Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-15 / 37. szám

Tizenkettedik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1901. szeptember 15. DUNÁNTÚLI-A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőség li ez Kis József felelős szerkesztő czi­­mére küldendők. Az egyház és iskola köréből. i dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. * Megjelenik minden vasárnap. előfizetési dijak (egész évre 8 kor., fél­évre 4 kor.), hirdetések, . reelamatiók Faragó János fómunkatárs ezimére küldendők. Tisza Kálmán főgondnok megnyitó beszéde. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Bármennyire óhajtom is az egyházkerület idejét kímélni, a mai időben mégis lehetetlen­nek tartom, hogy habár nem is hosszú, de egy u. n. megnyitó beszédet ne tartsak. Rövid le­hetek, mert azon tárgyak közűi, melyekre ki­terjeszkedni akartam, több van, a mi a tárgy­­sorozat folytán részint a püspöki jelentés alap­ján, részint inditványképen úgy is szóba kerül; azok iránt nyilatkozatomat, ha szükséges lessz, akkorra tartom fel. Ilyen pl. az a veszteség, mely egyházunkat érte a dunáninneni egyház­­kerület főgondnokának, Szilágyi Dezsőnek elha­lálozásával, a mi a püspöki jelentés folytán jön elő; és ilyen a megbeszélendő tárgyaknak min­den esetre egyik legfontosabbja, az 1848. XX. t. c. végrehajtása iránti határozat. Most általánosan akarok beszélni egyhá­zunk helyzetéről. Tagadhatatlan az, hogy habár hála Isennek! a hatalomtól jövő erőszakos el­nyomatásnak ideje lejárt, nem tagadható, hogy vannak olyan veszélyek, melyek egyházunk ter­jedését, fennállását, felvirágzását kezdik veszé­lyeztetni; és akarva mondom: kezdik, mert a veszélyt én olyannak, hogy folytonosan jajgat­nunk, sopánkodnunk kellene, nem tartom, de tartom olyannak, a melylyel szemben teljes erélylyel, buzgalommal működnünk nekünk is kötelességünk. Tudjuk azt, hogy ha megszűntek az erő­szakos eljárások éppen azon egyház részéről is, a melynek védelmében akkor azok érvényesül­tek, vannak más módok, a melyek nem járnak lármával, a melyek nem kívánnak vért, de a melyek utján behatolva az egyes családok kö­rébe, ott igyekeznek gyengíteni az egyházunk iránti buzgóságot. Ezen kivül vannak a nazaré­­nusok, baptisták, ezek révén is vesztünk híve­inkből, ezen a bajon is segíteni kell. Vannak azután nem egészen helyesen reversalisok­­nak nevezett gyermek-előre-elalkuvások, amelyek hasonló veszteséggel járnak. Ez utóbbiakat szo­kás az új egyházpolitikai törvények terhére róni fel. Bocsássanak meg uraim ! ez nem igazságos. Ki ne tudná azt, hogy reversalisok adattak nagy számmal ez új törvények előtt is és ki ne tudná azt, hogy mily nagy mérvet öltött az új törvé­nyek előtt az elkeresztelési eljárás attól a perc­től fogva, midőn a legmagasabb itélőszék, a kú­ria döntvénye kimondotta, hogy az elkeresztelés nem képez a büntető törvénykönyv szerint sújt­ható vétket! Ha tehát a veszteségekben valami szaporulat van is, — és hiszen, hogy van, bár konstatálni nem lehet, miután a régebbi időből ki nem mutathatók az adatok, — de legfölebb is ezen szaporulat másképen is előállott volna. De uraim! mindezek ellen nem egyes törvények­nek utólagos rosszalásával vagy vádolásával és nem is csupán bár szép hangzású szavaknak világba dobásával, de mindezek ellen csakis folytonos munkával lehet szembeszállani. Minden bajaink között a legnagyobb az egy­ház iránti elhidegülés, a közöny. Ha ezt legyőz­zük, mindazt legyőztük, a mi romlásunkra tör. Erre két mód az, a mi előttünk áll: a cura pastoralisnak pontosabb, jobb teljesítése (némelyek vannak, a kik ezt elégnek tartják), azután a má­sik mód a belmissiói egyletek alakítása. Én meg-37

Next

/
Thumbnails
Contents