Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-24 / 8. szám
119 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 120 a 2/g- ad. többség nincs meg, éppen ő rá, a kisebbségre van bizva. Én elhiszem, bár szinte hihetetlennek látszik, hogy megtörtént, hogy egy presbyterium egyszerűen útját állotta a többség megnyilatkozásának s ezzel a meghivást megakadályozta. Ez azonban törvénytelenség, a minek van orvossága. Bíróság elé kell vinni az ilyen eljárást, az majd orvosolja. Ha valaki törvényt akar sérteni, a legvilágosabbal is épp úgy megteheti, mint a leghomályosabbal. Ezek alapján én azt tartom, hogy a mostani törvényhez semmit se kell adni, de nem is kell belőle elvenni, csak az általam megjelölt módon kell elrendezni a szakaszokat. Kis József. « ------------A «Magyar Közigazgatás» egy válasza. A községi jegyzők hivatalos lapjának, a Boncza Miklós szerkesztésében megjelenő Magyar Közigazgatásnak f. évi 5-ik számában a „Kérdések és válaszok“ közül a Xl-ik számú annyira megragadta figyelmemet, hogy indíttatva érzem magamat arra, hogy a kérdésre adott választ itt közöljem és saját észrevételeim mellett, illetve ezek ellenében mások meggyőző bizonyítékait kikérjem. A kérdés és az erre adott válasz a következő : „Községem lakossága teljesen ev. ref. vallásu és egyházi terheit községemben rója le évről-évre, azonban községeim lakosai a szomszédos község határában többen birtoktulajdonosok, mely szomszédos község lakosai pedig teljesen róm. kath. vallásuak. Kérdés tehát, hogy községem ev. ref. lakosaira a szomszédos községben levő birtokaik után kivethetők-e az egyházi terhek ? Igenlő esetben min alapul a kötelezettség? Válasz. Az ev. ref. lakosok a szomszédos község róm. kath. hitfelekezeti költségeihez birtokaránylag hozzájárulni tartoznak, ha az általuk ott tulajdonjogilag birt telkek a canonioa visitatio felvétele idejében párbérszerü adóval terhelve voltak.“ Megvallom, hogy ez előttem egészen ismeretlen, uj dolog. En idáig azt tartottam, úgy tudtam, hogy senkit más hitfelekezet céljaira megadóztatni nem lehet. A más vallásfelekezetűtől átszármazott ingatlan után is csak azon esetben vethető ki az előbbi tulajdonos hitfelekezeti adója, ha ez mint teher az ingatlanra telekkönyvileg rátábláztatott. A válaszban említett canonica visitatiónak ilyen jogáról a protestáns egyházra vonatkozó országos törvények között én nem találok semmiféle intézkedést. Igaz ugyan, hogy most érvényben levő zsinati törvényünk 247. §-a határozottan kifejezetten nem intézkedik arról, hogy „azon adóképes egyháztag, kinek illetősége azon községben van, melyben az egyházközség kebelezett“ (a) szomszédos róm. kath. lakosú községben levő birtoka után minő arányban tartozik illetékes egyházközségének adót fizetni, de zsinati törvényünknek ezen szűkszavú, hézagos intézkedése valamint az illető birtoktulajdonost nem mentheti fel külbirtoka után esedékes egyházi adófizetéstől, úgy a szomszédos község róm. kath. egyházhatóságát nem jogosíthatja fel arra, hogy telekkönyvi bejegyzés nélkül, holmi canonica visitatiók felvételei alapján másvallásu birtoktulajdonosokat saját egyházi céljaikra megadóztassanak. Az 1790—91-ki 26. törvénycikk 6. pontjával ellenkezőnek tartom ezen választ; ugyanis ezen ma is érvényben levő törvény határozottan kimondja, hogy „Az evangélikusok által, a kath. papoknak és iskolatanitóknak, vagy az egyház más szolgáinak akár készpénzben, akár természetiekben vagy munkákban eddigelé fizetett papbér vagy ágybér jövőre egészen megszűnjék és a jelen országgyűlés törvénycikkeinek kihirdetésétől számítandó három hónap múlva, az többé sehol meg ne vétethessék.“ De ellenkezőnek tartom ezen választ az 1848-ik évi 20. törvénycikk 2. §-ával is, mely kimondja, hogy „E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapittatik meg.“ Hogyan lehetne ott egyenlőségről és viszonosságról csak beszélni is, a hol egyik vallásfelekezetnek olyan kiváltságai vannak, a minőkre a másik gondolni se mer?! A Magyar Közigazgatás idézett válaszára alapul szolgálható intézkedésre nem találtam a róm. kath. dr. Kőnek Egyházjogtanában sem. Mint kutatásom érdekes eredményét ide iktatom a következőket, a melyek pedig bizonyára csak róm. kath. vallásunkra vonatkozhatnak : „A javadalmasok egyik jövödelme már a keresztyénség őskorában a tizedjog vala, mely a földi és állatbeli terményekre, sőt a középkorban még a személyekre is vonatkozott és ezekre nézve a kánonjog szerint sajátkezű elmélet fejlődött. Az újabb kornak általános foldtehermentesitési irányulata legtöbb helyen a tizedjogot is megingatta és a kánonjogi elveket sarkaikból kifeszegette. Az 1847—48-ki országgyűlésen az egyházi rendes tizedről minden kárpótlás nélküllemondott a papság és az ország rendei ezen a haza oltárára letett áldozatot örök emlékezet okáért törvénybe iktatták, a XIII. cikk 1. §-ában határozván: hogy a papi tized akár természetben, akár készpénzben teljesittetett, akár közvetlenül az egyház rendnek, akár haszonbérlőknek fizettetett, akár örökös szerződés mellett, akár királyi adomány által szereztetett örökre megszűnik és a mennyiben ez által a kisebb rendű papság némely tagjainak jövedelmei megillettetnek, azoknak ellátásáról gondoskodni szükséges leend. Adatott is ezen veszteségért teljes kárpótlás foldtehermentesitési papírokban. (244—5. 1.) VÁGMELLÉKI.
