Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-03 / 5. szám
73 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 74 Lenne a régiből semmi. E kívánsága külső jeléül fejére önti Jézusnak az egész üveget és letérdelvén előtte, az aláhulló csöppekkel megkeni lábait, aztán fölszántja hajával, mit mély alázatossága jeléül kibontott . . . Uram nem csak lábaimat, de kezeimet és fejemet is — mondá Péterben a szeretet (Ján. 13: 6.) Szeretnél úgy szeretni, mint Mária: akkor szerettesd meg magadat, mint Kérjed, kérjük mindnyájan a Jézust, hogy szeretetének szikrájával gyújtsa lángra szeretetünket. Csak igy lehet szivünk szivének mása. Tanítványai közül némelyek, kik vele ültek, nem értették Mária cselekedetét. Meglepődve, kérdőleg néztek egymásra, sőt megharaguvának, mondván : mire való ez a haszontalan tékozlás ? Egyben pedig sötét harag támadt. Bántotta a nárdus illata, mivelhogy gyűlölte azt, kit Mária szeretett. Judás Iskariotes volt ez. Nem-tetszésének nyilvánítása zúgolódásra ragadta társait is; haragusznak vala az aszzonyra; rajongónak mondják- Úgy vélik, hogy okosabb lett volna s magának az Urnák is jobban tetszett volna, ha a szegényeknek adták volna a kenet árát. Judás azonban nem ezt gondolta; ő nem törődött a szegényekkel; ő lopó volt és „a hazugság fia.íl O a pénzre vágyott, mivelhogy az erszény nála volt. Annyira erőt vett már rajta a sötétség, hogy még a be nem tölthető kívánságot is ki kelle mondania. Az is boszantotta, hogy Jézusnak tetszett a szeretetnek ez a nyilvánulása. Hogy milyen volt a szive a kárhozat e gyermekének, majd látni fogjuk a legközelebbi bibliamagyarázaton, a mikor vissza fogok térni arra is, a mit János csak futólag említ: ö lopó volt és az erszény nála vala. Judás hitványsága mélyen elszomorította az Urat; fájt neki a többi tanítványok tudatlansága és felületessége is, a kik Máriának benső szeretete miatt zúgolódtak. De mégis nem azért rója meg őket hogy — Öt megszomoritották, hanem mivel megszomoritották ezt a jámbor szolgálót. Mária nem védelmezte magát. Jézusra nézett, valyon pazarlásnak nevezi-e az is az ő cselekedetét. A tanítványoktól az Úrhoz apellált az ő tekintete, és ime : miként egykoron Mártha boszankodása ellen védelmébe vette, ép úgy megvédelmezi most is e szavakkal: hagyjatok neki békét! Miért háborgatjátok őt? Jó dolgot cselekedett én velem. En velem, mondja az Ur: ebben állott Mária tettének jósága, mint minden jócselekekedetnek. Szegények mindenkor lesznek veletek és valamikor akarjá'ok, jól tehettek ö velők, de én nem mindenkor lehetek veletek. Valamikor akarjátok, ez Judásra vonatkozott, mert ő nem akart. Ugyan ki tudta volna odaadóbban szeretni a szegényeket is : Mária, vagy a boszankodó tanitváuyok ? Kétségkívül Mária. Mert a ki, miként ő szereti Jézust, az szereti őt ott is, a hol mindenkor vele van, az ő szegény tagjaiban s bizony lesznek minden időben szegények, a kikkel foglalkozhatik a kér. szeretet. A Krisztushoz való szeretet a forrása és éltető lelke minden más szeretetnek, a mi Istennek tetszik. Az ő hozzá való szeretet nélkül csak lyukas mogyoró minden mi jó tettünk. Az Ur szeme azonban még többet látott e megkenésben, mint a mit Mária megérteni képes volt. O azt mivelte, a mit tehetett: egész szeretetét beleöntötte a megkenés áldozatába, azonban cselekedete fölülmúlta értelmét; jámbor együgyüségében többet lett, mint tudta. „Hogy ez e kenetet töltötte az én testemre, az én testemet eleve megkente az én temetésemre.“ Erre kelle megtartania a kenetet, mielőtt még tudta volna, hogy mire maradt az fönn. Ö ki volt szemelve erre a tisztre; neki előre megkellett kennie az Ur holttestét. Azt nem engedték volna meg neki, hogy az Idvezitő holt testét a halála után megkenje, nos előre teljesült szivének szent kívánsága. És ezzel ki volt elégítve az a vágya is, hogy az Urat megtisztelje, megörvendeztesse, felüditse és megerősítse. Mert kenete valósággal a királyt erősítette, a kinek nemsokára fájdalommal kellett éreznie fején a töviskoronát, lábaiban a szegeket; ma pedig, hat nappal husvét előtt, Máriában és az ő tettében a prófétákat vélte hallani a mint kiáltják: menj fölkenetett, végezd el munkádat, Hozsánna ! Kösd fel kardodat oldaladra te hős és ékesítsd föl magadat . . . ! Máriát az Isten azért méltatta e tisztre, mivelhogy úgy szerette Jézust, a hogyan csak szerettetni kíván haláláért, bár e halálnak közelsége és módja még egészen el volt rejtve Mária előtt. Lásd, ez a mi Idvezitőnk szokása : igy fizeti meg az övéi szeretetét. Tegyük meg, a mit megtehetünk, úgy ő megszelekszi, a mit mi nem cselekedhetünk meg. Cselekvésünkbe vigyünk bele mindent, a mivel bírunk, úgy ő abban azt fogadja el, a mi a mi gondolatunkat és képességünket messze fölülmúlja. Az Isten fiainak munkáiban gyakran oly titkok rejlenek, mit ők maguk se értenek. Oh mint fogunk majd csodálkozni, mikor az örök világosságban áttekintjük földi pályafutásunkat és aztán megfogjuk tudni, hogy mi volt az Isten célja mind azzal, a mit nekünk szent lelke által parancsolt! Ez a kijelentés : „a mit tehetett, azt művelte“ igen-igen vigasztaló azokra, a kik kedvében akarnak járni az Istennek ; de egyszersmind igenigen komoly kijelentés. Isten elengedhetetlenül megkívánja, hogy megtegyük, a mit tehetünk, t. i. hogy hívek legyünk, különben semmire se megyünk a kegyelem utján. „A kinek van, annak adatik; a kinek nincs, a mije van az is elvetetik tőle. (Luk. VIII: 18.) Ha még egyáltalán meglehetett volna menteni Judást, az Ur türelmének és szelídségének arra kellett volna őt bírni, hogy lábaihoz boruljon. Ott állott, szivét Jézus előtt föltárva. És az Ur nem taszítja el őt; nem hányja szemére neki, hogy hizeleg és hazudik, hogy tolvaj és nemsokára gyilkos. Csak csendesen kopogtat a szivén, előre megmondván halálát. Mintha csak ezt mondaná: „Mária elkészített engem a halálra.“ Judás megkeményitette magát az Ur előtt és kiment, hogy Őt elárulná. Mária pedig és mindazok, kik vele az asztalnál ültek, elszomorodtak, hogy az ő kedves Urok nem lehet mindenkor velük. Szenvedésének és halálának titka, még el volt rejtve előttük. Ekkor, szenvedésének kezdetén, annak örökké gazdag hasznait magasztalva, az^ mondja az Ur Krisztus, hogy érettünk való szenvedő-
