschief Differencziálni, Ki-ki pályázhat egy vagy több szóra, vagy akár minderre. Minden egyes szó nyertese egy 10 koronás arany jutalomban részesül. A pályaművek folyó évi augusztus hó végéig küldendők be a Magyar Szó szerkesztőségéhez. A pályamunkákhoz a szerző nevét és óimét tartalmazó jeligés levélke melléklendő. E levélen ugyanaz a jelige legyen olvasható, a mely a pályamun­kára iratik. — Iskola. Értesítés az erdélyi ev. ref. egyház­­kerület kolozsvári theologiai fakultásáról az 1902—1903. tanévre vonatkozólag. Az 19f)2— 1903-ik tanév ünnepé­lyes megnyitása szeptember hó 14-én vasárnap d. e. 11 órakor lesz a fakultás épületének dísztermében. A felvé­telért való fo^amodványok érettségi bizonyitványnyal, ille­tőleg annak hitelesített másolatával, vagy leczkekönyvvel (index) hitelesített adókönyvi kivonattal és családi értesí­tővel felszerelte és a fakultás igazgatóságéhoz czimzetten folyó évi augustus hó 24-ig küldendők be. Később érke­zett folyamodványok nem vétetnek tekintetbe. Az állami jótéteményes bölcsészethallgutóknak évről-évre kell folya­­módniok, a 2. pontban jelölt módon szerelve fel folyamod­ványaikat s azokat a Nagyméltóságu Vallás- és Közok­­tátásiigyi Miniszter úrhoz iutózetten a fakultás igazgató­ságához kell beküldeniök. A ki azonban augustus 24-ig nem jelentkezik, vagy nem folyamodik, eltávozottnak te­kintvén, helye mással töltetik be. A jövő i9u2—1903-iki tanévre a fakultás mólt. Elöljárósága a tlieologus ifjak fel­vételét illetőleg kimondotta, hogy a hittanhallgatók kö­zül a stipendiumban részesülők csak a 160 — 100 kor. díjfizetők közé vehetők fel, inig a többiek — valamint az újonnan jelentkezők is — a 160 — 50 kor. fizetők közé. „Jeles“ érettségi bizonyitványnyal jelentkező theol. ifjak már azonnal vagy össztöndijra, vagy teljesnen ingyene­sen vétetnek fel. A tlieologus ifjakért — a kötelező tár­gyak után — az egyetemi tandijat a fakultás fizeti. A aittanhallgatók részére tizenöt 200 —200 koronás és egy 180 kor. ösztöndíj, továbbá a legáczió jótéteménye he­­yeztetik kilátásba. A bölcsészethallgatók közül azokra lézve, kik eddig 300 kor. kedvezményes díjfizetés mellett voltak az internátus tagjai, ez a 300 kor. kedvemiényes lijfizetés fentartatik; ellenben az újonnan belépők csak ÍOO korona rendes díjfizetése mellett vehetők fel. Az el­­átási dijat három egyenlő részben (szept., január és áp­rilis) kell fizetni, de indokolt kérelemre az intézet igaz­gatója havi fizetést is engedélyezhet; úgy azonban, hogy i dijakat a hónap öt első napján feltétlenül be kell fizetni, nert külömbeu az étkezés a hátralékosoktól elvónatik. A aeiratáskor minden egyes felvett növendék kivétel nélkül 20 kor. beiratkozási, felszerelési, könyvtári stb. dijat tar­ozik fizetni, mely fizetés alól felmentés senkinek nem idatik; végül az intézeti törvények 1 példányát tartozik negvenni (40 fill.) A beiratások a jövő tanévre szeptem­­)er 8 —11 napjain lesznek. Esetleges tudakozódások a heologiai fakultás igazgatójához intázendők (Kolozsvár, Cmke-tér 1-ső szám.) Kenessey Béla, a theol. fakultás igaz­gatója.

Next

/
Thumbnails
Contents