Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-18 / 33. szám
563 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 564 jött nép ajkáról felhangzott a jelszó : le a reactioval! le a jezsuitákkal! Ez a kiáltás, mint a dráma egyik személyének, Maximus kitöréseinek visszhangja terjedt hovatovább félelmesen és a darab sikere kétségkívül felülmúlta a szerző óhajtását, a mennyiben a haragtól és méltatlankodástól elvakitott Maximusnak azon tettét, hogy a jezsuita Pantonjára rohan, azt fojtogatja, utánozni kezdte a nép, elkeseredettsége erőszakoskodásra ragadta és megostromolta a zárdákat. A közvéleménynek ez a felháborodása lecsillapult-e vagy folytatódni fog-e: nem tudhatni. A tény, hogy ministerváltságot idézett elő és az új kabinet foglalkozni kezdett a felvetett kérdésekkel s helyet akar adni a jogos panaszoknak. „Szükség —■ írja a Revista, — hogy a felmerült eszmék ne tűnjenek el a nemzedék emlékezetéből. Adja Isten, hogy ez az erélyesen megpendített húr tovább hangozzék és az eszme öltsön testet, hogy Spanyolország szabaduljon meg végre a teljes vallásszabadság tűrését rosszul értelmező irányzattól, miután nincs hitünk többé a szabad versenyben. Mert az igazság ellen nincs hatalom, de az igazságért és az igazsággal mindent megtehetünk.“ Vajha csakugyan széttörné Spanyolország eddigi bálványait, hogy az igazság, a tiszta keresztyénség szelleme által szabaddá lehetne a reá öregedett babonáktól ! Ezzel a reménynyel vigasztalja olvasóit a Revista is. Erősen bízunk — úgymond — nemzetünk szomorú helyzete dacára is a mi nagy királyunk győzelmében. Megvagyunk győződve, hogy van haladás, belső, szellemi, evangyéliomi," igazi haladás. Vannak hála Istennek ! láthatatlan erők, a melyek isteni hatalommal munkálkodnak hazánkban, miénk az Ígéret, hogy az igazságnak és az életnek Beszéde, mely több mint 30 éves, hintegettetik, nem maradhat eredmény nélkül. Látjuk az újjászületés jeleit, nem a sokaságban, de a mint az Idvezitő is mondja, az együgyiiek és a gyermekekbe^ a szegények és a szerencsétlenek között. Ha nem mutat is fel az evangyéliom predikálása olyan gyümölcsöket, mint kezdetben sokat remélték, de sokkal észrevehetőbb és nagyobb a befolyása, mint némely aggodalmaskodók és félénkek gondolják. Egy, az evangyéliom terjesztésével régóta foglalkozó spanyol írja : bár nem mondhatni, hogy az Idvezitő beszéde szabadon folydogálna Spanyolországban, de tagadhatatlan, hogy itt is csörgedez a forrás, melyről azt mondja Jób, hogy a viz vájja a kősziklát. 1868. óta szabad templomot épiteniök a protestánsoknak s azóta kisebb-nagyobb szabadsággal predikáltatik Isten igéje. Meghallgatták azt először kíváncsiságból, majd érdeklődésből, később sokan meggyőződésből, miután utat törtek lelkűkbe az örök igazságok. Lassanként gyülekezetek alakultak, némelyek nagyszerűen gyarapodva, mások különböző okok (munkások hiánya vagy méltatlan munkások, üldözések, az első felbuzdulást követő közöny) miatt fogyva, de a hívok java mindig megmaradt s a környéken is terjesztette hitét. Némely helyeken az istentisztelet szerény szobácskákban hozódott meg, de több helyen valóságos templomok épültek s nemcsak külföldi adományokból, de a hivők áldozatkészségéből is, pedig több a szegény ott is, mint a vagyonos. A templomok mellé mindenütt iskolák épültek, hol úgy a gyermekek, mint esténként a serdülő ifjúság oktatást nyernek. Végre Puerto de Santa-Maria-ban theologiai akadémia állíttatott fel a leendő pásztorok képzésére. íme a mustármag, melyből a spanyol református egyháznak virágdűs fája nőhet ki. Adja Isten ! A Christianisne után. Lie. RÁcz Kálmán. J%grülcg. Varga Lajos emlékezete. Folyó évi junius 29-én Varga Lajos tótszentgyörgyi ref. lelkész jobblétre szenderült, 50 éves korában. Benne sok szép lelkitulajdonnal megáldott, hiv lelkipásztor zárta be földi pályáját. Főjellemvonása a szeretet volt. Mint Jézusának igazi tanítványa, meleg szivére szerette volna zárni az egész világot. Ha néha megharagudott is, — az csak átvonuló felhő volt, soha sem ment le a nap haragja felett. Ez a szeretet csendes boldogságot, békét és megelégedést hozott családjába, gyülekezetébe, baráti körébe. Pedig volt ám hiány családi életében: gyermekekkel nem áldotta meg az Ur; gyülekezete is igen kicsiny volt. Öt egyik sem bántotta. Gyermekei gyanánt szerette gyülekezete és barátai minden gyermekét, különösen sógorgyermekeit. A kicsiny gyülekezet jövedelme mindig elég volt neki, — jutott is — maradt is, s a kicsiny gyülekezetét oly rendben tartotta, a minőbe manapság nem mindenütt található. Szerető szive sugalta utolsó szavait is. — „Szivem“ — szólt feleségéhez : „tudja-e, hogy én sohasem exequaltattam és még sem volt hátralék soha, mert a szegények örömest leszolgálták járandóságaikat; — ha meghalok, meg ne exequaltasson ám egy szegényt se, majd megszolgálják azok magának.“ Kell e jó szivének szebb bizonysága ? . . . Es ez a jó szive ölte meg. Az idén husvét tájban elkezdett fulladni, sziv-bajból származó fájdalmai mind gyakrabbak lettek, igen sok kinok után egy jótékony szivszélküdés megváltotta. „Én Uram, Megváltóm szabadíts meg !“ kiáltotta nagy fájdalmában s abban a pillanatban, mint villámsujtott rogyott össze. Eljött Megváltója és megszabaditá. Temetése julius 1-én d. e. 10 órakor volt. Híveinek és barátainak nagy serege és sok-sok könyező szem hirdette, hogy szerető szivét megértették és viszont szerették. — A vidékről még több róm. kath. plébános is megtisztelte ravatalát. A háznál kedves barátja, Jávory Nándor viszlói lelkész tartott, a megboldogultat igen híven jellemző, kedves, szép beszédet. Különösen és igen megkapóan emelte ki a megboldogultnak Jézus kicsinyei iránti szerelmét. Azután buzgón imádkozott. A sirnál sógora Kovács Bertalan kálmáncsai lelkész
