Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-15 / 37. szám
Tizenkettedik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1901. szeptember 15. DUNÁNTÚLI-A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőség li ez Kis József felelős szerkesztő czimére küldendők. Az egyház és iskola köréből. i dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. * Megjelenik minden vasárnap. előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, . reelamatiók Faragó János fómunkatárs ezimére küldendők. Tisza Kálmán főgondnok megnyitó beszéde. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Bármennyire óhajtom is az egyházkerület idejét kímélni, a mai időben mégis lehetetlennek tartom, hogy habár nem is hosszú, de egy u. n. megnyitó beszédet ne tartsak. Rövid lehetek, mert azon tárgyak közűi, melyekre kiterjeszkedni akartam, több van, a mi a tárgysorozat folytán részint a püspöki jelentés alapján, részint inditványképen úgy is szóba kerül; azok iránt nyilatkozatomat, ha szükséges lessz, akkorra tartom fel. Ilyen pl. az a veszteség, mely egyházunkat érte a dunáninneni egyházkerület főgondnokának, Szilágyi Dezsőnek elhalálozásával, a mi a püspöki jelentés folytán jön elő; és ilyen a megbeszélendő tárgyaknak minden esetre egyik legfontosabbja, az 1848. XX. t. c. végrehajtása iránti határozat. Most általánosan akarok beszélni egyházunk helyzetéről. Tagadhatatlan az, hogy habár hála Isennek! a hatalomtól jövő erőszakos elnyomatásnak ideje lejárt, nem tagadható, hogy vannak olyan veszélyek, melyek egyházunk terjedését, fennállását, felvirágzását kezdik veszélyeztetni; és akarva mondom: kezdik, mert a veszélyt én olyannak, hogy folytonosan jajgatnunk, sopánkodnunk kellene, nem tartom, de tartom olyannak, a melylyel szemben teljes erélylyel, buzgalommal működnünk nekünk is kötelességünk. Tudjuk azt, hogy ha megszűntek az erőszakos eljárások éppen azon egyház részéről is, a melynek védelmében akkor azok érvényesültek, vannak más módok, a melyek nem járnak lármával, a melyek nem kívánnak vért, de a melyek utján behatolva az egyes családok körébe, ott igyekeznek gyengíteni az egyházunk iránti buzgóságot. Ezen kivül vannak a nazarénusok, baptisták, ezek révén is vesztünk híveinkből, ezen a bajon is segíteni kell. Vannak azután nem egészen helyesen reversalisoknak nevezett gyermek-előre-elalkuvások, amelyek hasonló veszteséggel járnak. Ez utóbbiakat szokás az új egyházpolitikai törvények terhére róni fel. Bocsássanak meg uraim ! ez nem igazságos. Ki ne tudná azt, hogy reversalisok adattak nagy számmal ez új törvények előtt is és ki ne tudná azt, hogy mily nagy mérvet öltött az új törvények előtt az elkeresztelési eljárás attól a perctől fogva, midőn a legmagasabb itélőszék, a kúria döntvénye kimondotta, hogy az elkeresztelés nem képez a büntető törvénykönyv szerint sújtható vétket! Ha tehát a veszteségekben valami szaporulat van is, — és hiszen, hogy van, bár konstatálni nem lehet, miután a régebbi időből ki nem mutathatók az adatok, — de legfölebb is ezen szaporulat másképen is előállott volna. De uraim! mindezek ellen nem egyes törvényeknek utólagos rosszalásával vagy vádolásával és nem is csupán bár szép hangzású szavaknak világba dobásával, de mindezek ellen csakis folytonos munkával lehet szembeszállani. Minden bajaink között a legnagyobb az egyház iránti elhidegülés, a közöny. Ha ezt legyőzzük, mindazt legyőztük, a mi romlásunkra tör. Erre két mód az, a mi előttünk áll: a cura pastoralisnak pontosabb, jobb teljesítése (némelyek vannak, a kik ezt elégnek tartják), azután a másik mód a belmissiói egyletek alakítása. Én meg-37
