Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-29 / 39. szám
653 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 654 törekvésünkben, melylyel oly nőket óhajtunk képezni ez intézetben, kik a családi élet oltáránál szeplőtlen tisztaságban, odaadó hűséggel teljesítsék magasztos kötelességeiket, példájukkal mutatván meg, hogy „Ők és az ő házuk népe tisztelik az tlrat.u Oly nőket, a kik a társadalmi életben felvilágosodott lélekkel s az irgalmas samaritánusra valló szerető szivük egész melegével működnek a testi lelki nyomorúságok orvoslásán ! Azért hát annak, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, hogy nem mint kérjük, vagy elménkbe befogjuk, legyen dicsőség az anyaszentegyházban a Krisztus Jézus által minden időben, örökkön-örökké. (Eféz. III: 20, 21.) Amen ! Utóimádság. Bemutattuk hálaáldozatunkat Isten, jó Atyánk. Gyermeki örömmel hoztuk, óh fogadd atyai jóakarattal. Ne nézd hiányait; jóságod fedje el fogyatkozásait. Szent tetszésed jeléül szólalj meg lelkiismeretünkben s hallasd velünk a biztatást: jól vagyon jó és hiv szolgám, főbbre bizlak ezután. Örömünk, boldogságunk csak igy lehet teljes. De ime alig röppen el ajkunkról a hála szava, gyarlóságunk és erőtlenségünk érzéséből már ott terem a könyörgés. Könyörgünk az intézetért, mit ma nyitunk meg jó voltodból; tartsd meg gondviselésed szárnyainak oltalmában időtlen időkig. Engedd, hogy valósulhasson meg az a sok szép remény, mit létrejöveteléhez füzünk. E végből rendelj számára bölcs kormányzókat és felügyelőket, kik gondosan őrködjenek külső és belső békessége, anyagi és szellemi jóléte fölött. A növendék-sereg élére állíts időről-időre oly tanítókat és nevelőket, kiknek főgondjuk legyen betölteni az első és nagy parancsolatot: szeresd a te Uradat Istenedet teljes szivedből, teljes elmédből és teljes lelkedből, valamint e másodikat is : szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Támaszd fel lelkiismeretükben és tartsd ébren szüntelen annak tudatát, hogy a legnemesebb magvak veteményes kertjének nagy felelősséggel járó munkájára vannak ők hivatva s ezért még életük se legyen előttük drága, csakhogy elvégezhessék hűséggel a szolgálatot. Adj nekik erőt a munkához, áldást a munka után. A növendékek sziveit tedd fogékonynyá a hasznos tanítások és nemes példák iránt, hogy a beléjük hullott magvak hadd teremjenek harmineannyit, hatvanannyit, százannyit. Áldd meg e várost és ennek lakóit testi, lelki békességgel ; a jó összetartásnak áldott leikével. Áldd meg édes hazánkat javaidnak bőségével; oltalmazd meg külső és belső ellenségtől, pusztító betegségek s elemi csapások veszedelmeitől. Adjad, hogy boldog lehessen rajta néped mindenkoron. Amen. Emlékbeszéd és mellszobor leleplezés László Józsefről. (Vége.) 2. László József kimagaslott mint honpolgár, a haza iránti igaz szeretetben. „Haza!“ Mily magasztos és sokat jelentő fogalom ez ! Melyik magyar embernek szive nem dobbanna meg sebesebben, midőn e nevet említik ? ! Hiszen Kölcsey szavai szerint: „Oltár az, apáink által Istennek szentelve ; ház az : hol az életnek első örömeit élvezzük; föld : mely gyümölcseivel táplál; szüléink, rokonaink, barátaink, testvéreink, házastársunk mind kiegészítő szemei azon láncolatnak, melyet „hazának“ nevezünk. Szent név, drága kincs a haza, mely nélkül s melyen kívül az élet nem élet. A szív legszentebb érzelmei, a vágyak, óhajtások, remények egyedüli s igaz tárgya a „haza,“ hova az őskor kegyes patriarchája Jákób még az egyptomi fényes királyi palotából is vissza kívánkozik s melyért Nehémiás a lelkes próféta is annyira epedett és lángolt. Legszentebb, legdrágább kincsünk a haza, különösen nekünk magyaroknak ; mert őseink vérökkel szerzették, szentelték meg és hagyták reánk szent örökségül; a melyet csak egy másik szent örökséggel, a hazaszeretettel tarthatunk meg s tehetünk bol. doggá és szabaddá — a hazaszeretettel! . . . melyet minden honfi kebelnek oly mélyen és igazán kell érezni, hogy annak végetlen nagyságát és mélységét, valamint a hazáért dobogó szív és lélek önfeláldozó munkásságát alig lehetne találóbban kifejezni, mint Kölcsey ezen szavaival: „Neked élni kell óh hon“ s örökké, mint tavasz, virulni. Oh ! mert omladékidon reszketve fognék szétomolni!“ A hazaszeretet egy szent folyam, mely a kebel mélyén, a szív gyökereinél fakad s a merre foly, áldást visz magával s termékenyebb és virulóbb lesz a hazai tér, melyet árjával elborít. Őseinktől reánk hagyott szent örökség a hazaszeretet, melyből minden magyar embernek, a haza minden polgárának örökösödési részt kell bírni, sőt egész örökséget venni; — és miként őseink, — a hazaszeretet sisakjával fején, vértével mellén s paizsával karjain kell a hazáért küzdő csatákba menni, dúljon bár az gyilkoló fegyverekkel a haza téréin vagy sokszor még ádázabb s gyilkolóbb szóharcokban, a törvényhozás termeiben, avagy kint a polgári életben. S miként egykor a harcba menő fiaitól búcsúzó görög hölgy a paizsra mutatva mondá : „ezzel vagy ezen,“ az igaz honfiúnak is a hazaszeretettel, mintegy szent paizszsal kell vagy győzni vagy temetkezni. László József is őseitől nyert ezen szent örökséggel győzött és temetkezett. Avagy mi keltette fel szivében a tudomány, az egyetemes miveltség megszerzése utáni vágyakozást s azon elhatározódást, hogy azok elsajátítása végett külföldi egyetemekre menjen s Közép Európa egyetemes műveltség s tudománynyal fényeskedő városait meglátogassa : ha nem a hazaszeretet ? ! Hogy a nyert szellemi műveltség és tudománynyal, — még abban az időben, — azokban szegényebb hazáját, 39*
