Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-24 / 8. szám

125

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

126

désem tehát az, hogy ezen kérdést a törvény keretén belől és a közmegnyugvásnak megfelelően csak úgy lehet megoldani, hogy a püspöki hivatal tartsa nyilván évrőlévre e cimen a segély-szükségletet, azt terjessze fel a vallásministeriumhoz és az kötelességből kilfolyólag utalványozza.

Mert pénzügyi szempontból is csak ez lehet a helyes megoldás. Feltéve, de meg nem engedve, hogy kerületünkben most csak 10 kongruás lelkész mellett van s. lelkész, akkor is 1899. jan. 1-től fogva jár e cimen az illetmény, amikor pedig tudjuk, hogy még több volt. De hát jövőre, mikor ismét több lesz, mikor meglesz a szükségletnek megfelelően 80—40 s. lelkészünk, ki biztosit bennünket arról, hogy akkor majd a Dunántúl által most nyert 5000 korona a szükséglethez képest fel lesz emelve ? Mert bocsásson meg „Egy jólértesült“ az Ön biztositása, illetve ama szavai hogy „semmi sem áll útjában, hogy fölemeltessék“ nekünk még akkor sem volna elég, ha tudnánk, hogy Ön kicsoda ! (Pardon ! Hisz lehet ön maga a Vallásminister *is). Hiszen a felemelést már maga az kizárja, hogy átalány összegben egyezett ki a; vallásminist er és a ref. egyház részéről tudja Isten kicsoda! A felemelés egyedül csak az esetben történhetnék és történnék meg, ha a szükségletről, annak növekvő vagy apadó arányában, tehát személyek után évről-évre nyilvántartás készülvén, a szerint utalná ki a minister az államsegélyt. Mig most majd zavart-zavar fog követni s az államsegély elégtelensége miatt megtörténik, hogy — mint Írtam — vagy 10 irtonként lesz kioszcva, mert több — bár járna — de nem kerül, vagy pedig Péter kap s Pál nem, mert nem jut. Ez az én véleményem.

S most rátérek „Egy jólórtesültnek“ engem kioktató soraira. Egy jól értesült egyéntől mindig szívesen veszem a felvilágosítást, ámde itt olyan valaki akar felvilágosítani, a ki maga sincsen egészen tisztában a kérdéssel!

Azt kérdeztem én, hogy ki vette magának azt a bátorságot, hogy ily fontos elvi kérdés eldöntésénél, meghatalmazás nélkül a ref. egyház nevében a vallásministerrel végérvényesen döntsön ? Úgy látszik, ezen ütközött meg „Egy jólértesült“ leginkább ! Pedig én ezt most is vagyok bátor tisztelettel kérdezni! Mert az nem áll, a a mit Ön mond, hogy „a konvent, a kiegészítési javaslatnak a vallásministerhez történt felterjesztése után, a kongruára nézve bevégzettnek tekintette a maga feladatát“ . . . s bizta a kongrua ügy további ellátását az egyházkerületre. Kérdem, hogy mikor készítette el a konvent a maga javaslatát? Ugy-e 1899 júniusban! És mit olvasunk az egy évvel későbbi 1900 év ápr. havi konventi jkönyv 68 p. alatt? „Tisza Kálmán . . . indítványozza, hogy alakítson a konvent egy kevés tagból álló bizottságot, mely a ministerrel érintkezésbe lépvén, a szóban forgó feltételekre vonatkozó és a jövőben is állandóan irányadóul szolgáló tüzetes javaslatát, valamint a létesítendő megállapodásnak kész tervezetét legközelebbi konventünkön előterjesztené.“ S a konvent, midőn azt elfogadta, ezzel épen azt mutatta meg, hogy: „a kongruára nézve nem tekintette egy üléssel bevégzettnek a maga feladatát,“ hanem a saját kebeléből kinevezett bizottság

jogkörét is korlátozva, a véghatározatot a maga számára tartotta fenn.

Azt is mondja „Egy jólértesült,“ hogy a dunántúli kerület, a konvent által javaslatba hozott 5 káplántartási segélyt sem nyerhette meg a ministerumtól s ezért hozta meg 1900. évi szept. jk. 12. p. 5 II. alatti határozatot. Hát kérem ebben sincsen jól értesülve.

Nézze meg csak azt a határozatot s majd meglátja hogy az főt. püspök urnák a kongrua ügyben tett jelentésének eredménye; az Ö jelentésében pedig ide vonatkozólag ez olvasható: „Egyházkerületünkben öt lelkészi állomásra utalványoetatott edddig káplántartási segély!“ E kettőt hogy miként lehet összeegyeztetni, azt nem tudom ; de hogy Ön a kongrua ügyben nem jólértesült, azt látom.

A mi azt illeti, hogy a konvent csak 8728 K. 9 F. káplántartási segélyt hozott javaslatba a ministernél, ez nem érv arra, hogy tehát a 23 ezer korona elég a szükséglet fedezésére. Ez csak azt mutatja, hogy a kongrua rendezés még a konvetet is készületlenül, váratlanul érte, a mi bizony nem vált előnyére egyházunknak.

Hogy pedig „azok, a kik ez ügyben eljárni hivatva vannak, nem tudnák vagy nem akarnák az egyház és lelkészek érdekét ez irányban is megvédeni,“ ezt én nem mondtam, de még csak nem is gondoltam. Sőt inkább azt mondom, hogy azért állította oda Őket a közbizalom, mert remélte, hogy megtudják s feltette, hogy meg is akarják védeni. Legyen hát róla meggyőződve „Egy jólórtesült“ ur, hogy a pártfogásába vett vezérférfiak közül senkit sem akartam sérteni s nem is sértettem. Hiszen tudom én azt, hogy bármiként ketyegjen is az én kis zsebórám, de azért a toronyórának van igaza.

Ballá Endee,

ev. ref. lelkész.

Márczet.

A Hegyi prédikáció szövege.

— Székfoglaló értekezés. —

Ha az ékesszólás mestere, Cicero, kihez hasonló sem elődei sem utódai közöl nem állott a római közügyek színpadán, nyíltan bevallotta : „principio dicendi tota mente atque omnibus artubus contremisco“ : menynyivel inkább elmondhatom én, ki mint jóformán ismeretlen állok itt az ünnepélyes pillanatban, körüllengve e főiskola majdnem négyszázados múltjának kegyelettel őrzött nagy szellemeitől. Úgy tetszik nekem, mintha e főiskola ősi története, szent hagyományai tiszteletet parancsoló hangon harsognák füleimbe; Oldd le a te saruidat, mert a hely, a hol állasz, szent föld !

Megmozdúlnak a rég bemohosodott, rég elfeledett sirhantok, kikelnek belőlük a Séllyei Istvánoknak, Kocsi Csergő Bálintoknak vérpadon megedzett, gályarabságban kipróbált nagy szellemei s kérdőleg tekintenek felém : van-e benned bátorság, törhetlen erély és kitartás küzdeni utolsó lehelletig a Krisztus tiszta tudományáért. Kérdőleg néznek rám s feleletet követelnek