Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-18 / 20. szám

349

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

350

Szemlélődés az 1848. évi XX. t.-c. képviselőházi tárgyalása körül.

Mindenki tudja, hogy mily rémitöen nagy a mi szegénységünk. A nagy igényekkel járó korszellem körébe vonta az egyszerűséghez annyira ragaszkodó református egyházat is. És ha a reform, egyház hű akart maradni ősi traditiójához, hogy a haladás zászlaját most már ha nem is legelöl lobogtatni, de illően előbbre vinni képes legyen, kénytelen volt egyházi és iskolai életét az új kor kívánalmai szerint berendezni és fejleszteni.

És éppen az állam volt az, ki ezen átalakulásokat követelte, bezárással fenyegetve a kellően fel nem szerelt iskolákat.

A protestánsok aztán, hogy el ne veszítsék iskoláikat — mert hisz lelkükhöz-testükhöz voltak nőve — igen nagy anyagi terheket vettek vállaikra. S ez a teher évrőlévre nőtt, a nélkül, hogy a nép vagyoni ereje is egyenlő arányban növekedett volna ; sőt az arány egészen fordított lett.

Hogy mint emelkedik évröl-évre a teher, erre nézve tegyünk egy kis összehasonlítást az egyházak számadó saiból. Ami kis gyülekezetünknek pld. 1840 körüli években pénzforgalma 200 — 300 írt volt váltóban, ma pedig 6 — 8 szór annyi korona értékben. így van ez máshol is.

És ha figyelembe vesszük, hogy a legkülönbözőbb adónemek címén mennyit fizetnek az állam-, megye- és község pénztárába ; mennyivel többe kerül a saját életük fenntartása, hát az u. n. luxusadók mennyit emésztenek föl; hozzá m'“g ezek mind előbbre valók, mint az egyházi adók s nekünk csak a maradékra kell várnunk — ha lesz : lehetetlen be nem . látnunk, hogy ezek után az egyházak és iskolák fenntartása már most a legnagyobb és legutolsó erőfeszitéssel történik, mert már roskadozni kezd a teherhordó váll.

Hogy az végkép össze ne roskadjon, az államnak kell a prot. egyházaknak segítségükre jönni. Ezt célozza, ezt akarja az 1848. évi XX. t.-c. megvalósítása érdekében indított mozgalom. És ha már a 48-iki közvélemény belátta ennek szükségszerűségét és halaszthatlan voltát, sokkal inkább kell azt ma éreznüuk, mikor a terhek azóta megháromszorozódtak.

Sokan azt vélik, hogy ez a mozgalom új keletű és bizonyos érdekből dobatott most felszínre. Tévednek az ilyenek. Hiszen az egyenlőség, testvériség és közös teherviselés ikertestvére ez, mindegyiknek szülő anyja a legújabb kor hajnalhasadása. Ott született meg az eszme, a francia forradalom izzó füzében, onnan hatott át egész Európán s igy jutott el hozzánk is mint minden — utoljára és testet öltött ama t.-c. 2. és 3-ik § ában.

A § azonban maradt holt betű, a törvény Írott mulaszt. A prot. egyház sok ideig várt türelemmel, de midőn látta, hogy a „Várt leány várat nem nyer" és tovább várni a saját életének kockáztatása nélkül nem lehet : mint mentő deszkát ragadta meg a törvényben felajánlott segítséget.

így mozdult meg a tiszai ág. hitv. ev. egyházkerület még 1894-ik évbeu, majd feliratot intézett a kormányhoz a törvény végrehajtása iránt, de egyúttal felszóllitotta a

többi kerületeket is a csatlakozásra. A múlt őszi kerületi gyűlésen több egyházmegye javaslata alapján foglalkozott a mi kerületünk is a kérdéssel és elvileg kimondotta a törvényhez való ragaszkodását, de gyakorlati kivitelére egyelőre nem is gondolt.

A kormány pedig a felterjesztésre sürgetés dacára sem válaszolt semmit, teljesen figyelmen kívül hagyta egy tekintélyes egyházi testület kérését; talán nem tartotta célszerűnek a rideg elutasítást, inkább hallgatott.

És igy más térre kellett az ügyet terelni, hogy a kormány hozzáférhetővé és álláspontja nyilvánvalóvá legyen. Miután a függetlenségi párt, mint a 48-iki alkotások és eszmék hivatásos őre, felvette felirati javaslatába a XX. t.-c, szellemének végrehajtását is és a ministerelnök is kijelentette, hogy nem idegenkedik attól, sőt alkalmas helyen és időben szívesen fogadja felette a vitát : ekkor lépett elő a „Magyar Szó,“ hogy minél nagyobb rétegeket mozgasson meg az ügy érdekében, számitváu e tekintetben a protestánsok támogatására. És mint láttuk^ várakozásában nem csalódott, a prot. egyházak kész örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy sebeiket feltárva, azokra a törvény végrehajtásával keressék a gyógyító balzsamot.

A képviselőknek több mint feléhez érkeztek megkeresések az ország minden részéből egyesektől és egyházaktól, felhiva figyelmüket és kéi ve támogatásukat. Megmozdult az egész prot. közvélemény és bizonyságot tett arra nézve, hogy az eszme ott élt, ott forrongott már közöttük és csak alkalmat vártak, hogy nyilvánosságra hozhassák. Tehát nem egy lap által felszínre dobott és „titkos kéz“ által szított kérdés ez, hanem általános közfelfogása a magyarországi protestáns egyházaknak, a mely csak a nevezett lap hasábjain látott napvilágot és jutott el oly helyekre, a honnan előbb száműzve volt.

A felszólított képviselők választóik értelmiségének felhívását még sem tartották czélszerünek egyszerűen hallgatással mellőzni, tehát pártértekezletek elé került az ügy, hogy az döntsön a teeudők felett és határozzon még egyesek saját meggyődődése felett is. A párthatározat eredménye az lett, hogy a szabadelvüpárt Szentiványi Árpád és Ragályi Bélát bízta meg, hogy a házban a párt nevében álláspontjukat fejtsék ki, a függetlenségi párt pedig határozati javaslatot terjesztett be, megbízván a benyújtással Veress József ev. esperes-lelkész képviselőt és még Rátkay Lászlót a párt nézetének tolmácsolásával.

íme igy zsugorodott össze az országosnak ígérkező mozgalom; igy lett a szabad véleménynyilvánítás megkötve. igy lett a nemzet törzsét képező és fenntartó protestánsok közvéleménye négy hivatalosan kijelölt szónok tetszése szerinti nézetére, véleményére bízva ; igy lett a szentesített törvény alárendelve a pártérdekeknek.

Tagadhatatlan, hogy a szónokok kijelölése állásuknál fogva a protestánsokra kedvezőn sk Ígérkezett ; hogy is ne, hisz egyik Sz. A. a kuruc tiszai ev. kerület felügyelője, a másik R. B. pedig a még kurucabb felsőborsodi ref. egyházmegye gondnoka.

Veress József pártja nevében hatalmas történelmi vonatkozásokkal átszőtt liberális beszéd után a következő