Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-08 / 36. szám

611

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

612

hangzanék panasz. De hogy közelebb jöjjünk, ugyancsak bevett szokás ez a hazai lutheránusoknál, sőt mint specialitás él és uralkodik e gyakorlat királyhágóntúli ref. testvéreinknél is. És nem tudok róla, hogy ez egyháztestekben merültek volna fel olyan jelenségek, melyeknek alapján a próbaszónoklás felett kárhoztató Ítéletet mondhatnánk. Inkább konstatálhatni, hogy jótékony tényező lelkészválasztási ügyekben a jó rendnek, békeségnek, jognak és igazságnak istápolásában s a lelkész! hivatal tekintélyének emelésében.

Ha valaki mégis megalázónak tartja magára nézve a próbaszónoklást, hát ne éljen e jogával. Magam is csak fakultativ és nem kötelező alakjában vélem behozandónak a próbaszónoklást, hogy kinek-kinek tetszésére legyen bizva a vele való élés. így aztán a túlönérzetes lelkeken nem történik erőszaktétel, a szerényebbekre nézve pedig állani fog a mondás: „Volenti non fit iniuria.“

Hogy visszaélést követhetnek el némelyek a próbaszónoklással, az tagadhatatlan. De hát én Uram és én Istenem ! van-e olyan törvény a világon — legyen az isteni, vagy emberi alkotás, melyet meg ne hamisítana, ki ne játszana, meg ne csúfolna a testi ember. És vájjon csak azért, mert félni lehet valamely törvény megszegésétől, ne részeltessünk annak áldásaiban olyanokat, a kik Isten iránt való háládatossággal, szentül és igazán élnének azzal ? ! Távol legyen ! . . . El kell látni azt a törvényt olyan kemény, olyan drákói sanctióval, hogy a pályázóknak eleve kedvök vétessék a megengedett határok túllépésétől. Általában meg kell azt úgy formulázui, hogy benne, mai lelkészválasztási törvényeink szövegében tapasztalható hézagosság, homály és kétértelműség, visszaélésnek fedezetéül, elő ne forduljon.

Győzzünk tehát az előítéleten s ne féljünk egy olyan újítástól, melyre sok egyházegyetem tapasztalata ráírta, mit a jó gyógyszerekre szoktak: „Meg van próbálva !“ s mely úgy bel-, mint külföldi testvér ekklézsiák körében egyik biztositéka, dajkája a lelkész és gyülekezet közötti frigy megáldottságának, az egyházias buzgóságnak és érdeklődésnek, ac egyházkormányzással való megelégedésnek és közbékességnek.

Hozzuk be a próbaszónoklást már a legközelebbi zsinaton. Tiz esztendő nem az örökkévalóság. Mig egy újabb zsinat tartásának ideje ismét elérkezik, addig módunkban lesz közvetlen közelről meggyőződnünk a próbaszónoklás életrevalósága, célszerűsége felől.

Engem kecsegtet a reménység, hogy 10 év Örvendetes tapasztalása ilyen felkiáltásra fog ragadni bennünket : bárcsak elébb életbeléptettük volna a próbaszónoklást ; kevesebb csalódás, kevesebb igazságtalanság, kevesebb szédelgés, kevesebb kufárlás esett volna papválasztásoknál „intra et extra muros.“ Ebben a reményben ajánlom igénytelen észrevételeimet a leendő zsinati atyák szives figyelmébe.

Mezőlak.

G. Szabó Mihály,

lelkész.

UönyvismEiTíEíés.

Énekek, Dalok. Gyűjtemény ev. ref. egyházi énekkarok számára. Szerkesztette : Hodossy Béla, sárospataki áll. tanítóképző tanár. Ara 2 korona. Kapható a szerzőnél Sárospatakon.

Oly kevesen foglalkoznak ev. ref. egyházunk zenéjével hivatásszerűen, hogy igazán örülnünk kell, ha tá. mad férfiú, ki lankadatlan szorgalommal, hivatásszerű szeretettel áldozza minden erejét egyházi zenénk javitására. Egy pár hónapja, hogy ismertettem Hodossy Béla sárospataki áll. tanitóképző-íntézeti tanárnak „50 ev. ref. Templomi Ének“ c. müvét s most újból az őtörekvését, az ő önzetlen munkásságát kell dicsérnem» Megérdemli a dicséretet teljes mértékben ; nem azért,, mintha művecskéje minden hibának hijával volna, — hiszen melyik ember alkotott tökéletes művet? hanem azért, mert bámulom az ügyszeretetét, mely a kíméletlen és jogtalan megtámad tatások közepette is folytonosan újabb és újabb munkásságra serkenti.

A ki gondolkozott egyházi éneklésünk bajairól,, nem kétlem, igazat fog nekem adni, hogy a bajok, a hibák forrását az iskolai énektanításban kell keresnünk. Legtöbb helyen ma sem egyéb az énektanítás, mint értelmetlen s izlésnélküli után-éneklés. Mig egyéb tárgy tanításánál napról-napra nagyobb tért hódit a dolog^ megértésén alapuló tanítás, addig az éneknél még mindig a magoltatásnál tartunk. Hogyan énekeljen népünk a szép fogalmának megfelelő módon, ha az iskolában nem tanulta, az iskola elvégzésével pedig mindenki figyelmen kivül hagyta ? ! Ezek meggondolása után igazán nem kell csudálnunk, ha a templomban éneklés helyett kiabálást, a ritmus egyenletes mozgása helyett a legnagyobb rendszertelenséget, összevisszaságot halljuk. Hodossy a nem régiben ismertetett „50 ev. rej. Templomi Ének“ c. munkájával az iskolai énektanítás segitségével igyekszik templomi énekünkön javítani. E célra igen helyes tapintattal a tanítóképzőket választotta legfőbb eszközül; ha a tanító Ízléssel énekel, tanítványaiba is bele tudja oltani az Ízlést. Most megjelent munkájával az iskolából kikerültek továbbképzésére ad igen használható eszközt. Az Énekek, Dalok c. gyűjtemény egyenesen az ev. ref. egyházi énekkarok számára készült.

Kinek alkalma volt az egyházi énekkarok munkásságát közvetlenül szemlélni, az ismeri messzireható jelentőségüket is ; hatalmas várai ezek nemcsak magának az éneklés ügyének, de általában a vallásos életnek is. S a ki foglalkozott ilyen énekkarok vezetésével, az legjobban érzi, mit nyújtott Hodossy Béla az Énekek és Dúlok c. gyűjtemény nyel. Ily célra ez az első gyűjteményünk, a meglevők nem terjeszkednek ki egyházi énekkaraink mindennemű szükségletére s legnagyobbrészben csak temetési énekeket tartalmaznak. Másrészről a válogatás is nehézséget okozott; bármelyik darabot nem lehetett választani, mert az ily ének. karok specialis hangterjedelme, az énekben való kép-