Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-13 / 15. szám
259 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 260 módszer szerint történjék meg, mint sehogy se. Tény, hogy mi nem azt akarjuk, hogy a római katholihúsoknak ne legyen, hanem hogy nekünk is meglegyen az államtól, a mit a magunk erejéből előteremteni nem bírunk. K. J. Az egyház szava a keresztyénségnek egymást követő s különböző alakulásai között. Ezzel eljutottunk a harmadik ponthoz, a kegyelem tanához, a mint azt kifejtették ama tudósok. Már Hilarius monda (in Psalm.): „A váltság ingyen adatott nem érdemünkért, hanem az adományozó szabad akaratából, a megváltó elválasztása szerint.“ „Ebben áll — mondja Augustinus — Istennek a Jézus Krisztus által való kegyelme. Megigazít bennünket, nem a mi igazságunkért, hanem az ő igazsága által.“ (De Gratia Dei, 52.) Ahhoz az eszméhez ragaszkodik különösen, hogy a kegyelem kizár minden érdemet. Isten a megváltás Alpha ja és Omegája : megkezdője és bevégezője. „A mit Isten — mondja — elkezdett, a cooperálással végzi el. Megkezdvén a munkát, oda hat, hogy mi is akarjuk azt; és bevégzi azzal, hogy együtt munkál azokkal, a kiknek már van akaratuk rá.“ (De Gratia et Lib. Arb. see. 33). A ki dicsekszik, az Urban dicsekedjék. így a dogma alkotás korszakában a keresztyén tudomány nagy haladást tett. Az Istenről, az emberről és a váltságról szóló s az előző korszak tudósai által is észrevett és figyelemre méltatott szentirási tant ezek még teljesebben felfogták és kifejtették. Mint látjuk, a theologia szép haladást tett Isten lelkének vezérlete alatt. Mit feleljünk hát azoknak, a kik azt szeretnék, ha elhagynók e szépen kifejtett szent tudományt s ne csak ennek primitiv elemeihez térjünk vissza, hanem azon tévelygéseket is elfogadjuk, melyeket az egyház rég megcáfolt és visszavetett ? Ezt: „Elhagyván a keresztyénség kezdetének beszédét, a tökéletes tudományra igyekezzünk, nem vetvén viszontag (ismét) alapot.“ A scholastika korszaka. Ez új éra váltotta föl az előbbit, melyről most szólottunk. A setétség századai után a 11. sz. közepe után nagy szellemi mozgalom keletkezett Nyugaton. E mozgalmat scholasticismusnak nevezzük. Az iskola (scola) elválni, elkülönülni igyekezett az egyháztól, mely addig egyedül uralkodott. A hierarchiától függetlenül tekintélyre és befolyásra törekedett szert tenni. Legalább kezdetben szabad emberek, a kik sem szerzetesek nem voltak, sem a clerushoz nem tartoztak az eddigiektől különböző szabad iskolákat próbáltak felállítani. Ez iskolákból állott elő legelőször is a párisi egyetem, a scholasticisums anyja. Ez iskolákban uralgó szellemtől nyerte a scholastiamus sajátos jellegét. Ez irányzatnak törekvése a bölcseletnek a keresztyénségre való alkalmazása volt. E törekvés nyilvánult a keresztyén tanok rendszerbe szedése, azok benső összefüggésének és benső igazságuk kimutatásában , hogy* ne csak a szivet, hanem az elmét is megnyerhessék. Ha az első periódus az élet, a második a dogma korszakának volt nevezhető: úgy ez a rendszeresítés korának tekinthető. Minden kiválóbb tudós kiadta a saját rendszerét Summa iheo'ogiue-ját. Ez a korszak az egyház aggkora, mely természetszerint követe ifjú és férfi korát. Valósággal az öreg korban levők szeretik a már Összegyűjtött igazságokat rendszerbe hozni. Inkább elmélkednek, mint cselekesznek. Bár e korszakban is élt és halott sok erős egyéniség, mégis ennek a jellegét, mint már többször is említettük, a rendszeresítő irányzat, törekvés adja meg. Ez időkben a történelem tanulmányozásáról alig volt szó. Az exegetikai ismeretek is csekélyek voltak. S a tudatlanság hosszú és mély álmából fölébredt európai népeknek vezetőre volt szükségük. Ezt a vezért a dialectikábau találták meg. S miután ez időkben a theologia volt a tudomány, az lett a mező, melyen az emberi elme okoskodásait megkisérlette. A scholasticismust e vezére a rationalismusba és hitetlenségbe vezethette legkönnyebben, de mégis az első tanítói theologia védői voltak. „A keresztyén — mondja Anselm, a scholasticismus atyja — a hit által juthat ismeretre, nem pedig ismeret által a hitre. Nem azért akarok érteni, hogy hidjek, hanem azért hiszek, hogy értsek. Hiszek, mivel ha nem hinnék, nem is értenék.“ (Anselmi Epist. XII. Prologion, C. 1). De már Abelárd és követői a scholasticismus elvei alapján a szabadgondolkozás védői lettek. Először érteni akartak s csali, azután hinni. A hit — mondták — ha a vizsgálódást kiállotta még szilárdabb leszen. Az evangeliom ellenségeit saját terepükön kell megtámadni. Ha nem vizsgálódunk, mindent el kell hinnünk, igazat és helytelent egyaránt. (Abel. Intro, ad Theol. 0. 3). Mindazáltal a rationalista theologusokat nem lehet vádolni azzal, hogy valami hitigazságot feledtek volna. De a scholasticismust még sem mentjük föl teljesen. A keresztyén igazságot gyakran eltorzította és erre nem csupán a tendentiája, de az egyház állapota is vitte rá. Az emberi elme nem foglalkozhatik az értelmet felyül haladó nagy igazságokkal, a nélkül, hogy meg ne botoljék. A scholasticismus is, miként hajdan az alexandriai iskola, meggyengítette a keresztyén tudományt, hogy a keresztyén systemát erősíthesse. Bár a scholasticismus több nagy elmét produkált is, nem késlekedem kimondani, hogy az irányzat nem a keresztyénség tökéletesítésére, hanem a theologiai előbbvitelére volt befolyással. E korszak világosságai, a scholastikus tudósok sok hasznos tanítást adtak az iskoláikba sereglő sokaságnak, vagy ha remeteségekbe visszavonultak az őket ezrenként felkereső népnek. A hitetlenek vélekedése szerint az orthodox keresztyénség középkori találmány. A 18-ik század bölcsészeinek ez a meg nem fontolt vádja bizonyára tisztességére válik a középkornak — bár nem szolgált rá. Ez a vád talán még az alól is fölmenthetne bennünket, hogy bebizonyítsuk, miszerint a középkorban is volt keresztyén tudomány. Mindazáltal vizsgáljuk meg néhány e korbeli tudás tanítását. (Folyt, köv.) Cs. 15*
