Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-28 / 30. szám

509 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 510 csak 1895-ben vagy talán még később lettek az egy­házmegyei gyámoldának 50 frt alapbetéttel tagjai, a helyi gyámolda az országosba egészen befizette az alap­betétet, talán többet is ez 50 írtnál s egy évre még az évi járulékot is : én pedig pár évvel később, alap­betétként fizetek a kebelbeli gyámoldába 100 forintot s ezenkívül az országosba is tisztára magam fizetem azt?! Hát azt nem mondhatná e bárki is igazságtalannak, hogy a kongruás lelkészek az 1894. évi jelentőivekhez képest jól leszállított s készpénzzel kiegészített dijleve­­lek szerint fizetik az évi járulékot, azaz voltaképp az állampénztár fizeti, a nem kongruás lelkészek pedig fizetik maguk az 1894. évi jelentőivek szerint?! Hát abban nem látnak-e igazságtalanságot, hogy az országos gyámintézetnél egyenlő segélyben részesül annak a papnak az özvegye és árvája, a ki csak 800 frt után fizet alapbetétet és évi járulékot, azéval, a ki e 1500— 2000 frt után fizeti ugyanazon dijakat?! Kérem, ne legyünk szőrszálhasogatók; vagy a bibliával szólva : ne legyünk felettébb igazak, mert igen könnyen igaztalanokká, méltánytalanokká lehetünk! Az alapszabályok revideálása különben el van rendelve ; addig mig azzal készen nem leszünk, legyünk nyugodtan, ne bántsuk egymást, de gondol­kodjunk, hogy egyházmegyei gyámoldánk miként emel­hetné évről évre az öz »egyek osztalékát. Mert az a 250 frt. se sok, a mit az országos gyámintézet nyújt, de mennyivel kevesebb az, a mit a mi egyházmegyei gyámoldánk ád azon szegény özvegyeknek, a kik az országos áldását nem élvezhetik ! Kis József. ■^Egyes |nzlEraényEl^. — A lepsényi gyülekezet folyó hó 2i-ón ifj. Medgyasszay Vince berhidai lelkészt választotta meg — meghívás utján lelkészévé. Gratulálunk. — Lelkészválasztás. A tót-szent-györgyi (Somogy megye) gyülekezet folyó hó 2I-én , meghívás utján, egyhangúlag Ráncaik János missiói lelkészt vá­lasztotta lelkészéül. Adja Isten, hogy a sokat hányatott lelkész nyugalmas otthonra találjon s békességben és hasz­nosan munkálkodhassék új gyülekezetében! — Lelkészbeiktatás. Kelemen Zsigmond homok­­bödögei lelkésztársunkat f. hó 21-én iktatta be hivatalába Vikár Vince egyházmegyei főjegyző. A beiktatás szép ünnepélyén jelen volt Jákói Géza egyházmegyei tanács­­biró is, valamint a bödÖgei és gyimóti egyházak örege, apraja. Ha valahol, úgy itt bizonyára Örömünnep volt a lelkészbeiktatás. Isten áldását kérjük az új lelkészre és gyülekezetére. — Kérelem, Tudomásunkra jutott, hogy valaki a temesvári ev. ref. egyház nevében — templomépitésre há­zal és adományokat gyűjt. Kérjük szépen a lelkész ura­kat , hogy az illetőt tartóztassák le, mert mi ilyen gyűjtésre senkinek semmiféle megbizást nem adtunk. Temesvártt. Szabolcsba Mihály, lelkész. Czöndör Sándor h. gondnok. — Unitárius gyülekezet Hetesen- Folyó hó 21-én tartotta az első unitárius istenitiszteletet Hetesen (Somogym) Pálfy Ferenc poldárdi-i unitárius lellkész, úrvacsora-osztással is egybekötve azt. 93-an járultak az úrvacsorához. Délután forma szerint is megalakult az uni­tárius leányegyház; megválasztotta hivatalnokait, elkészí­tette dijlevelét, mely évenként 1 frt fizetésre kötelezi az urvacsorázó lelkeket. — KiSSZeCSe tanítói állás pályázati határideje — mivel a beérkezett kérvények hiányos felszerelés, főként meg nem felelő hitelesítés miatt az esperesi hivatal által visszc-utasittattak — ezekre való kiváló figyelemnek aján lásával — augusztus 20-ig kiterjesztetik. Bezárólag addig érkezendő kérvények, N.-Sallóba, esperesi hivatalhoz in­­tézendók. Patay Károly, ev. ref. lelkész. — A kecskeméti ev. ref. jogakadémián a beiratások szeptember hó 1—8-ig tartanak ; szeptember 8 — 15-ig folyamodás utján a tanári kar, október 15-ig nyomós okból a jogakadémia igazgató-tanácsa adhat az utólagos felvételre engedélyt. Beiktatási dij 20 korona. Félévi tandíj 30 korona. (Az alapvizsgálatok szeptemb r 1 — 15-ig tartatnak. Alapvizsgálati dij 24 korona. A táp­intézetben a joghallgatók havonként 15 koronáért kaphat­nak ellátást. — Főiskolánk értesítője megjelent s a jövő héten szétküldetik. — Kimutatás*) azon könyöradományokról, melye­ket a tűzvész által porba sújtott tapolcafői evang. reform, egyház segélyezésére az Ur Jézus hívei folyó hó 26-ig közvetlen alulírotthoz küldöttek : Neupor László állomásfő­nök Répcelakon 3 kor. Bélaváry István evang. reform, lelkész Csoknyán 5 kor. Barthalos István pápai ügyvéd 20 kor. Szabó Mihály mezőlaki lelkész gyűjtése 13-46 korona. Özv. Negyedi Ferencné Cegléd 2 korona. Köhler Erzsébet Budapest 2 korona. Szentpéteri Sámuel pelsőci lelkész 10 kor. 'lhaly István k.-műszaki tanácsos Nyit­­rán 10 kor. Özv. 1 ápai Kálmánná Kisújszálláson több darab gyermekruha, egy darab szalonna .és 40 fillér. Daku Róza Kisújszállás szerencsétlenek közül egy kis leányt kért magához felruházás és a nőszabóságra kitani­­tás végett. Dömötör Julcsa Bpest 2 kor. I. S. Bpest 4 kor. Zergi Pál pályaőr Z.-Szt.-László 10 kor. N. N. ker­tész Gyorokon 2 kor. Szendrey Lajos Endrőd 4 kor. B. Biró Mihály F.-Geszt 1 kor. Kis Andrásné Somogyszántó 2 kor. Kálmán Gábor Hajduhadház 2 kor. Kis Sándor Debrecen 2 kor. Jákói Géza erdőmester Ugod 10 kor. Hajdú Imre Temesvár 3 kor. N. N. Kiskőszeg 4 kor. D, Molnár Lajos Mezőtúr 6 kor. Füzy Erzsébet Göncz 4 kor. Fejes Aladár n.-pécselyi tanító által rendezett műkedvelői előadás jö.edelme 14 kor. Farkas Lajos Eger 4 kor. Özv. Unyi Lászlóné Pécel 3 kor. Az Ur áldását kéri a kegyes adakozókra : Tapolcafő, Vikár Vince, ev. ref. lelkész. — Kálvin János. 1509—1564. a Dobó Sán­dor bajdu-böszörményi evang. reform, tanító által szer­kesztett „ Protestáns Történelmi lrkau 1 füzetének szö­vege. Annak a férfiúnak neve és emlékezete, kinek arc­képe irkánk első lapját díszíti, örök hálára méltó. Egyik legnagyobb alakja ő azoknak, kik a róm. kath. főpapok által a Krisztus anyaszentegyházába becsempészett visz­­szaélések ellen erélyesen és nagy sikerrel küzdöttek. Ilyen *) Tisztelettel kérem egyházi lapjainknak, valamint a Magyar Szónak nagyérdemű Szerkesztőit, hogy ezen kimutatást becses lapjaikba átvenni méltóztassanak. Y. V.

Next

/
Thumbnails
Contents