Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-10 / 6. szám
87 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. orsz. gyám. járulékok kivetésáre pedig a főt. konvent nem utasította, de még csak fel sem hatalmazta, minek folytán az eddigi kivetés és beszedés csak egy bizottság önhatalmú intézkedése volt. Hogy pedig jövőre az orsz. gyám. járulékok kivetésének alapjául miért kívánjuk és kérjük a lelkészi fizetéseknek vallásministeri megállapítását: erre nézve vagyunk bátrak indokainkat mély tisztelettel a következőkben adni elő. Az orsz. gyám. járulékok eddigi kivetésénél az alapot a lelkészi fizetésekről 1893-ban felvett „Jelentő ivek“ képezték. Ezen „Jelentő ivek“ szerinti végöszszeg s a vallásministeri megállapítás között kisebbnagyobb különbség mindegyik lelkészfizetésnél van. Oka ennek az, bogy a „Jelentő ivek“ készítésénél nem vették figyelembe a lelkészeket terhelő úgynevezett dologi, de még a lelkészi hivatal ellátásával járó kiadásokat sem, hanem tisztán a dijlevelek betűjéhez ragaszkodtak. Mig a vallásministeri megállapítás, az 1898. évi XIV. t.-c. s az erre vonatkozólag kiadott ministeri utasítás azon méltányos és jogosnak egyedül elismerhető intentióból indult ki, hogy a lelkészi fizetések értékelésénél a tényleges jövedelem vehető figyelembe, a természetszerűleg velejáró kiadás azomban leszámítandó. És valóban, ha megnézzük az egyes lelkészek által nyert államsegély összegét, úgy látjuk, hogy az kevés kivétellel megfelel a hivatalaikat, illetve őket hivataluk után eddig terhelt kiadásoknak. A kongnia segély tehát csak annyiban fizetésemelés, hogy az eddigi difi leveleknek csak papíron levő értékét valódi értékére emelte. De nem kerülte el figyelmünket az sem, hogy az államsegély egy bizonyos hányadát éppen az képezi, hogy a kongrua törvény az orsz. gyám. járulékokat a levonható kiadások közé helyezi. Midőn tehát az állam az orsz. gyám. járulékokat pótolja a lelkészeknek s ezen pótlásra az orsz. bizottság ismét orsz. gyám. járulékot vet ki, ez előttünk sem nem természetes, sem nem humánus. Végül ezt sem feledjük, hogy éppen a konventi jegyzőkönyvben olvashatja minden lelkész az 1899 nov. 27-én kiadott 91772. sz. vallásministeri rendeletet, melynek 6-ik pontja azt mondja: A kiegészítési összegek törvényszerinti rendeltetésére való tekintettel teljes összegben szóigáltatandók ki a lelkésznek. Éppen azért abból semmi címen levonásnak helye nincs; úgy p. o. nyugdíj járul ék, közcélok támogatása, vagy bármely más címen. És ha ezt tudva, a kongruára kivetett orsz. gyám. járulékok kivetése ellen valamelyik lelkész a vallásministernél talál keresni orvoslást, félő, hogy már amugyis eléggé megroncsolt autonómiánkon ejtünk újabb csorbát. És még csak nem is kárhoztathatjuk azt a lelkészt. A ki az alapbetétet p. o. 750 frt után már befizetve, midőn most a polg. hatóságok bizonyítványai alapján tényleges fizetése 550 írtra értékeltetett s igy 50 frt kiegészítést nyerve, az után ismét alapbetétfizetésre köteleztetik, ha ez ellen orvoslást keres. Mivel tehát mind az 1898 évi XIV. t.-c., mind az ennek végrehajtása tárgyában kiadott ministeri utasítás a tényleges jövedelmet hangoztatja s a levonható kiadásokat is ennek százalék arányában számította; mivel továbbá a közalapi végrehajtó bizottság is hangoztatja az 1899. évi jun. konventi ülésen ezen elvi álláspontnak helyességét; mivel végül a vallásministernek a lelkészi fizetésekre vonatkozó megállapitását mint tényleges jövedelmet úgy látszik a főt. konvent is elfogadta, mert ellenkezőleg helyesbbités végett visszaküldte volna: ennélfogva mély tisztelettel kérjük a főt. ős mélt. konventet, hogy a vallásministernek a lelkészi fizetésekre vonatkozó értékelését, mint a tényleges állapotnak megfelelőt az orsz. gyám. járulékok kivetésénak alapjául a jövőben elfogadni kegyeskedjék. Bállá Endre, gyám. számvevő, biz. tag. Valóság. A ki szennyesét az utcára viszi, nem tisztítani, de szennyest mutogatni akar. A ki tisztítani akar, az a munka-szobába megy dolgozni, nem az utcára pletykálkodni. Bár senkinek neve nem fordul elő annyiszor a b.somogyi dolgok feszegetésénél és pedig nem egyszer valótlanságok állításával kapcsolatban, mint az enyém : nem szóltam volna a vitához, ha nt. id. Csire István urnák befejező közleménye kötelességemmé nem tenné, hogy méltatlanul megtámadott esperesem eljárásának igazolására úgy adjam a tényállást, a mint az a valóságban van. Nem tiszt. ifj. Csire István ur üldözése nyilatkozik meg a birálgatott és kárhoztatott somogyi közgyűlés határozatban, hanem a kényszerűség lépése az az egyházi közigazgatást zavaró elemeknek kellő mederbe való visszaterelésére. Nem állítom, hogy az előzményekben nem volt hibás eljárás, sőt t. ifj. Csire István urnák javára elismerem, hogy közgyűlésnek még az édes apa informátiójára sem szabad, eloleges orvosi megfigyelésre alapított bizonyítvány nélkül, az agybetegséget bárkire nézve is megállapitani. Ennek sajnos megtörténte azonban egyáltalában nem alterálja a második határozatnak jogos, logikus és törvényes voltát. Ne szennyest pellegessünk, de a határozatot vizsgáljuk ab ovo, s látni fogjuk a — valóságot. A b.-somogyi esperes, mikor az orcii gondnoknak számvevői jóváhagyással el nem látott számadását, vette tőlem tiszt. iíj. Csire István urnák hivatalos levelező lapjával együtt: igazolta hivatottságát az esperesi székre azzal is, hogy felismerte az egyházmegye megbízásában eljáró tisztviselőnek törvényes felhívásával szemben való engedetlenségnek, egyszermind a hivatalos kötelességek elhanyagolásának, illetőleg pontatlan teljesítésének ismérveit, melyeket tilt az egyházitörvőny 301. §. 4 és 7 alpontjai alatt; sőt a hatóság egyik tagjának nyilvános írásban való kigúnyolásának ismérveit
