Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-04 / 31. szám

519

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

520

mondja, bogy azzal nem is érdemes foglalkozni. Saját szempontjából igaza van. Mert a kit az o általa jelzett kálvinista önérzet-, rémlátás-, uralomféltés vezet, annak bizony az ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkozni nem érdemes.

A hosszadalmasságnak nem lévén hive, nem anynyira Vágmelléki úrhoz, mint e becses lapok m. t. olvasóihoz intézem még a következő kérdéseket.

1. Helyes dolognak tartják-e, hogy Vágmelléki ur az iskola kulcsának állítólagos elhányása miatt nyilvános megrovásban részesíti a vele együtt működő tanítót??

2. Helyes-e az, hogy a mai nehéz viszonyok mellett (a mikor a félrevezetett tömeg lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy tanítóra van, de papra nincs szükségünk), Vágmelléki ur nemcsak a tani.tói karnak, de egyúttal egyház- és iskolaügyünket híven szolgaló világi elemeknek is, helytelenül értelmezett kálvinista önérzettel, nekik ront ?

3. Vájjon oly nagy tévedés-e az új Rendartásban az, hogy a tankönyveket nem az egyház, hanem a szülők szerzik be ?

4. Igaz-e az, hogy a lelkész — a kit annyi különféle érdek köt a néphez — függetlenebből bírálhatná el az iskolaszék s tanító hivatalos működését, mint egy világi, — ügyszeretettől áthatott — egyéni (mondjuk pl. képezdei tanár) ?

5. Még egy kérdést teszek fel a gyűlöletes iskolaosztályozásra vonatkozólag. Van-e valaki (tanító nincs és nem is lehet) a ki azt merné állítani, hogy mai tantervűnket kifogástalanul keresztül tudja vinni ? Azt a tantervet, a mely igen bölcsen és helyesen — az összes tanidőnek mintegy harmadrészét leköti a vallástani tárgyak javára. Viszont azonban annyira túllő a célon, hogy a vallástaniakon kívül álló tárgyakban rálicitál arra az állami tantervre, melyet az állami és községi (tehát a vallásoktatással egyáltalán nem is foglalkozó) tanítótestületek s azok hivatott szakfelügyelői kivihetetlennek nyilvánítottak.

Kérdem tehát, hogy ily viszonyok mellett van-e értelme, jogosultsága az iskolák régi rendszerű osztályozásának ? Hát még ha azt is odaképzeljük, hogy egy egyházmegye területén működő körfelügyelők a hányán voltak, annyiféle mértéket alkalmaztak a taneredmény elbírálásánál. Egyiknek felfogása szerint „jeles“ iskola egyáltalán nem létezik, mert az az érvényben levő tanterv szerint képtelenség. A következő körfelügyelő véleménye szerint — a ki pedig más iskolakörökben elért taneredményt is megfigyelte — äaz ő felügyelete alatt álló iskolák majdnem kivétel nélkül jeles osztályzatiaknak minősíttettek. Hát kérem, komoly ügyből ilyen tréfát csinálni nem lehet. Gondoljuk még hozzá azt is, hogy ezen osztályozástól függött a tanítónak l.ső, 2-ik stb. osztályú állomásokra szóló pályázati jogosultsága. Az ilyen állapotnak fentartását, illetőleg visszaállítását csak beteges kálvinista önérzettel lehet kívánni.

Ezeknek a kérdéseknek feltevése után csak futólagosán említem meg, hogy a hétköznapi könyörgéseknek reggeli 7-, illetve 8 órára kitűzését korántsem kényelmi szempontok, hanem nagyon is fontos és figyelmet érdemlő okok tették szükségessé (egész csomó — de hála Istennek, békésén elintézett — iskolafegyelmezési ügyet hozhatnék idevonatkozólag nyilvánosságra. De ezt egyelőre nem tartom szükségesnek).

6. Csodálkozom továbbá, hogy az a fényes képzelőtehetséggel megáldott Vágmelléki ur, a ki az ártatlan új Rendtartás sorai közt olvasva, rémlátásokra ragadtatta magát, nem tudna-e elgondolni eseteket, a mikor az értekezletnek zártüléssé való átalakulása kívánatossá válik ? Dehogy nem ! Csakhogy ne a frivolitásra tessék gondolni (mert ezt kell következtetnem az általa említett fiatal tanító értekezéséből, melyet az értekezleten jelen volt tanítónők meg nem hallgathattak) hanem arra, hogy a lelkiismeretes felügyelet a tanító modorában, módszeres eljárásában és fegyelmezésében stb. stb. fedezhet fel olyan — ha nem is megrovásra méltó hibákat, — de gyöngeségeket, melyeket a bizalmas jellegű tanácskozás tárgyává tehet s az ügy érdé. kében kell is, hogy azzá tegye.

De miután a körfelügyelő is ember s igy a tévedés s helytelen megbirálás lehetősége egyáltalán nincs kizárva : ez alapon került be az új rendtartásba a Vágmelléki urat végtelenül nyugtalanító ezen kefejezés „szavazattöbbséggel dönt az értekezlet a tekintetben is, hogy a körfelügyelői részletes jelentés mely pontjai vétessenek be az értekezlet jegyzőkönyvébe s terjesztessenek az egyházmegyei tanügyi bizottság elbírálása alá.“ Alkotmányos érzületem ennek felvételét kifogásolhatónak nem ismerheti el.

Szóval Vágmelléki ur befejező sorait kell, hogy egészen megfordítsam. A mi Rendtartásunkban új, az jó (természetesen nem számitva ide a szúnyogból elefánttá felfújt egy-két sajtóhibát). Ha módosításra szorul — nyugodt lélekkel kijelentem, hogy csak hamar arra szorul — ezt méltóztassék betudni a zsinati törvényekből, illetőleg egyházkerületi jegyzőkönyvünkből átvett VII — VIII. szakaszoknak. Csakhogy ha ezen változtatott volna a kér. t. ü. bizottság, akkor lépte volna át hatáskörét.

Tisztelt Vágmelléki ur! Nem tudom, kivel van dolgom : lehet, hogy a lelkészi kar éltesebb tagjai közé tartozik. De bucsuzásul (mert hisz a kér. t. ü. bizottság egyik legkiválóbb tagja előtt már hónapokkal ezelőtt — s igy korántsem Vágmelléki ur kíméletlen cikke következtében — kijelentettem azt, hogy nagymérvű hivatalos elfoglaltságom és egészségi állapotomra való tekintetből a nevezett bizottságtól megválók. Valóban kár lenne Szerk.) tanúságára édes uramnak egy, gyermekkorom óta fülemben csengő kedves német versecskének (de nem osztrák) két sorát idé*em. Az öreg Barbarossa Frigyesről szól, hogy nem fulladt Ő a Salep folyóba, hanem elbüvölten alszik. Nagy időközökben azonban felébred. Megparancsolja szolgájának : nézzen körül, hogy a gyűlölködés s viszálykodás hollói röpködnek-e az ő birodalma felett? S ha e hollók, eltávoztak, ő visszatér szeretett népéhez. De ha még ott repkednek, akkor ő kénytelen még száz