Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-27 / 4. szám
59 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 60 Summa rei est: Odia et contentiones virulentes, quales hódié vigent passim inter Protestantes, nunquam eum vera charitate consistere possint,“ így irt 205 évvel ezelőtt felölünk Otrokocsy Fóris Ferenc,. De legyen ebből elég. Béke velünk. ld. Csibe István. Ar Ur Jézus Krisztus szenvedésének története a 4 evangyéliom szerint*). 1. magyarázat. Mária megkeni Jézust. Máté 26: 1- 13; Márk 1—9; Ján. 12: 1-8. Elközelget vala pedig a pogácsás innep, mely mondatik Páskának (Luk. 22: 1.) És Jézus monda az ő tanítványainak : tudjátok, hogy két nap múlva a Husvétnak innepe lészen és az embernek fia elárultatik, hogy megfeszittessék. Akkor egybegyúlének a papifejedelmek, az írástudók és a népnek vénei és tanác-ot tártának, hogy Jézust álnoksággal megfognák és megölnék. De ezt mondják vala : ne miveljük az innepen, hogy a nép között ne legyen támadás ! Mikor pedig (hat nappal husvét előtt) Jézus Bethaniában volna, a hol lakik vala a Lázár, a ki megholt vala, a kit Jézus feltámasztott vala a halálból, szerzének ott néki vacsorát a poklos Simonnak házában és Mártha szolgál vala; Lázár pedig egy vala azok közül, kik ő vele együtt leültek vala az asztalnál. Mária azért vevén egy font igaz nárdusból való keoetet és felszegvén az alabástrom-edényt, kitölté azt Jézus fejére, mikor ő az asztalhoz leült volna ; és mogkené Jézusnak lábait és megtorló (megszáritá) azokat az ő hajával. A ház pedig megtelék a kenetnek illatjával. Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Judás, Simonnak fia, a ki őtet elakarja vala árulni: miért nem adták el e kenetet háromszáz pénzen és miért nem adták a szegényeknek ? És némelyek a többi tanítványok közül is megharaguvának és mondának : mire való ez a haszontalan tékozlás ? Judás pedig ezt mondá, nem hogy néki a szegényekre gondja volna, hanem mivelhogy lopó vala és az erszény nála vala és a mit abba adnak vala, azt hordozza vala. Mikor pedig ezt eszébe vette volna Jézus, mondá nékik : hagyjatok békét néki, miért háborgatjátok őtet ? Jócselekedetet cselekedett én velem. Szegények mindenkor lesznek veletek és valamikor akarjátok, jól tehettek ő velek ; de ón nem mindenkor leszek veletek. Ez, a mit tehetett, azt mivelte. Hogy ez a krnetet töltötte az én testemre, az én testemet eleve megl ente az én temetésemre. Bizony mondom néktek, valahol ez egész világon prédikáltatik az evangyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetiérf. Közel volt husvét. Az Ur Kr., a húsvéti bárány már megjelent megöletésének helyén. Hatalmas beszédekben szólva a néphez, elvégezte a mit mint prófétá-*) Besser W. F. „Die Leidensgeschichte nach den wier Evangelisten in Bibelstunden für die Gemeinde ausgelegt“ cmunkájának kilencedik kiadása után; legnagyobbrészt szószerint fordítva. nak végeznie kellett (Máté 26: 1.) Prófétaságának napja áklozóban volt, minthogy átadta már tanitványainak azokat a beszédeket, a miket az atya reá bízott. (Ján. 17; 6—8); eljött az idő, a mikor el kelle végeznie főpapi munkáját is. A papi fejedelmek, az Írástudók éz a népnek vénei egybegyúlének és egyenlőképen tanácsot tártának, hogy Jézust álnoksággal megfognák és megölnék. Orozva akarták elragadni az élők főidéből ; de nem úgy kelle végrehajtaniok gyűlölet szülte tervüket, a mint ők akarták, hanem a mint az Isten akarta. Ugyanis bűneik mértékét betöltvén : egyszersmind betöltötték azt is, a mit az Isten a maga örök tanácsában az emberiség üdvössége felől elvégzett. íme, a mindenható Isten hogyan uralkodik ellenségei fölött; kénytelenek neki szolgálni vakságukban és gonoszságukban. József testvérei is elhatározták egykoron, hogy megölik őt és gonoszságukban eladták testvérüket az ismaelitáknak ; az írás azonban azt mondja : Elkülde ő előttük egy férfiat, Józsefet, ki eladattatott vala rabságra. (105. zsolt. 17. v.) A mit József nem -tudott előre az ő szenvedéséről, azt Jézus tudta, és nem kérte, hogy a zsidók, kik neki test szerint testvérei, hagyják őt életben. O maga adta oda magát érettünk. Megmondta már előre a tanítványainak nem egyszer, hogy leteszi életét. Tudniok kellett volna s nekünk is tudnunk kellene, hogy a halál őt nem hátulról támadta meg és nem akarata ellen verte le ; nem, az Isten fia, ki engedelmes volt atyjának mind halálig, még pedig a keresztfának haláláig, önként adta magát] a sötétség hatalmába és a halál karjaiba. Miként ő maga mondja: „ Annakolcáért szeret engem az atya, mert én az én életemet letészem, hogy ismét felvegyem azt. Senki nem veszi el én tőlem azt, hanem én magam teszem le szabad oka. ratom szerint. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam viszont felvenni. E parancsolatot vettem az én atyámtól. (Ján. ev. 10: 17—18. v.) Két nappal husvét előtt, mielőtt még a főpap palotájában az ő megöletéséről tanácskoztak, ismét nyomatékosan mondá az Ur : tudjátok, hogy két nap múlva a husvétnak innepe lészen és az embernek fia elárultatik, hogy megfeszittessék. Hogy husvét lesz, tudták a tanítványok ; de azt nem, hogy ez az az igazi husvét, az örök megbékélés a Kr. vérében. Husvét és húsvéti bárány, összetartozik e kettő és mig a nagytanács ezt mondja : „ne az ünnepen, hogy ne legyen lázadás“ — ama legfőbb tanácsban el volt határozva: az ünnepen ! és zendülésnek kelle lenni Jeruzsálem népe köztt. Az Ur tudja ezt és engedelmesen biztos léptekkel megy a kereszthelálig. Nem kerüli a keresztet, mert viheti és vinni is akarja. Már pénteken és szombaton, a mikor Bethániában volt, szólt . az ő közel levő temetéséről. Mert az atya, a ki az ő szerelmes fiát elvégzett tanácsából halálra adta, (Ap. cs. 2 : 23.) igazgatta Mária kezét, hogy neki meg kellett kennie azt a szent testet, a melynek hat nap múlva, mint holttetemnek, sirba kellett tétetnie. (Folyt, köv.)
