Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-27 / 43. szám
715 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LaP. 716 Ä módozatok keresése nem lehet nekem feladatom. Egy ilyenforma törekvést ismerek, de félek attól, hogy felháborodást idézek vele elő Vágmelléki uréknál . . . mert tanítóról van benne szó. Itt a szomszédunkban történik. A velünk testvér dunántúli ágost. evang. egyházkerület a népoktatásügy irányításába és vezetésébe a néptanítókat az eddiginél is jobban be akarja vonni. Julius 30 án és a következő napokon Győrött tartott kerületi gyűlésükön szabályzatot dolgoztak ki a néptanítók egyletté való alakulásáról. E szabályzat értelmében az egyházmegyei tanitóegylet mintegy segédje, szakvéleményező testületé lesz az egyházmegyei tanügyi bizottságnak, a képviseleti alapon nyugvó kér. tanító egylet pedig a kerületi tanügyi bizottságnak. Bármennyire ellenezzem is a tanítók separatisticus törekvését, egyet el kell ismernem : a többség nézete és a tanítóság óhajtása ezen az utón hamarabb megvalósulhat már a kér. tanügyi bizottságban, mint teszem azt jelenleg nálunk. Megjegyzem, hogy én ezt csak mint törekvést említettem fel s korántsem, hogy ezt úgy értelmezze bár ki is, mintha ez követendő példa akarna lenni. E kitérés után, mely olyan a milyen összefüggésben van a népoktatásügy szervezetével, áttérek már azokra a súlyosabb természetű vádakra, miket Vágmelléki ur felemlített. Kezdjük mindjárt a 16-ik pontnál ! A hétköznapi könyörgések idejének meghatározása autonom egyházi jogba való beavatkozás. Kétségbe is vonja, hogy „a tanítás sikerének érdekében“ történjék. Kezdjük ez utóbbin ! Tehát a tanitás sikerére nincsen semmi befolyása annak, ha a tanító az egyik nap 8 órakor, a másik nap meg 9 órakor megy be az iskolába ! Hiszen ez boldog egy állapot! A leckerend . . . Hekuba. Ha rektramnak vendége érkezik vagy elfogy a vágott dohánya, rá ér bemenni 9 órakor is. Majd „haza ereszt“ 12 órakor! Az, hogy az a gyermeksereg mekkora zajt, lármát csinál, vagy hogy a rendetlenkedésért hány gyermeket kell megfenyíteni . . . semmi; aztán ki törődnék azzal, hogy a szülő odahaza nyugtalankodhatik is : miért nem jő haza a gyermek . . . talán éppen a Vág-ra ment csúszkálni. Jaj Istenem, még tán a „léku-be is beleeshet!k . . .■ kötve hiszem, hogy Vágmelléki ur a tanitás és a fegyelemtartás érdekében, szükségesnek ne tartaná, hogy a tanító a tanítást pontos időben kezdje és végezze. Én úgy tapasztaltam, hogy faluhelyen, hol sem a toronyban nincs óra, sem igen sok háznál, a gyermekek iskolába való menése és a harangozás között szoros összefüggés van. Ez vezetett rá arra is, hogy a belső-somogyi egyházmegye tanügyi bizottságában a „Rendtartás“ tárgyalásakor azt indítványoztam.; kéressenek fel a lelkész urak, hogy a hétköznapi könyörgéseket hosszabb időn át lehetőleg egy időben tartsák. így értelmezve e §-t, nem hiszem, hogy jóravaló tanító kanapé-pört csinálna belőle; valamint nem ismerek jóravaló lelkészt, a ki e kívánalmat teljesithetlennek találná. Persze annak, a ki „autonom egyházi jpg“-át úgy gyakorolja, hogy az egyik nap fél óróval előbb, a másik nap meg fél órával késó'bb harangoztál, annak fájhat az ilyen „megrendszabályozás.“ Szeretném tudni: mit csinálna ilyen gondolkozás mellett annak a gyülekezetnek a lelkésze, a hol még harang sincsen? Vagy hogyan gyakorolták a lelkészek ezt az Ősi jogot akkor, a midőn még harangot nem is szabad volt a gyülekezetnek beszerezni? Bevallottam hibámat. En indítványoztam ezt a pontot (az órák felemlitése nélkül) méltóztassék érte agyonütni ! (Folyt, köv.) Pethes János. Orgonaszentelési ürömünnep Császáron. A tatai ev. ref. egyházmegye egyik legfényesebbegyházának, Császárnak szép és megható ünnepélye volt folyó hó 20-án, a midőn 2100 írtért készitett 12 változatú orgonája felszenteltetett. Dacára a hetek óta borongó s szeles időjárásnak, e nap igen szép idő volt. Tehát az ünneplő hitbuzgó gyülekezet imája meghallgattatott. Eél 10 óra volt, midőn a harangok zúgása jelenté egyházmegyénk szeretett esperesének, nagyt. s nagys, Czike Lajos urnák a határba érkezését, hol lovas banderisták fogadták. Majd a lelkészlak előtt fölállított, csinosan díszített diadalkapunál helybeli lelkész Garcsik N. Sallai István lelkész ur üdvözölte az egyház nevében, a hálás szeretet szavaival, meljme esperes urunk szintén a szeretet melegével válaszolt. Ezután az iskolás gyermekek nevében egy kis leány üdvözölte szép virágcsokrot nyújtva át. Megható s kedves jelenség volt ez, valamint a reáadott szeretett-teljes válasz is. Rövid időn ismét zúgtak a harangok, jelezve főpásztorunk Méltóságos és Eőtiszt. Antal Gábor püspök ur érkeztét, kit szintén lovas banderisták fogadtak a határszélen s vezettek be a faluba. A diadalkapunál előbb esperes ur fogadta az egyházmegye papsága nevében tiszteletteljes szavakkal, majd a helybeli lelkész, örömének adva kifejezést, hogy püspök ur is megjelent örömükben résztvenni s az ünnepély fényét emelni. Mindkét üdvözletét püspök ur meghatott szavakkal köszönvén meg, többek közt igy szólt: „mindig nagv örömmel jelenik meg, ott, hol a hitélet virágzását látja.“ Ezután egy iskolás leányka, tanúlótársai nevében nyújtott át neki is díszes csokrot üdvözlő szavak kiséretében, melyre a főpásztor meghatottan válaszolt. Ezen üdvözlő beszédek elhangzása közben sok-sok szemből láttuk kicsordulni az öröm és vallásos meghatottság könnyeit. Tíz óra volt, midőn az Urnák szent házába bémentünk. Az újonnan átfestett s aranyozott szép nagy templom ekkor már tele volt hitbuzgó hívekkel, s a vidékről oda sereglett ünneplő közönséggel. A szokásos vasárnapi felálló é tek „Szent Isten noha néked“ után énekeltük a 74. dics. 1. versét, ezután az egyházi énekkar a 37. dics. 1. versét, ennek végeztével Antal Gábor püspök ur az Urasztalához lépve buzgó előfohász után remek beszédben s gyönyörű imában adta át az új orgonát magasztos rendeltetésének Isten dicsőítésére. Beszédében említette: „hogy az ének is ima, csakhogy zeuésitett ima, azzal is Istent dicsérjük s midőn a reformatio alkalmával őseink a temp-43*