Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-10 / 45. szám

751

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

752

musra törekesznek ? Talán a b) pontban említett s az egyházmegyei közgyűlés által választott világi képviselőket ? Ne te ne ! Férfi vagy asszony légyen ez a szók. nyában járó ember ? Hát az a világi képviselő már másra nem is törekedhetik, csak anarchismusra ? Szépen vagyunk ! Ha igy haladunk, még azt is megérhetjük, hogy a protestáns egyház papjai azt is hirdetik nálunk: ezen a világon csak egy kaszt van becsületes és ez a — papi. Ma még — Istennek hála — nagyobb becsülete van az ilyen tanoknak Lasszá-ban, mint pl. Komáromban. Vagy talán a c) pontban említett tanítók azok az anarchisták? Én eddig úgy tudtam, hogy mind a lelkész, mind a tanító egyházi hivatalnok, vagy mint a Vágmellékén mondják : „belső ember.“ Ha ezeket a hivatalnoktársait tartja anarchistáknak, akkor szaván fogom. Nem hiszem, hogy jóravaló ember létére hivatalával összeegyeztethetőnek tartaná és megengedné , hogy a jövő nemzedék vallásiam oktatása az anarchistákra bizassék. Sőt inkább abban az édes reményben ringatom magamat, hogy Vágmelléki ur, mint jó pásztor, nemcsak a jövőben küzd a mellett, hogy a vallásoktatás a lelkészekre bizassék, de már most sem teszi ki az ártatlan lelkeket az anarchismusra törekvők hamis tudományának ! Egyszer azt hirdetni, hogy tanitóink egyházi életünknek alapos ismerői s a vallásoktatásnak hű teljesítői, máskor meg azzal vádolni őket, hogy az egyházban anarchismusra törekesznek, talán még sem volna következetesség.

A 195. §-ra nem fektet valami nagy súlyt. Mindössze 7 ember között személyileg egyetlen egyet nem ismerek, a kinek a tanácskozási jog meg ne volna adható. Ezeknek a felvilágosítása nem egy esetben sok ízléstelen vitának elejét venné. Megvallom azonban, e kapcsolatot jobb szeretném, ha fordítva volna t. i. az egyházmegyei tanügyi bizottság képviselője — minden egyházmegyéből — tagja lenne a kerületi tanügyi bizottságnak. Evvel azonban elő sem hozakodom, mert Vágmelléki uiTal azt tartom, eddig is elég már az egyházakra rótt teher.

A türelmes olvasótól csak egyet kérek. Én nem tudom, de nem is kutatom, ki rejtőzik a „Vágmelléki“ név alatt. Miattam lakhatik Soóktól Kamocsáig, vagy a „prasivi vrsek“ (itt ered Fekete-Vág) és a „Becsali“ között. Az olvasó se keressen hát cikkemben semminemű célzást, csak egyes-egyedül az igazságot.

Csurgó.

Pethes János.

Értsük meg egymást.

Nem egy toliharca volt Vágmelléki urnák s talán nem egy van ma is, melyben sokónknak ítélete szerint a tárgyilagos higgadtság követelményeiről megteledkezve, nem egyszer oly értelmet tulajdonit az ellenkezőkép vélekedők nyilatkozatainak, hogy az ember nem tudja: mosolyogjon-e vagy bosszankodjék ? . . .

És úgy tapasztalom- az ilyes eljárás Vágmelléki kollegának már természete, melyet, hogy velem szemben sem

birt levetkezni, a „Próbapapolás és még valami11 cimü II. cikkének mindjárt legelején megbizonyitja. Idézvén ugyanis legutóbbi cikkem ezen befejező sorait: „Igazság legyen köztünk a szentek egyessége, mielébb elközelitsen hozzánk az Istennek országa, hol nincs közbenvetés, nincs sem kicsinny, sem nagy, mindnyájan szabadok vagyunk stb.“- — egyjelentésüeknek veszi emezekkel : „Legyen szabad a vá sár, a piacozás, a lutrizás“ a lelkészválasztások dolgában.

Nos hát a ki csak ennyire tiszteli az ellenvéleményt ; a ki ennyire fél nem tudja tenni annak jóhiszeműségét ; a ki mást csak azért, mivel tiszta meggyőződésből a közjó szeretetéből szót emel valamely törvényszakasz ellen, egyenesen a „vásározás“ erkölcstelenségének szószólója színében szeret feltüntetni: kereken megmondva, az ilyen felebarát nem érdemli meg, hogy vele beszédbe bocsátkozzunk. S ha most néhány megjegyzést mégis teszek a Il-ik cikkre, indít erre meleg szeretető azon nagy érdekeknek, melyek a próbaszónoklás intézményével vannak összefüggésben.

1. Elsőben is adom tudtára Vágmelléki kartájamnak, hogy felnőttek oktatásával nem foglalkozom. Hogy a gúny nyal illetett nép felség jogáért síkra szálltam, ez tisztem és kötelességem volt annál is inkább, mivel e jogról épen egy helv. hitv. lelkész látszott megfeledkezni.

2. A mi a rendreutasítást illeti, bizonyos dolog, hogy Vágmelléki ur erre rá is szolgált. Én ugyan rendre nem utasítottam azon oknál fogva, mert erre illetékességem nincs. Mindössze annyit cselekedtem, hogy kartárs urnák a népfelségi jogok ellen irányzott méltatlan támadása felett megbotránkozásomnak adtam kifejezést. Megütközésemet utóbbi felelete csak fokozta. S itt egyben ki kell kérnem magamnak, hogy bárki fia s igy Vágmelléki ur is olyan szemenszedett valótlanságot kenjen rám, mintha én azért nehezteltem volna, vagy mondjuk : azért utasítottam volna rendre tisztelt szolgatársamat, „mert nem elég páthossal, nem elég kenetteljes hangon“ szólt a nép kapzsiságáról, furfangjáról. Mit jelentsen ez egyebet, mint hogy tehát én másoktól is legyezgetését, dédelgetését, sőt magasztalását kívánnám azoknak a hibáknak, bűnöknek, melyeknek látására, minden jóizlésü ember ostort ragad. Óh ! nem azzal méltóztatott hibázni, hogy a nép furfangját, kapzsiságát ostorozta legyen, mert hisz ezt nem is cselekedte; hanem igenis azzal tett rosszat, hogy a népfélségjogot becsmérelte, a mi határozottan öreg hiba, mondhatnám : kanonikus vétség egy demokratihus egyház szolgájától.

3. Azt veti nekem Vágmelléki ur, hogy ,,sok és nagy okomnak kell lenni, hogy olyan vehementer“ követelem a próbaszónoklást. Tökéletesen igaza van. Ezen okokat két cikkem keretében jobbadán már felsoroltam. S hogy ezek Vágmelléken nem találtak kedvező fogadtatásra, csak sajnálnom lehet, de róla nem tehetek. Bőven kárpótoltnak tartom azonban magamat Vágmellékkel szemben olyan tekintélyes egyházi sajtó-organumok helybenhagyó ítéletével, minők például a „Debreceni Prot. Lap,“ a „Prot. Egyh. és Iskolai Lap,“ a „Kér. Evangyelista“ stb.

4. Ismétli a Il-ik cikk, hogy a próbaszónoklás sérti a lelkész önérzetét. Ez ellenvetésre eléggé megfeleltem