Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-20 / 42. szám
707 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 708 nemzeti- és hit-szabadságért a védelmi fegyvert, inkább akarván engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek ! Es Kálvin szellemi követői a lelkiismereti és nemzeti szabadságért vívott hosszas és nehéz harcaikkal nemcsak az angol, holland, magyar és skőt nemzeti egyházakat mentik meg az el ti portatástól (a franciát nem említem, mert bámulatos küzdelmei dacára — sajnos — az egy ideig ugyancsak földre taposva volt!) hanem részben a honszabadság megmentőivé is lesznek. S a kálvini demokratikrs alapon nyugvó egyházszervezetet az államtestre is alkalmazván : megalapítják a népképviseleteu épült modern parlamentarismust ! (Folyt, köv.) Miklós Géea, VpgyEs fjOzÍEményEÍg — A tanítványok hálája, A főiskolai theologiai önképzőkör e hó 15-én küldöttségileg kereste föl Kis József lelkészt, hogy tőle, mint a ki theologiai tanárkodása idején 9 éven át elnöke volt az önképzőkörnek, búcsút vegyen. A küldöttség szónoka Jakab István főiskolai senior volt, ki szép beszédben köszönte meg a volt elnök hű fáradozását az önképzőkör fölvirágoztatása körül s hálájuk, ragaszkodásuk jeléül átadta Tompa Mihály Összes költeményeit illusztrált remek kiadásban. Nem a megtiszteltre, inkább az ifjúságra való tekintettel emlékezünk meg e dologról: a tanitványi hála mindig nemes tulajdona volt főiskolánk ifjúságának. — Október hatodikat, mint örömmel olvassuk, a legtöbb iskolánkban megünnepelték. Megünnepeltük mi is. Templomba mentünk, hol Kis József lelkész emlékezett meg a gyásznapról, figyelmeztetve az ifjúságot, hogy a ki nagy eszmék szolgálatában tölti életét s azokért talán halált is szeuved, kiérdemelte az utókor hálás emlékezetét. — Bethlenkor van alakulóban a budapesti két egyetem ifjúsága között. Az új egyletnek kettős célja van: egyrészt, hogy tömörítse a fővárosba került protestáns ifjakat, másrészt, hogy ápolja s ébrentartsa szivökben a protestáns öntudatot. Mindkét cél nemes, méltó, hogy mi is szeretettel üdvözöljük az ifjak törekvését. — Meghívó. A Reformátusok Dunamelléki Egyházkerülete folyó évi október 21-én d. u. 5 órakor a ref. főgymnasium disztérmében (Lónyay-utca 4., II. emelet) Egyházi Értekezletet tart. Tárgysorozat: Közének (108, dics. 1—2. v.) és előfohász után : 1. Megnyitó beszéd. Szilassy Aladár értekezleti elnök. 2. Belmissiói munkásság és belmissiói szervezkedés. Felolvassa Szots Farkas theologiai tanár. 3. Protestáns igények és az 1848. XX. t. c. Előadja Petri Elek theologiai tanár. 4. Az iskolák és a protestantismus. Felolvassa Hamar István theologiai tanár. 5. Folyó ügyek. Előterjeszti a titkár. 6. indítványok. Közének (108. dics. 7—8 v.) és zárófohász. — Az értekezlet nyilvános. Az előadások után eszmecsere. Az értekezletre az egyházkerület és a budapesti egyház tagjait, valamint az érdeklődőket tisztelettel meghívjuk. Budapest. Szilassy Aladár, értekezleti elnök. Baksay Sándor, alelnök. Szőts Farkas, titkár. — Próbaszónoklásról a „Keresztyén Evangyélistau ezeket írja : a Dunántúli Prot. Lap egy helyes cikkben azt kivánja, hogy a mi lelkészválasztási törvényünk megváltoztassák annyiban, hogy ezután a próbapapolás hozassák be. Valóban kívánatos volna ez az ujjitás, mert zsákba macskát venni a magyar ember nem szeret. Már pedig a mostani egyházi törvények mellett nagyon sok helyen ilyen dolog történik, a mi aztán sok viszálynak magvát is képezi hívek és lelkészek között. (Ügy látszik ezt eddig a Kér. Ev. egyik szerkesztője Sz. J. irta, mert zárjelben a másik szerkesztő K. F. igy folytatja). Igen, de amúgy meg korteskednek. És mi jelentősége van annak, ha a pályázó egy más által Írott jól bevágott egyetlen beszédet elmond idegenek előtt ? Láttam már próbapapolást; én lealázónak tartom azt a lelkészre nézve és lealacsonyitónak az istenitiszteletre nézve. Menjenek el, hallgassák meg a kandidátust működése helyén. — Kérelem. Mindazokat, kik a Nagyváradon létesítendő ev. ref. tanitónőképző intézet javára kibocsátott gyüjtőiveiket ez ideig vissza nem juttatták: tisztelettel kérjük, hogy a folyó évi december hó 31 napjáig a nagyváradi ev. ref. egyház főgondnoki hivatalához azokat még abban az esetben is megküldeni méltóztassék, ha a nagyfontosságu célra a gyűjtés nem sikerült volna. — A vallás és közoktatási minister 1901. 59.845. sz. a. kiadott rendeletében kimondotta, hogy az 1894. 32. t. c. értelmében kötött megegyezés hatálya a házasság előtt született, de egybekelés által törvényesített gyermekekre is kiterjed. — Azok részére, kik lapunknál hátralékban vannak, a múlt héten felszólítást küldtünk. Az alkalmatlankodásért ez utón is elnézést kérünk ; de a főiskolai nyomdával szemben mi is hátralékban vagyunk s hogy ezt kielégíthessük, újból kérjük a dijak szives beküldését. — Biblia ismertetés szent történetekkel. Gymnasiumok, polgári fiú- és leányiskolák I. és II. osztályai számára. Irta: Fülöp József körmendi ev. ref. lelkész. Második átdolgozott kiadás, Ára kötve : 1 kor. 20 fillér. Szerző sajátja, — Kimutatása a tüzkárosult tapolcafői ev. ref. egyház iészére folyó évi október 10-ig alulírotthoz beérkezett kegyadományoknak: Schlézinger Zsigmond pápai lakos 25 kor. Megyercs ev. ref. egyház 10 kor. 50 fill. Kerca 10 kor. Kerekes Gyula asztalos mester Gombán 5 kor. Szeutkirályszabadja 2 kor. 70 fillér. Hálás szívből köszöni a kegyes adományokat: Vikár Vince ev. ref. lelkész. — Felhívás előfizetésre. Az idők járása olyan, hogy a protestantizmusnak szinte nagyobb erélyre, nagyobb éberségre, nagyobb elszántságra van szüksége, mint bármikor valaha, akár a legnagyobb nyilvános üldöztetések idején is. A klerikálismus nagyobb erővel támad, mint valaha. VII. Gergely óta nem uralkodott annyira a Vatikánban az ecclesia militaus, mint napjainkban. S ha nem felejtett is semmit, de tanult sokat. Megtanulta ; élni a szellem modern hadviselésének fegyvereivel. Falkarolta az