Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-06 / 14. szám
237 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 238 reklám hazafiakat, a kik hol sovcn magyaroknak, hol magyar vallásunknak nevezik magukat hivalkodva: ők támogatták a szabadelvüséget a nemzetrontó egyházpolitikában, az Ő táboruk a hitetlen szociáldemokraták tábora.» Értjük. A vallás tehát olyan, mint a cigány lova: fia akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Ha a pápista népek nagy elmaradottságáról van szó : azért nem lehet felelőssé tenni a pápának egyedülüdvözitő vallását. Ha a szociálisták egyben-másban túllőnek a célon : azért felelős a protestáns vallás. A tisztelt olvasó persze boszusan csóválja a fejét, hogy hogyan lehet ilyen nyakatekert az Alkotmány logikája ! Pedig jobban teszi, ha megmosolyogja ezt a szánalomra méltó következetlen vergődést. Hát nem szánalomra méltó-e az, a kinek az a rögeszméje, hogy fából vaskarikát csináljon ? ! Es nem ezt teszi-e, a ki a papizmust, annak olyan fönnállását, a milyen ma, igazolni törekszik. Akármit mond is az Alkotmány : íves Guyotnak igaza van. A papizmus, bármily serényen, sőt tán a kelleténél nagyobb buzgalommal igyekszik is előmozdítani a szaporodást a papság, mégis oka, nagy oka a születések utján való szaporodás hanyatlásának. A nép látja azt a gondtól ment életet, a hogyan a pápista papok, szerzetesek, apácák élnek, mivelhogy gyermekeikről nekik gondoskodni nem kell: megkívánja ezt az életet. A férfiak nőtlenek maradnak, a nők bűnös utón akadályozzák a születéseket, vagy angyalcsinálók utján szabadulnak a nagy akadályoktól, mik őket a könnyű élet örömeitől elzárják. Aztán fényt és pompát, tüntetéseket látván vallásukban mindenütt: lehet-e csodálkozni, ha fény- és pompaszomjasokká, tüntetőkké és hivalkodókká lesznek mindennapi életükben is. Példa kell ? Ott van Franciaország! Sokat gondolkoztam a felett, hogy a zsidókra miért haragszik annyira a nemzetközi kiérikalizmus. Ügy vélem, megtaláltam a legigazibb okát. A zsidóság is arra spekulál, a mire a papizmus : az együgyü nép zsebére! Már pedig két dudás egy csárdában nem féléi. A klerikálisok minden felé szörnyen panaszkodnak, hogy a zsidók kiszipolyozzák a népet; hát a spanyolokat kik szipolyozták ki?! És miért nyomorult az a természettől oly termékeny Olaszország, a melybe a pápaság révén annyi pénz megy külföldről is századok óla, hogy a pápai udvarban milliókat sikkaszthatnak a nélkül, hogy a pápa azért érdemesnek tartaná felsziszszenni! Aztán mondja meg az Alkotmány, hogyan lehetséges az, hogy Spanyolországban, ebben az eretnekektől mindenáron, szerencsésen megmentett országban, ma úgy gyűlölik a szerzeteseket és papokat, hogy katonaságnak kell megvédeni őket; rendházaikat, templomaikat pedig felgyújtják, megostrbmolják ? Ha csak egykét papot gyűlölnének, vagy akár ha agyonvernének is egyet-kettőt, ezt még nem lehetne általános figyelmet keltő jelenségnek minősíteni. Egy-két gonosz életű, kiállbatatlan ember akadhat a papok közt is. De a mikor valamennyit mind, az egész rendet gyűlölik : ennek már általános és igen komoly okának kell lenni. Itt már a rendszerben kell keresni az elkeseredes okát. De általában is azt látjuk, hogy a hol a telivér ultramontán papokat jól ismerik, ott épp úgy gyűlölik őket kapzsiságukért, mint a hogy gyűlölik ezek a zsidókat. A szocialistákra is valósággal dühös a néppárt „Alkotmánya.“ Miért? Mert nagyon erős versenytársat lát bennük. A papizmus is, a szocializmus is a vagyonnal és a tömeggel operál. Es a szociálisták már-már egészen kicsavarják a papizmus kezéből ezt a két hatalmas fegyvert, illetőleg ellene fordítják. A szociálisták is a tömeget szervezik, azt vonják magukhoz, ha mindjárt soha nem teljesíthető Ígéretekkel is. Ezt a módszert a pápistáktól sajátították el. A szociálisták is a vagyonra irányítják a figyelmüket s mivel még a dolog kezdetén vannak, hasonlíthatatlanul jobban hódolnak a testvériség és egyenlőség elveinek, mint a már rengeteg vagyont magához kaparitott pápaság. Az még hajlandó osztozni, ez már nem. Feltűnő, hogy a mikor az Alkotmány tiltakozik az ellen, hogy az u. n. katholikus országok anyagi és szellemi nyomorúságáért Ives Guyot a vallást teszi felelőssé : ugyan ő meg a szociálistákat kárhoztatva, azon erőlködik, hogy a szocialismussal esetleg járó veszélyekért a protestáns vallást tegye felelőssé ! Természetesen ! Meg kell értetni a vagyonos osztálylyal. a bárókkal, a grófokkal, hercegekkel, meg az uralkodó családdal, hogy mig a protestantizmus a földosztó tömeggel tart, addig a római katholicismus küzd ellene: vagy az is ismert mondás szerint: ha püspök nincsen, király sincsen. Tudják meg hát, hogy a szocializmussal együtt a protestantizmust is le kell küzdeni. Sőt ők többet is kiolvashatnak a sorok közül, t. i. tudják meg, hogy ha Protestantismus nem volna, szocialismus sem volna. Igaz ugyan, hogy a szocialismus, maga az társadalmi kérdés, a mit alatta értünk, egyidős az emberiséggel; az is igaz, hogy a protestantizmus meg, mint hitrendszer, egyidős a keresztyénséggel; de hát a pártpolitika mit törődik az igazsággal ? ! Még csak a fölött való bámulatomat fejezem ki, hogy az Alkotmány azt az általános állítását, hogy a szociálisták azon helyekről kerülnek ki, a hol a protestánsok dominálnak, elég vakmerő a helyek megnevezésével is erősíteni! Es ilyen helyekül megemlíti a többek közt: Kassát, Tatát, Gyárt, Pozsonyt, Pécset, Pápát, Szabadkát, Szatmári, Szegedet, Komáromot, Nagyváradot, Temesvárt. Hisz ezek részben rém. kath. püspöki székhelyek, a hol bizonyára a katholikusok dominálnak; de a többi helyeken is túlnyomó a katholikusok száma. Pápán p. o. maguk többen vannak, mint a másik 3 hitfelekezet együttvéve. És másutt is csak igy van. Hanem hát igaza van az Alkotmánynak és jól számit, hogy „A gondolkodni rest embereknél a legnagyobb badarságokkal is lehet hódítani.“ Még egyet. Az Alkotmány szemére yeti a szocialismusnak, hogy „nemzetközi, hazátlan.“ Itt is találkoznak. A szocialisták ezt is az ultramontánoktól tanulták el.
