Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-01 / 22. szám
389 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 390 sem jelent meg," Ennek ellenére mégis úgy vélekedem) hogy a „gyakorlati papi lexikon“ cim e gyűjtemény felett nem épen megfelelő. Nemcsak azért, mivel nyelvünkben idegen-szavakkal rokonszenvezni nem tudok, s ezen kívül épen a „pap“ és „papi" szavak ellen dogmatikai szempontból is kifogásunk lehet; hanem főleg, mivel tudtommal a „lexicon“ kifejezés alatt szavak, még in kább pedig ismeretek tárát értjük, mely a különféle tudományok körébe tartozó fogalmakat betűrendben adja. Egyébiránt a szerkesztő felfogását elfogadva, a kötetet a „lexicon nevezetre is méltónak Ítélhetjük, mert valóban a lelkipásztorkodás sok ágát felöleli. S a mi e kötetnek egyik előnyös oldala, hogy — noha a benne foglalt egyes dolgozatok tárgy, tartalom és kidolgozás tekintetében az illető szerzők külön egyéni-égének jegyét viselik, az egészet, az összeséget egységes szellem lengi át; hozzá meg olyan szellem, mely ép úgy távol ál) a merev dogmatismus, mint az érzelgő pietismus és fagyos rational is mus szélsőségeitől. A lalentumok e részben is különbözők ugyan, de mindenütt egy és ugyanaz a lélek. Azonban lássuk a kötet tartalmát. Az előszó utáu 5 rész következik. Az első rész 3 biblia-magyarázatot; a második: egyházi és szertartási (keresztelési, confirmatioi, urvacsorai, esketési) beszédeket és imádságokat : a harmadik : a lelki gondozás körébe vágó dolgozatokat; a negyedik: alkalmi és halotti imádságokat és végül az ötödik rész : „különféléket“ foglal magában. A részletekre térve, legelöl jön 3 bibliamagyarázat: Audrássy Kálmán búji lelkész tollából. Az elsőnek szövege : 2 Kroo. 36, 11 — 21. Tárgya: a zsidó királyok, közelebbről Zedekiás király s a zsidó papság erkölcsi romlottsága, mely az „a capite foetet piscis“ szálló ige szerint átragad a vak vezérek után indu'ó népre is. Tormás jó bibliamagyarázat, az átmeneti gondolatok kellő kapcsolatával. Egyetlen hibája, hogy az alkalmazásnál szerző a tárgyilagosság rovására cselekszik, midőn a népet is egyenlő beszámítás alá vonja a vezérekkel, holott a tanúság szorosan a király s a papság romlottságából lett volna elvonandó. A második bibliamagyarázat jobban tetszik. Textusa a 137. zsoltár s az elébbeni folytatásául tekinthető, a mennyiben mig abban Izrael népének romlottságát, ment szétztillésének okát tünteti elő, ebben a romlás felett kesergő, szivbeli bánat és megtérés útjára lépő népet rajzolja megkapó, szivreható vonásokkal. Analitico-syntheticai alakban magyarázva három nagy lelki jelenséget emel ki a 137. zsoltárból u. m. : az emlékezést, magábaszállást és fogadástételt, az újjászületésnek e három mozzanatát. Költői müvekből vett s helyén alkalmazott idézeteivel s különösen a kézről s nyelvről szóló érdekes fejtegetéseivel szerző épületes bibliamagyarázatot nyújt. A harmadik gondolatrokonságnál fogva a kát elsőhöz fűződik s ama kettőnek mintegy betetőzése. Az elsőnek megromlott, a másodiknak mega'ázott, meglakolt népe után ebben a Jehova kegyelmébe visszafogadott nemzet istenes buzgósága, templomépitő szorgalma, példás egyetértése s ezeknek nyomán minden külső gyengesége mellett is szerencsés előhidadása talál avatott ecsetelőjére. — Helyesen tesz összehasonlitást a szerző a babyloni fogságból visszatérő, egyik kézbeD vakoló kanalat, a másikban védő fegyvert tartó zsidók s a mi sok nyomor -’átlátást, tempiomf’oglalást szenvedő ref. bitelődeiuk állapota között. Van azonban egy szó, mely dőlt betűkkel szedve sérti a szememet. E szó: „keresztény.“ Bizonyára e szó ily7 alakban itt nem sajtó hiba. Sajtó hibának megjárná, de mivel korántsem az, az ety mologia nevében kifogásolnom kell. Mégha magában véve jó magyar szó volna is, a célt vele a praedikátor el nem érheti. A szerző ugyanis a pápistákat akarja alatta érteni, mi beavatottak is azt értjük, de a laikus elem — még a miveltebb rész sem fogja egész biztosra átlátni, kikre történik célzás a pápista nyelvhasználat ezen csudabogarával. Csak ti vele nyíltan: „róm. kath “ vagy „pápista.“ Meggyőződésem szerint nem az szül visszatetszést a finomultabb lelkekben, ha a szóban levő ellenfélt világosan megnevezzük, hanem ha pápista Sámbár Mátyások módjára gya'ázzuk a máskép gondolkozókat. No de mindettől eltekintve csak sajnálnunk lehet, hogy7 e 3 jó bibliamagyarázattal a bibliamagyarázatok sora bezáródik. Vegyük szemügyro most már a 11. részt, mely egyházi és szertartási beszédek sorozatát képezi. E cim alatt első helyen ifjúsági istentiszteletre szánt két beszéd áll. Az egyiket Máté 10, 16. nyomán Sáfrány Lajos debreceni tanitónőképezdei tanár irta. A sikerültebb darabok közé tartozik. Szól az okosságról és szelídségről, a női lélek e két kiváló tulajdonságáról, mely két sajátsággal vértezve a nő : e gyenge bárány erősen megállhat az élettel : ez erős farkassal szemben. Szövegszerű, a közvetlenség melegével ható s a homiletikai törvények szemelőtt tár ásával készített praedikatió. Csak azt az egyet nem szeretem, hogy a végén talán nagyobb lendület kedvéért a pogány mythologiából vett szólamokat is használ a szerző. Labiriuthus, Ariadne fonala, Minotaurus stb. kifejezéseknek keresztyén szószékben, kivált az ifjúság kevésbbé iskolázott részére tekintettel alig lehet helyek. A másik ilynemű beszéd Barla Sz. Jenő kisújszállási főgymn. vallástanáré. E komilia „a tékozló fiúról“ szól. Az alapige: Luk. 15, 11—32. A bevezetés bárom első kikezdése bízvást elmaradhat e különben is bosszú beszédből. Habár a textust már sokan feldolgozták, a szerző mégis tudott abból felszínre hozni eredeti gondolatokat. A példázat első felében az apa és fiú közötti szeretet viszonyát s a megbocsátás tényét, a második felében pedig az idősebb testvér viselkedését látjuk elibénk tárva helyes alkalmaztatás kíséretében. E/.ek után közönséges egyházi beszédek következnek, melyeknek sorát Segesváry József, egyik tiszántúli esperes műve nyitja meg. Beszédét „Kicsoda Ő ?“ címmel Máté 16, 13 — 18. épiti fel. A tárgy kitűzése jó volna, de a felosztás nem folyik a szövegből. Eőtétele ugyanis ez : „A Krisztus személyisége feletti vita“ ; felosztása pedig : I. eredetében és okaiban, II. eredményében. A textus sokkal inkább a következő főtételt és felosztást ki-
