Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-03 / 44. szám

735

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

736

Népiskoláink „Rendtartás“-a.

(Folytatás.)

„A testi fenyíték alkalmazását oly szerencsétlen módon ajánlja a rendtartás, hogy hozzá szólni se érdemes.“ En hármat látok ebben a pontban : a) a testi fenyiték az óra végén alkalmaztassák ; b) az iskolaszék elnökénél előre, bejelentendő és c) a gyermek szülőivel is közlendő, melyik-e hármas feltétel közül a „szerencsétlen“ mód? Mind a három együtt, vagy egyik-egyik külön ? En úgy tudom, hogy a testi büntetés kérdése a fegyelemtartás tengeri kígyója. Megoldásán régóta fáradoznak — tegyük hozzá azt is : sikertelenül — a tanítók legjobbjai. Ez legalább is bizonyit annyit, hogy vele foglalkozni igen is érdemes. Egy „Rendtartás“ vagy szabad kezet enged ebben a tanítónak, vagy csak bizonyos korlátok között, vagy pedig egyáltalán nem engedi meg. Melyik a három közül a legjobb ? Ezen vitatkozhatunk, de kettőt ne feledjünk : a) a tanitó is ember, s rajta is uralkodhatnak az indulatok és b) eddig az iskolákban nem az „erkölcsi romlottságáért, hanem a lecke nemtudásáért büntettek és büntetnek legtöbben testi fenyítékkel a tanítók. Mit tartok én az iskolás gyermekek úgynevezett „jó“-ságáról és „rosszaságáról , aztán mennyi physiologiai feltétel működik abban közre, hogy a gyermek leckéjét tudja vagy ne tudja : bőven kifejtettem „Gyermekpsychologia“ cimü művemben; a ki ott kifejtett nézeteimet figyelmére méltatja, egy cseppet se csodálkozik rajta, ha én a botbüntetést ó-testamentumi maradványnak tekintem. A mily kegyetlen, boszuálló Ur a Jehova, ép oly kegyetlen lehet a patriarcha és a — tanitó is. Ezt láthatjuk Salamon példabeszédeiből és Jézus Sirach könyvéből egyaránt. A tanítók legszebb és legméltóbb példányképe — Jézus — nemcsak a gyermekek, hanem még az ellenség iránt is szeretetet parancsol. A krisztusi szellem hatása alatt a bot kiszorult már a katonaságtól, ki a börtönökből és csak az iskolákban uralkodik. Ha már semmikép nem nélkülözhetjük: gondoskodnunk kell arról, hogy a tanítói hatalom e tekintetben is korlátoztassék. A korlátozás benne van a régi (1870-ki) Rendtartás 16 b) és c) pontjaiban. En az ott emlitett korlátozást elegendőnek nem találtam. Ezért indítványoztam — ott a hol erre jogom volt — vétessék át az állami iskolai gondnokságok számára kiadott Lítasitásból annyi, hogy' a testi büntetést a tanitó előlegesen tartozik az iskolaszéki elnöknek bejelenteni. Arról is vitatkozhatunk eleget, mikor jobb a büntetést elvégezni : azon hevenyében, vagy óra végén. Salzmann említ erre egy példát: mikép teszi tönkre az egész tanítási órát az óra elején alkalmazott büntetés. A legerősebb korlátozást, t. i. hogy a gyermek szülőivel is lehetőleg jusson megállapodásra a tanitó, — egy tanitó indítványozta. Ha ezt a feltételt tartaná Vágmelléki ur a legszerencsétlenebbnek, gondoljon, kérem, arra, mit csinálna abban az esetben, ha iskolába járó fiát, mint az összes gyermekek között a „legjobb énekes“-t, rektor uram azért nadrágolná el, mert, mig ő maga a Vág partján horgászgatott, a gyermekek a könyörgés alkalmával „benn maradtak“ az énekben. Azt hiszi talán, hogy ez nem történhetik meg? Éppen a Vágmellékén történt meg. Ha a tanitó — a tapasztalásból kiindulva — maga kivánja ennek a korlátnak felállítását, én mint a testi büntetésnek nem nagy barátja, ezt nem ellenezhetem. Kérdem szeretettel: miért nem érdemes hozzá szólni a Rendtartás 23. pontjához ?

Fáj Vágmelléki urnák, hogy a 67. pont értelmében körfelügyelővé nem csak lelkész, de tanitó, sőt még Isten csodája „más oktatási intézetben működő egyén“ is megválasztható. Sietek megjegyezni, hogy eunek a pontnak tárgyalásába — be nem folytam. Most mikor Vágmelléki ur cikke folytán a régi és az új „Rendtartás“ idevonatkozó pontjait összevetem, ki kell nekem is jelentenem, hogy a régi sokkal liberálisabb, mint az új. A régi „Rendtartás“ 36-ik pontja csak annyit mond : az egyházmegye megválasztja, de hogy kikből : arról hallgat, mig az új „Rendtartás“ itt korlátokat emel. A régi nem kötötte meg úgy a tanügyi bizottságot és az egyházmegyék kezét, mint az új. Vágmellékén pl. megválaszthatták volna akár a — no kit mondjak — a negyedi kurátort körfelügyelőnek. Szükséges, üdvös-e ez a korlátozás ? A találomra felhozott negyedi kurátor miattam lehet igen értelmes, nagyon derék ember (ott nem megy a kurátorság sorba, mint itt Somogybán sok helyen), de ez talán még nem képesíti őt arra, hogy más egyházak tanítói felett Ítéletet mondjon. En azt hiszem, hogy azok az egyének, a kiket az új „Rendtartás“ felemlít, eddig is választhatók voltak. Ha igen : akkor miért a panasz ? De vegyük a dolgot olyannak, a milyenül Vágmelléki ur feltüntetni igyekezik: a lelkészi jogkör megcsorbításának ! Én itt Somogyországban úgy tapasztalom, hogy a lelkész urak nem igen csengenek a körfelügyelőség után. Éppen mikor az új „Rendtartásiról tanácskoztunk, akkor is az egyik iskolakor felügyelője egyik pályatársam volt, most pedig egy — tanitó. De sohase hallottam, hogy akár az egyik, akár a másik ne birálná el oly függetlenül akár a tanitó, akár az iskolaszék kötelességteljesitését, mint akármelyik lelkész. De menjünk csak tovább : komolyan hiszi-e Arágmelléki ur, hogy az a fiatal lelkész, a ki Isten és az emberek kegyelméből most csöppent be az ekklézsiába, függetlenebből elbírálja a tanitó működését, mint teszem azt pápai vagy csurgói főiskolánknak egy-egy idősebb tanára? Vagy talán azt hiszi, hogy mihelyt ekklézsiát kap valaki, azonnal ép úgy „született paedagogussá“ válik, mint az esztergomi prímás „született herceg“-gé? Ha nem hiszi, hogyan tételezheti fel azt, hogy ha tisztán-pusztán csak lelkész a körfelügyelő, akkor az elbírálás nemcsak függetlenebb, de szakszerűbb is ? Pedig talán az elbírálásnál a szakszerűségre is kellene valamelyes figyelmet fordítani !

Magunkról— a csurgói, győri, lévai, losonci, modori, pápai, pozsonyi tanítóképzőknél alkalmazott esetleg paedagogiát is tanitó kálvinista tanárokról, az egyházkerület területén levő polgáriskolák, állami gymnasiumok felekezetűnkhöz tartozó tanárairól nem is szólok, nekünk kérem „csengetnek.“ Tanévközben való szabad-