Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-13 / 28. szám
483 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 484 irány hívei, később a quaekkerek, medhodisták, napjainkban a nazarénusok, baptisták, ugylátszik mintha a többi felekezetekkel, a keresztyénség nagy családjával szemben, az erkölesiség magasabb fokával, a rossznak, a bűnnek kevesebb jelenségeivel dicsekedhetnének s mintha megközelítenék tanaikban, életükben az erkölcsi tökély ama fokát, mely a bűnt, a rosszat nemcsak messze kerüli, de nem is ismeri vagy legalább ismerni nem óhajtja ! Ámde vannak ilyenek közöttünk is, a keresztyénség sok milliói között is, valamint ama vallásfelekezetek tagjainál is bizonynyal nem egyszer mutatkoznak kóros tünetek, beteges állapotok, a rossznak különbféle alakjai. De meg azok sokrészben a kiválás jellegzeteivel bírván, legalább hazánkban még ifjúkorukat élvén, megtartják, megőrzik kiválásuk alapvonásait, a jobb után való törekvést, az erkölcsi tisztaság után való sóvárgást, mig nem a haladó idő törvénye őket is mind jobban-jobban beletereli az emberiségre egyetemesen érvényes törvényeknek hatálya és következménye alá, s bizonynyal panaszolkodni fognak a rossznak hatalma és terjedése ellen ók is. Valóban a kígyónak feje mardosni fogja a mi sarkunkat mindég, botránkozások lesznek közöttünk un talan az időknek végéig. Feljuthatunk az anyagi és szellemi tökély legmagasabb fokán, uralkodhatunk a teremtettség milliárd alkotásain, ott lesz nyomunkban a kísértő mindig, a rossz, a gonosz, nem lessz ismeretlen az emberiség előtt, vele jár, nyomon kiséri haladásunkat, fejlődésünket mint az árnyék a napot elválhatlanul. Mit tegyünk hát ? Nézzük lemondó tétlenséggel, fásult közönyösséggel e vigasztalan állapotokat? Megadjuk magunkat a küzdelemben, letegyük a fegyvert, harc és küzdelem nélkül ? Ne vessünk gátat a pusztító árnak? Planem engedjük, hogy az egyre nagyobb területeket szennyes iszapjával borítson el ? Oh nem, hiszen a hol megszűnik a küzdelem, a hol nincs mozgás, a hol nincs törekvés, ott előbb-utóbb bekövetkezik a visszaesés, az elernyedés, az enyészet, a halál ! ! A mely mezőt, a mely földet nem miveinek, parlagon hagynak, a hasznos és nemes vegetatio helyét hasznavehetlen élősdiek, burján és tövis foglalják el. így van ez az erkölcsi élet terén is kétségtelen ! Hirdetni kell azért az erkölcsi élet örök érvényű igazait felemelt fővel, csüggedetlen lélekkel, fel kell mutatni az erkölcsi élet megnyugtató, boldogító gyönyörűségeit a maga eszményi tisztaságában, a rosszat, a bűnt a maga megmételyező, beszenyező, alacsonyitó hatásaiban, öntudatra kell ébreszteni a lelket, a léleknek erejét, hogy emelkedjék fel, egész az Isten fiuság magasztos gondolatáig, a „Mi Atyánkig“, kinek tökéletességét elérni lelkesített amaz isteni, még is emberi tökéletes Mester ! S bár ez irányban hivatás és köteleség vár mindenkire, a kin az Istennek képmása ragyog, mégis legelsőrendti hivatásunk és rendeltetésünk ez nekünk, protestáns lelkészeknek. Ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül akkor a harcra ? S ha a só megizetlenül, mivel sózatik meg akkor az étel ? Már pedig mi vagyunk az Ízelítő só, a zengő trombita. Tőlünk várja, tőlünk követeli s joggal a világ, hogy vezessük, irányítsuk, gyámolitsuk őt, az erkölcsi élet veteményes kertjének mi vagyunk hivatott és arra rendelt kertészei, hirdessük azért a jót, az igazat, az örök szépet a maga eszményi tisztaságában, hóditó varázsában. Harcban, háborúban a vezérek bátorsága, példája vonja, ragadja magával ezreknek, tömegeknek seregét. Harcz, küzdelem az emberiség élete a rossz, a bűn ellen, küzdelem az erkölcsi tökély elérhetlennek látszó célja felé, a példa vonz, a lelkesedés ragad, a hitnek ereje csodákat mivel hegyeket mozdít! Ha már az ember nevével elválhatatlanul össze van forrva a malitia, a rossz a maga ezerféle alakjával, a mi életünk legyen példa, tükör a sokaság, az emberiség milliói előtt, mutassuk meg, hogy felül tudunk emelkedni az átlagon, ha nem is érhetünk el, de törekedünk az eszményi tisztaság, az erkölcsi tökéletesedés félé ! Templomaink legyenek az erkölcsi igazságoknak melegágyai, szavaink, beszédünk mint a vihar, mely megrázza a nyugvó természetet s mint az üdítő harmat, mint a permetes eső, melynek nyomán virulás, gyümölcsözés, elevenség támad. Nem hiába állanak azok a falak, nem hiába van az az egyszerű fekete palást. Onnan hangzik, mi kiállják világgá, mi képviseljük, mi hangoztatjuk a haladást, a lankadatlan törekvést az eszményi jó, az erkölcsi tökély után, a soha meg nem szűnő harcot, a rossz, s ezer alakú kísértő árnyai ellen. PáTAY Káeoly. Megemlékezés László Józsefről. Minden kornak van külön lelke, minden századnak máskép nyilatkozik szelleme; mindazok, kik megértik a század lelkét s ihletve vannak a kor szellemétől : társadalmi életünk szereplő tagjaivá válnak. A gondviselés különböző életpályát nyitott, hogy ezáltal megkönnyítse az ember földi életét; a munkát úgy megosztva, hogy kinek-kinek hajlama találkozik az életpálya feladatával; igy az életküzdelem szépen meg van oldva ; különben is, kinek-kinek oly értéke van a társadalomban, a mint kötelességét elvégzi. A protestántizmus feltűnése után igen rövid idő alatt megtalálta termékeny talaját hazánkban. A szabadságért lelkesülő „magyaru mindig megtalálta a középutat, melyen biztosan haladva ime ezred évet át élt: dacára a különböző nemzetiség s felekezeteknek a protestántizmus, minthogy a cultura iránt érzéke mindig meg volt és van, szellemi főlényét kivívta. Az ev. ref. hívek a magyar nemzetiségi eszméknek mindig hiv sáfárai voltak, a népnevelés eszméje iránt mindig érzékeny, a vallásához hű, hitéhez ragaszkodó, az istenháza buzgó látogatója s ezen nemes tulajdonok mellett, mint az ősi erény mintaképe él s uralkodik, mely szellemi erejét fokozza, sőt a magyar elem 28*
