Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-15 / 24. szám
417 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 418 Javaslat az egyházi törvények revisiójára vonatkozólag. Főiskolánk főgymnasiumának tanári kara szintén foglalkozott az egyházi törvények revisiójának kérdésével. Bizottságot küldött ki a dolog megvitatására, mely bizottság a következő, a tanári kartól is egyhangúlag elfogadott munkálatot terjesztette be e tárgyban : Nagy tiszteletű és Tekintetes Tanári Kar! Egyházunknak iskolai ügyben is törvényhozó testületé, a zsinat — úgy mutatják a jelek — összeül a legközelebbi évben. Ideje azért, hogy ha erre vonatkozólag felsőbb hatóságunktól még semmi felhívás nem érkezett is hozzánk, de egyházias érzületünkből és az iskolaügy érdekének ápolása végett is összeállítsuk mi is azon eszméinket, melyeknek megvalósítása által hitünk szerint a zsinat jó munkát végezne gymnasiumi oktatásunk ügyére vonatkozólag. Ez a cél lebegett a Tanári kar előtt, midőn alantirottakat javaslattétellel megbízta s ugyancsak ez vezérel minket is, midőn megállapodásunk eredményeként javaslatunkat tisztelettel előterjesztjük a következőkben. Eszméinket természetüknél fogva három osztályba csoportosítottuk. Első sorban felemlítjük azokat, a melyek érvényben levő zsinati törvényünk módosítására, másod sorban azokat, melyek annak újabb §-okkal pótlására vonatkoznak és a harmadik csoportban azon eszméket terjesztjük elő, melyek a zsinatnak mint egyetemes egyházunk legfőbb intéző testületének a nyugdíjtörvény módosítása érdekében az államkormánynál leendő közbenjárását célozzák. A) Az Egyházi Törvények 108. §-ának negyedik bekezdése, mint az 1894. évi XXVII. t.-c. által feleslegessé lett intézkedés, elhagyandó. 2. A 466. §., mely rendes tanárok minősítéséről szól, kipótolandó ekként: „vagy mint vallástanárok, mindkét lelkészképesitési vizsgát jeles osztályzattal tették le vagy theol. magántanári oklevelet tudnak felmutatni.“ 3. A 469. §. akként módosítandó, hogy „az igazgató nem teljes gymnasiomoknál 15, teljes gymnasiumoknál 10, a többi tanárok pedig 18, a rajztanár 20 heti óránál többre nem kötelezhető.“ 4. A 470. §. ekként módosítandó : „a rendes tanárok fizetése lakáson vagy 600 korona lakbéren kívül 2400 korona.“ 5. A 471. §. helyébe ez teendő ;■ „A gymnasiumi tanárok nyugdíjazása s özvegyeik és árváik -segélyezése az 1894. évi XXVII. t.-c. alapján történik.“ 6. A 479. §-hoz pótlandó az igazgatók számára a convent által készitendő egységes útasitással, a mint ez az állami tanintézetekben a ministeri rendelettel megtörtént. 7. 482. §. így módosíttassék : „A tanárok fegyelmi ügyeiben első fokon az igazgató tanács, másodfokon az egyházkerületi, harmadfokon az egyetemes conventi bíróság ítél“ és ehez módosítandó a 289. §. a) b) és 295. §. a) pontja. B) Újabban alkotandó §-okba foglaltassanak a következő javaslataink : 1. Az egyházkerületi közgyűlésnek szavazattal biró tagjai: A gymn. igazgatóján, mint hivatalból tagon kivűl, minden főgymnasium tanárkarainak egy-egy választott képviselője. 2. Az egyetemes conventnek tagjai közé (53. §.) fölveendő két képviselője a gymn. tanári testületeknek akként, hogy minden évben más-más kerületek gymnasiumai küldik fel az általuk választott képviselőiket, egy évben Tiszántúl küldene 2-t, a másikban Erdély és Tiszáninnen 1 — 1-et, a harmadikban Dunamellék és Dunántúl 1 — 1-et, azután a sorrend újra kezdődnék. 3. Egyházkerfileti főgondnok (173. §.) és püspök (176. §.) választásnál minden középiskolának és akadémiának legyen egy-egy szavazata. 4. A más tanintézetben, vagy a vallástanárnál lelkészi állomáson rendes minőségben szolgált évek a korpótlék folyósításánál beszámíttassanak, tehát a folytatólagosan esedékes korpótlék megadassák. 5. A tanár betegség esetén fizetésének megcsonkitása nélkül egy évi szabadságra igényt tarthat és ezen időre helyettesről a fentartó testület gondoskodik. 6. A fizetési fokozatok teljes eltörlésével az ötödéves korpótlékok következőképen állapítandók meg: mind az öt ízben 400—400 korona ; a torna- és énektanárok részére szintén megfelelő fizetésük arányában. C) Tegyen lépéseket a zsinat mint egyházunknak legfőbb testületé az államkormánynál a következő intézkedések foganatosítására : 1. Vétessenek ki a tanárok az állami tisztviselők nyugdíjügyét szabályozó 1885. évi XI. t.-cikk 39. §ának azon rideg intézkedése alól, mely szerint: „azon özvegy .... kinek .... legalább három . . . gyermeke van, . . . gyermekei számára .... nevelési járulékot , kap“, — és e helyett minden esetre biztosíttassanak a nevelési járulékok. Azaz az 1894. évi XXVII. t.-cikk 2. §-a ebben az irányban módosíttassék. 2. Ugyanezen utóbbi §. módosíttassék akként, hogy törlendő az 1885. XI. t.-c. 28. §-a, s e helyett mondassák ki, hogy tekintet nélkül a férjnek szolgálati idejére, úgy az özvegynek, mint az árváknak a törvényes járulékok folyósítandók. 3. A cultusministeriumnak 1900/4869. sz. az ötödéves korpótlékokról szóló rendeletének 9. § a helyeztessék hatályon kívül s oly rendelettel pótoltassák, mely szerint a szolgálat nélkül töltött időt megelőző szolgálati évek a korpótlékok folyósításával beszámíttassanak. E szerint járjanak el a mi fenntartó testületink is. (Folyt, köv.) Gróf Festetich György. Junius 8-án nagy ünnepnapja volt Keszthely városának ; a hires Georgicon nemes alapítójának, testiek György grófnak szobrot állított a magyar gazdák hálás közönsége s e napon volt annak a leleplezése. Vájjon van-e e lapnak oly olvasója, a kinek csak egy